Microsoft: 30 millió felett az Xbox 360

Microsoft: 30 millió felett az Xbox 360

dragCsető Zsolt2009.04.24. 10:32

A három konzolgyártó közül szokás szerint a Microsoft tette közzé elsőként a legutóbbi negyedévre vonatkozó üzleti jelentését, melyből kiderül, hogy bár a konzolos részleg ezúttal kisebb veszteséget produkált, az Xbox 360 eladásai összességében javultak.

A Microsoft tegnap éjjel tette közzé a 2009-es üzleti év március végén zárult harmadik negyedévének eredményeit, melyek azt mutatják, hogy a redmondiak szórakoztatóipari részlege két pozitívan zárult negyedévet követően most minimális mínusszal, 31 millió dolláros veszteséggel zárta a legutóbbi időszakot - tavaly ugyanilyenkor 106 millió dolláros nyereséget könyvelhettek el.

Egyéb szempontból már nem nagyon van oka a panaszkodásra a konzolgyártónak, hiszen a bevételeket tekintve szinte pont ugyanúgy teljesítettek, mint egy éve: ezúttal 1,5 milliárd dollár vándorolt a divízióhoz a vizsgált három hónapban.

A konzoleladásokat tekintve is elégedett lehet a Microsoft, hiszen ezen a téren 30 százalékos javulást produkáltak: a legutóbbi negyedévben 1,7 millió Xbox 360-at szállítottak le a boltokba, 400 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A konzol eladásai ezzel újabb tízmilliós határt léptek át: jelenleg 30,2 milliónál tart az Xbox 360 világszinten.

Megtudtuk emellett azt is, hogy nőtt a szoftverek, valamint a kiegészítők csatolási rátája is: előbbi 8,3-as, utóbbi pedig 3,9-es értékkel büszkélkedhet.

Nézzünk egy rövid összegzést, zárójelben a változással az egy évvel korábbi eredményekhez képest.

MICROSOFT (E&DD), FY 2009 Q3 (2009.01.01. - 2009.03.31.)

    • 1,567 milliárd dollár bevétel (-2%)
  • 31 millió dollár veszteség (-)*

  • 1,7 millió leszállított Xbox 360 (+31%)*

Amint befutnak a Nintendo és a Sony adatai, az ő eredményeiket is megvizsgáljuk. A két japán konzolgyártó helyzete még érdekesebb lesz, hiszen ők egy negyedévvel előrébb járnak, így ők most fogják zárni az üzleti évet.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Star Wars Zero Company

16 órája
2

Mélymerülés Japánban – ez történt pénteken

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Stranger Than Heaven, Nocturnal 2, Level-5 X Tokyo Game Show.

1 napja

Ace Combat 8 - Wings of Theve

1 napja
2

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

2 napja
3

Garfield - Escape From Monday

2 napja
3

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

3 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

4 napja
7

Orbitals

4 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

5 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

5 napja
7

Wardogs

6 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

6 napja
44

Control Resonant

9 napja
19

NBA 2K27 - végre változás a pályán

9 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

9 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

2026.09.17.
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

2026.09.17.
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

2026.09.16.
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
10

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7