[E3] Forza Motorsport 3 bejelentés

Forza Motorsport 3 bejelentés

dragCsető Zsolt2009.06.02. 10:00

Bár a hivatalos bejelentés csak a Microsoft tegnapi E3-as konferenciáján történt meg, a rendezvény előtt mindenki biztos volt abban, hogy a Forza Motorsport 3 ott lesz az idei rendezvényen - csalódnunk tehát nem kellett, hát még a látottak alapján.

A Microsoft és a Turn 10 tegnap bemutatta a Forza Motorsport 3-at - lássuk, mit tudunk eddig a versenyszéria harmadik felvonásáról.

A tartalom a várakozásoknak megfelelően hatalmas lesz. Ötven autógyártó több, mint 400 modellje közül válogathatunk majd kedvünkre, változatos palettából, a versenypályák száma pedig a százat is meg fogja haladni, köztük olyan aszfaltcsíkokkal, mint Suzuka, a Nürburgring Nordschleife, vagy Sebring, de lesznek szépséges hegyi szerpentinek és városi pályák is.

A Forza Motorsport 3 nem csak a hardcore versenyzők játékszere lesz: a bekapcsolható segítségek - mint például a fékrásegítés, az auto-tuning, vagy a GRID-ből ismerős idővisszapörgetés - a kezdő játékosok számára is élvezhetővé teszi majd a harmadik részt.

A játékban több, mint 200 verseny fog helyet kapni, melyek között lesznek hagyományos, oválpályán zajló, gyorsulási, drift, és idő ellen menő megmérettetések is, a sorrendet pedig teljes egészében mi választhatjuk majd meg.

Kreatív hajlamainkat is jócskán kiélhetjük: ezúttal nem csak kocsink festegetésével tölthetünk majd el órákat, hanem látványos videókat is összevagdoshatunk legemlékezetesebb versenyeinkből a videószerkesztőnek köszönhetően, akár nagyfelbontásban is.

A Forza Motorsport 3 még az idei évben, méghozzá októberben meg fog jelenni, természetesen Xbox 360 exkluzívként. Az első trailert, gameplay videót, valamint képeket a környéken találjátok.

Forza Horizon 6 száguldozás, Koshmar: The Last Reverie bejelentés – ez történt szerdán

Továbbá: 007 First Light, Bylina, Hazard Levels, Planted!, No Man's Sky.

14 órája
3

Life is Strange: Reunion

1 napja
13

Industria 2 és Call of the Elder Gods megjelenés – ez történt kedden

Továbbá: The Playerbase, Silent Hill: Townfall, Drop Duchy: Complete Edition, Gothic 1 Remake, Cyberpunk 2077.

1 napja
9

Game Pass: április első hetei

Replaced. Kiln. Vampire Crawlers. Hades II. Többek között remek indie fejlesztések várják az előfizetőket a következő napokban.

2 napja
2

Starship Troopers: Ultimate Bug War!

Paul Veerhoeven 1997-es filmje alaposan megosztotta a Starship Troopers (nálunk: Csillagközi Invázió) közönségét a film alapjául szolgáló Robert A. Heinlein regény rajongóinak egy része egyenesen gyűlölte, mondván, hogy a filmadaptáció viccet csinál a könyv (a szó szoros értelmében) véresen komolyan vett témáiból

2 napja
4

Heti megjelenések | 2026 #15

3 napja
2

Super Mario Bros. Wonder - a Switch 2 változat

4 napja
7

Heroes of Mount Dragon

5 napja
1

Nagypéntek, kishírek – ez történt pénteken

Benne: Starfield, State of Decay 3, Morbid Metal, Snap & Grab.

5 napja
2

Új Street Fighter 6 karakter, Motorslice platformbővülés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Echoes of Aincrad, Ascenders: Beyond the Peak, Little Nightmares II.

6 napja

be.quiet! Dark Perk Ergo - a csendes pusztító

7 napja
3

Darwin's Paradox!

Segítettünk visszajuttatni az óceánba Darwint, a polipot ebben a színes-szagos cinematic platformerben.

7 napja
4

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Szenvedés párhuzamos világokban. Kooperatív online csatározás és nosztalgia az első szerelemmel. Ez várja az előfizetőket ebben a hónapban.

7 napja
6

Mortal Shell II gameplay ízelítő, Unbound felvásárlás – ez történt szerdán

Továbbá: Heroes of Might & Magic: Olden Era, Crimson Desert, Ground Zero, Minos.

7 napja
1

iRacing Arcade

8 napja
6

Tavaszi megjelenések – ez történt kedden

Benne: Zero Parades: For Dead Spies, Vultures: Scavengers of Death, The Day I Became a Bird, Sprint City, Darksiders Warmastered Edition, The Spell Brigade.

8 napja
5

Gamer365 DLSS5

*Komolyan kódolt keserű kondukciónk közvetlen konklúziója*: ahogy régi partnerünk, a Sony megakorporáció, holnaptól (április másodika) mi is rékényszerülünk egy szignifikáns áremelésre.

8 napja
16

Fatal Frame: Crimson Butterfly

Vannak játékok, amelyek félelmet keltenek. És vannak olyanok, amelyek uralnak. A Fatal Frame 2: Crimson Butterfly számomra nem horror volt, hanem egy láthatatlan kéz, amely lassan, türelmesen, kérlelhetetlenül szorította a lelkemet. Most pedig visszatért — nem azért, hogy nosztalgiát ébresszen, hanem hogy újra emlékeztessen arra, milyen az, amikor egy világ nem kér, hanem követel.

8 napja
2

Marathon

9 napja
9

Leépít az Eidos Montreal – ez történt hétfőn

Továbbá: Xbox Games Showcase, Bus Bound, Mario Kart World.

9 napja
4