Félelemmel vegyes izgalommal helyeztem az X360 tálcájába a játék lemezét. Félelmeim azt hiszem megalapozottak voltak, hiszen a Japánban már kb háromnegyed éve megjelent játékot a legjobb esetben is maximum közepesre értékelte a szaksajtó, azonban engem valamiért a kezdetektől fogva érdekelt ez a kicsit beteges látványvilággal rendelkező lövöldözős móka, hisz ki nem akarna egy szexi macát irányítva két és fél méteres puskával lőni halomra a pokol lényeit? Nos, én - legalábbis ilyen körítéssel - még egyszer semmiképp.
Megmondom őszintén a játék legidegesítőbb hibája az, hogy rettentő jó is lehetett volna. Minden megvolt hozzá, a történet, a látvány, a technika, a hangulat - és ezeket a fejlesztő Cavia sorra rontotta el. Lássuk tehát, mi is az, amiből a Bullet Witch felépül, illetve felépülhetett volna.
A háttérsztori. Annyira jónak indul, aztán eltűnik a mélységben. A játék a közeli jövőben, egész pontosan 2013-ban jár. Az ominózus időpont előtti években az emberiség és az anyatermészet együttműködése - földrengések, háborúk, gyilkos vírusok - igen sikeresen oldották meg a túlnépesedés kínzó kérdéseit, azonban 2013-ban olyan történt, amire senki nem számított: a pokol lényei árasztották el földünket. Az emberiség tehetetlen volt, népességünk száma egymilliárd fő alá zuhant, a megmaradt túlélők pedig próbáltak elbújni, mielőtt Lucifer seregei megtalálnák és elpusztítanák őket. Ekkor tűnik fel a színen egy hófehér bőrű, talpig feketébe öltözött nő, aki a pletykák szerint démoni erőkkel rendelkezik, illetve egy hatalmas puskával, mellyel sikeresen veszi fel a harcot a pokol hadseregével. Ő lenne Alicia, a főhős, a Begolyózott Boszorkány, minden emo rajongó dívája. Nagyjából eddig ismerjük meg a játék történetét, majd innentől akár el is felejthetjük, egy-két ponton még fel-felbukkan, aztán végleg elenyészik. Mivel túl nagy meglepetések nincsenek benne, kicsit előrevetítem a jövőt, később kiderül, hogy ez az egész egy ember műve, aki, hogy repülőszerencsétlenségben elhunyt lányát visszahozza az élők sorába egy ősi rítussal az emberiségre szabadítja a poklot. (miért nem köt csak üzletet az ördöggel, akkor csak egy lángoló fejet meg egy mocit kapott volna...) Ami pedig ezek után természetes, a visszahozott leány maga Alicia, aki egy nagy apa-lánya találkozón ezt úgy köszöni meg, hogy darabokra lövi apucit. A hálátlan. És úgy nagyjából ennyi, két szebb átvezetőn kívül nem igazán kapaszkodhatunk másba. Van egy kidolgozatlan szerelmi/baráti szál is, Maxvell, a megmaradt katonák vezetője csapja a szelet főhősnőnk körül, de ez se olyan, amit észre lehetne venni. A sztori a játékban viszont több ponton is bukik, legfőképp arra kaphattunk volna választ, hogy ha a pokol iszonyatos seregei összesen egy darab, mintegy 15 méter széles lyukon keresztül özönlötték el a földet, ráadásul a lyuk tetején ott libeg egy összeaszott manus, akit egy csúszlival is ketté lehetne törni, akkor tényleg az egész földkerekségen nem maradt egy istenverte bomba, hogy ezt az egészet lezárhassák gyorsan? Persze az ilyen kérdések megválaszolatlanul maradnak, a Cavianál örültek, hogy 5 perc alatt kitatláltak valamit, amivel összefércelhetik a pályákat, történet tehát kihúzva.
