Hosszú idő után érkezett hír az Aliens: Colonial Marines felől: a Gearbox akciójátékának munkálatai zajlanak, de az idén már egészen biztosan nem fognak befejeződni.
Az év elején hallhattunk utoljára az Aliens: Colonial Marines-ról, akkor a kiadásért felelős Sega igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a különböző híresztelések ellenére a Gearbox féle akciójáték munkálatai folytatódnak, ezt követően azonban semmiféle információ nem látott napvilágot egészen mostanáig.
A Kotaku a Gearbox vezérét Randy Pitchford-ot faggatta ugyanis a projekt felől, aki megerősítette, hogy a fejlesztés továbbra sem állt le, az viszont már biztos, hogy az idei esztendőben nem sikerül tető alá hozni a játékot. A Colonial Marines-t még 2006-ban jelentették be hivatalosan, előbb 2008-ra, majd 2009 közepére ígérték, a jelek szerint azonban ezt sem sikerül tartani.
Pitchford emellett megerősítette azt is, hogy DS-re is meg fog jelenni majd a produktum, továbbá a Borderlands és az Aliens: Colonial Marines mellett még két további, egyelőre bejelentetlen projektje van a stúdiónak.
