Let's Dance with Mel BTeszt

A nyári uborkaszezon tombolásának biztos jele, amikor a szerkesztőségi polcra rendre olyan címek kerülnek fel, melyekről jó esetben még magunk sem hallottunk. Ilyenkor a szorosabb ismerkedés után általában azt a konklúziót vonjuk le magunkban, hogy jobb is lett volna, ha az adott játékok a ZÉ dimenzióban ragadnak, de sajnos soha nincs olyan szerencsénk, hogy ez a forgatókönyv bekövetkezzen...

A sors persze megint hasonló játékkal szabotálta a tesztlabor békés működését. A program borítóján egy csapat poppoló fiatal pózol, tök természetellenes pózokban, furcsa ruhákban. Fölöttük éktelen betűkkel rikít a Let's Dance felirat, valamint egy picit lentebb apró betűkkel a with Mel B alcím is felfedezhető. Az ex-Spice Csajszira utaló más külső nyom (például egy ilyenkor teljesen sztenderdnek számító fotó) nincs is a borítón, ez a tény pedig már korán előrevetíti a játék várható minőségét.

Nem is tévedtünk nagyot: a Let's Dance with Mel B egy hihetetlenül alja próbálkozás, amely a táncizós Kinect (és egyéb mozgásérzékelős) műfaj duzzadó tőgyeire próbál ráakaszkodni több-kevesebb sikerrel. Már a játék felvezetése is bizonyítja az amatőrizmust. Ilyen körülményes profilkészítéssel már régen találkoztunk videojátékban, de ha a gagyi fotózkodás és a több körös mentési beállítások még nem riasztottak volna el minket, akkor a show házigazdája (stílszerűen: Scary Spice) ezt garantáltan megteszi majd.

A főmenüt látva hipp-hopp a kilencvenes évek közepén találjuk magunkat, ahol a gagyi CG háttér előtt Mel előre letárolt animációi osztogatják nekünk az észt, olyan recsegős-agyontömörített hangminőséggel, amit már az MP3 korszak hajnalán kikértünk volna magunknak. Tényleg, már csak Lance Boyle (Megarace, valaki?) hiányzik a fekete szépség mellől, hogy a ripacskodó korszellem-idézés teljes legyen.

Maga a játékmechanika a szokásos táncolós-mozdulatlekövetős szisztémán alapul. A képernyőn láthatjuk az elvárt mozdulatokat sziluettek formájában, a táncos fiúk-lánykák koreográfiáját pedig tükrözve kell követnünk. A háttér itt is primitív CG alapokra van felhúzva, de legalább a helyesen mosolygó csajszik szolgálnak némi vizuális táplálékkal, ha már a körítés és a saját, folyton változó amőbaformákra emlékeztető scan-képünk nem is lesz képes erre. A mozgásérzékelés eléggé felemás módon működik. Van, hogy elég pusztán kalimpálni a "Great" értékeléshez, és olyan is lesz, amikor a jó mozdulatsort nem veszi be a szenzor gyomra. Összességében azért a gép viszonylag elfogadható módon követi a gesztusainkat.

A képernyő szélén található mutatót jó teljesítménnyel tornászhatjuk fel, ez pedig elengedhetetlen lesz a (játék egészéhez képest ötletesnek számító) Túlélő módhoz. A Survival addig szolgál némi felüdüléssel, amíg a mozgásérzékelés épp ki nem akad és tíz másodperc alatt elvesztjük az összes életünket. Mel persze mindent kommentál a sajátos kevert brit-amerikai akcentusával és megjátszott arroganciájával. Motiváció a jobb pontokért? Elismerés a kiváló performanszunkért? Online támogatás? Ezeket jobb nem is ebben a játékban keresni...

*... mint ahogyan a minőségi szórakoztatást sem fogjuk a Let's Dance with Mel B-vel töltött idő során megtalálni. Az egész produkciót jellemzi, hogy a büdzsé java a nóták licenszelésére ment el, így pár fejvakarásra késztető dalocska mellett találunk egy mókásabb Word Up!-ot, bugyinedvesítő Mikát, vagy szupertrendi, de már régen lefutott Lady Gaga (naná!) nótát. Az átlagostól picit gyengébb játékélményt ráadásul tovább rombolja a szánalmas prezentáció, és a közepes mozgásérzékelés.

Kezd tele lenni a polc a táncolós Kinect játékokkal, egyet azonban bátran állítunk: bármely másik konkurens cím érdemesebb a fölös lóvénkra, ha ilyesfajta huncutságokra vágyunk. *