Nézzük a játék külcsínét, talán a legfájóbb pontot. A Bullet Witch ugyanis egy egész szép játék. Alicia figurája példaértékű, ruhájának utolsó csipkéje is gondosan megrajzolt, arcvonásai, arcjátéka nagyszerű, mozgása hibátlan. A játék világának többi része viszont maximum egy közepest érdemelne, összehasonlítva a mostani csúcsjátékokkal még annyit sem - azonban mi nem hasonlítgatunk, ne feledjük, hogy a BW már majd egy éves! Vannak még jó pillanatai a grafikának, a robbanások tényleg jól néznek ki (észrevettétek, hogy a nextgen címeknél talán ami a leglátványosabban javult grafikailag az a robbanások minősége?), cserébe azonban nagy árat kell fizetnünk: egy-egy kiadósabb robbanás környékén egyszámjegyűre csökken a játék FPS száma, iszonyatos szaggatás lesz a jussunk. Hahó, kedves fejlesztők, 2007-et írunk, oké, hogy hat év múlva zombieledel leszünk, de addig is tessék már egy normális, stabil frame rate-t összehozni! Ellenfelek, oh, ők egy külön témakör. Alapvetően nem sok van belőlük, viszont legalább amik bekerültek a lecsóba, azok tényleg érdekes figurák. A Geistek lesznek életünk fő megrontói, ők az általános zombi figurák, emberi bőrbe öltözve (komolyan!), fegyvert lóbálva próbálnak ementálivá alakítani. Van belőlük normál, vékony, dagi, erős fickó, forma-1 sisakos, de általánosságban mindegyikük ugyanazt tudja és kisebb-nagyobb eltéréssel ugyanannyi golyót is bírnak. Szoros haverságban van velük a néhány nagytesó, ők tényleg nagyok (Alicia kb akkora, mint a talpuk, ha fekszenek), és természetesen meglepően golyóállók. A játék elején megtudjuk, hogy a gyenge pontjukat kell keresnünk, sajnos ez mindegyiküknél ugyanott van, nem túl nehéz eltéveszteni. Kedvenceim a Screamerek, női fejek hatalmas, bogárszerű, nyálkás testen, akik közvetlenül nem bántanak, viszont gonosz lelkeket köködnek, melyek egyrészt szeretnek minket megharapni, másrészt ha egy társunkat csípik el, akkor az csöppet kikattant zombivá alakul át. Vicces figurák, úgy néznek ki, mintha valakire egy emberi fejből készült lufit húztak volna, mozgásuk a Soul Calibur Voldojára emlékeztet és igazából semmire nem jók, csak zavarnak rettentően. Utolsó versenyzőnk a stílszerűen diófejnek nevezett szörnyike, aki egy lebegő agy, melyből kilóg egy emberi test. Ők lesznek főbb célpontjaink, ugyanis leölésükkel tudjuk a városokban felhúzott erőtereket kikapcsolni. Egyébként aranyos támadásuk van, mentális képességükkel magukhoz vonzanak egy rakás tárgyat, majd azt dobálják felénk. Ne lepődjetek meg tehát, ha egy sarokról kifordulva egy tűzoltó repül felétek. Vannak bossok is, szám szerint kettő, ebből a végső, főfőfőboss egy csíra (majd meglátjátok), azonban a játék közepén feltűnő az rettentő király. Tessék elképzelni, utasszállító repülőgép, tízezer méter magasság és egy csontváz-kígyó-madár kombinációjú, a gépnél kicsit hosszabb szörny tűnik föl. Alicia a legjobb megoldást választja, kimászik a repülő tetejére és ott megy majd a móbossfight. Igen, tudom, hülyeség, de naaaaaagyon hangulatos!
Itt pedig el is érünk arra a pontra, mely okos kihasználásával a játék abszolút király lehetett volna: a fizika. A fizika, mely néhol iszonyatosan nagyot dob a hangulaton, néhol pedig a fejünk fő az idegességtől miatta. Alapvetően a játék szinte minden eleme rombolható, legyen az egy tűzcsap vagy egy egész épület. Megfelelő fegyverek esetén minden porba dönthető. Ráadásul a tárgyak nagy részét - kocsik, betondarabok, stb - fegyvernek is használhatjuk, egy varázslattal ugyanis hatalmasat taszíthatunk rajtuk, így legyalulva az ellenséget. Sajnos azonban van rengeteg olyan tárgy is, mely abszolút nem mozdítható meg, a baj pedig az, hogy - eltérően pl a Half Life 2-től, ahol hasonló volt a helyzet - a készítők nem kódolták le, hogyan viselkedjen a többi, mozdítható tárgy velük. Ez az olyan apróságoktól, hogy keresztülszaladunk az asztalokon, székeken olyan látványos dolgokig terjed, hogy egy nagyobb tornádó varázslat után egy szétszedett ház darabjai egymásba lógva lengenek a levegőben, vagy egy falba akadt betondarab olyan clipping hibát okoz, amely miatt az egész pályát kezdhetjük újra, megkerülni, megmozdítani ugyanis nem tudjuk. Pedig a fizikai rendszer, ha rendesen, átgondoltan oldották volna meg, iszonyatosan jó lett volna! Látni erre példákat, az említett tornádónál jó volt látni, ahogy silókat szó szerint gerendánként bont szét a szél, de a játék végén, ha elindítunk az épületek közt egy meteorzáport, akkor szintén látványos, elképesztő (és belassuló) rombolást hajthatunk végre.
[Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért!]
Oh igen, varázslatok. Mint említettem, Alicia fő fegyvere a Gunrod nevezetű fegyver-gitár-seprű... izé. Pályák közt lehet fejleszteni, így az alap géppuska mód mellett lehet shotgun, mesterlövész puska, illetve gépágyú üzemmódja is. Azonban itt nem áll meg Alicia tudománya, egész kellemes kis varázslat-arzenállal is rendelkezik. A telekinézist fentebb már említettem, azonban van itt még néhány finom cucc, kedvenc például az, ahol eldobunk egy rózsát és ahol az földet ér, ott azonnal lándzsák tömkelege jön elő a talajból, saslikká alakítva bárki, akit elkap. Van védekező mágia is, falat tudunk felhúzni magunk elé, vagy varjakat ereszthetünk ellenfeleinkre, lelassítva őket. Végül pedig ott van a Sacrifice, aminek igazából semmi értelme. Ennek segítségével nagyon lesérült társainkat pofozhatjuk helyre, de igazából rájuk a játék 99%-ban semmi szükség, szóval ez a varázslat inkább csak olyan helyfoglaló. Ami viszont igazán nagy szám, az a nagy nehezen megszerezhető (igazából nem nehéz, csak segítőnk nem mindegyiket adja oda egyszerre) über-varázslatok hármasa, a villámlás, tornádó és meteorzápor. Már a nevükből sejthető, hogy eléggé halálosak, nos tényleg, egy meteorzápor gyakorlatilag fél pályákat le tud sikálni. Természetesen használatukhoz az összes mágikus erőnkre szükség lesz, szóval nem lehet könnyen ellőni őket percenként. A varázslatokat előhozni egyébként elég kellemetlen, a jobb vagy bal bumpert nyomogatva válthatunk közöttük, majd a színes gombokkal választhatjuk ki és használhatjuk őket.
Az irányítás egyébként az egész játékban eléggé kellemetlen. Természetesen a mostani trendhez igazodva Alicia csak akkor tud rendesen célozni, hogy ráközelítünk az ellenfelekre, eközben viszont mozgása lassul le. Ezzel nincs is gond, azonban ellenfeleink nem kis sebességgel rohangálnak össze-vissza, a játékban pedig nincs SEMMI lehetőség az ellenfelek befogására, vagy legalább egy kis auto-aim bekapcsolására. Értem én, hogy célozzunk pontosan, de míg egy egérrel ez könnyen menne, kontrollerrel vért fogunk izzadni egy nehezebb csatánál. Tudunk vetődni is mindenfelé, de utána célozni újabb kis harc, és úgy egészében az irányítást NAGYON szokni kell, hogy esélyünk legyen.
A végére maradt a hangulat, az egyetlen kapaszkodó. A játéknak ugyanis néhol nagyon jó a hangulata. Az első pályákon rettentő jól érezhető a kétségbeesés, ahogy közeledünk a kertvároson keresztül a lerombolt metropoliszhoz, sokszor olyan érzésem volt, mintha a 28 nappal később egyik helyszínén lettem volna. Azonban rövidesen kiderül, hogy mindez csak egy szép körítés és a játék lassan egy lineáris útvonalú agyatlan hentmenetbe süllyed, ahol a díszletek csak azért vannak, hogy ne lássuk meg két kilóméterről a továbbjutásunkat megakadályozó diófejűeket. Azt csak mellékesen említem meg, hogy a játék hat pályája olyan bő öt óra alatt abszolválható, multiplayer mód híján pedig mindössze ennyi az az idő, amit érdemes Alicia mellett eltölteni.
Térjünk vissza a teszt elejére, hadd ismételjem meg, a Bullet Witch nagyon jó játék lehetett volna. Gondos kezekben, abszolút profik segítségével és talán nem annyira elsietve a - távol-keleti - megjelenést sokkal nagyobbat tudott volna durranni. De így és ráadásul most ez bizony csak egy közepes játék, mely maximum arra jó, hogy egy unalmas délutánt elüssünk vele. Kár érte és nagyon reménykedek egy Bullet Witch 2-ben, ahol hallgatnak a játékosok sirámaira és a fenti hibákat kijavítva egy tényleg isteni játékot kapunk. A lehetőség megvan, kedves Cavia. Tessék kihasználni.