Carnival Games: Monkey See, Monkey DoTeszt

Ha azt mondom vásári játékok, akkor igencsak más elképzelései lesznek az itthoni vagy az óceán túloldalán élő embereknek. Akárhol is élünk, egy dologban azonban megegyeznek: jellemzően több pénzt vesztünk bennük, mint amennyit egyébként a nyeremények érnek, hiszen képességeink helyett inkább a szerencse kap bennük főszerepet. Bámulatos módon csavarodó lövedékek, leüthetetlen üveghalmok, és általában hatalmas égések, hiszen biztos ami biztos magad mellé gyűjtöttél mindenkit, hogy lássák hogyan nyered meg azt a hatalmas plüss lovat. Ha magadra ismersz a fentieket olvasva, akkor van egy jó hírem: a Catdaddy Games jóvoltából mostantól ki sem kell a lábad tenned a lakásból ahhoz, hogy hasonló égések elszenvedője legyél, a Carnival Games ugyanis tökéletesen lemásolja a vásári játékok mechanikáját.

Természetesen a játékban egy durvább amerikai vásári karneválba léphetünk be, így az itthon megszokott ringlispíl-céllövölde-kolbászsütő triumvirátus helyett húsz különböző játékot kapunk. Ezek többsége elsőre érdekesnek tűnik, talán még azzal is kecsegtetnek hogy megfelelő türelemmel és gyakorlással jó eredményt is érhetünk el, de ne higgyünk nekik - a nap végén talán ha 2-3 olyan lesz, melynél nem a vakszerencse a legfontosabb tényező.

Meglepő módon mindez nem a Kinect hibája, sőt! A kamera itt az esetek többségében határozottan jól működik, megkockáztatom, hogy a Carnival Games jelenleg az egyik legpontosabb Kinect játék. Avatarunk - mert természetesen most is őt irányítjuk - pontosan követik mozdulatainkat és most először valahogy a lag sem olyan zavaró, néha mintha teljesen el is tűnne. Ironikus módon pont ez a pontosság lesz a legnagyobb ellenfelünk sokszor, a játék ugyanis olyan minimális hibalehetőségeket hagy, hogy néhány centiméternyi hiba már végzetes is lehet. Külön nehezíti a dolgunkat az is, hogy itt ugye nem érezzük az eldobásra szánt karika súlyát, nem szabályozhatjuk, hogy a lendítés melyik pontján engedje el karakterünk - olyan apróságok ezek, melyek nem zavarnak, ha a zsebtigrisünknek kell valamit odadobnunk, ellenben mikor el kell találnunk valamit, akkor közel lehetetlenné teszi a feladatunkat.

Szerencsére van néhány olyan játék, melynél a fenti problémák nem fordulnak elő. Ilyen az, mikor egy hullámvasúton kell kinyújtott karjainkkal csillagokat elkapni, vagy lezuhanó palacsinták alá kell egy nagy tányérral beállni. Külön kedvencem pedig az volt, ahol a TV-ben anno vetített Kalandra Fal feladataihoz hasonlóan különféle mókás pozíciókba kell vágnunk magunkat, hogy a lehető legjobban lefedjük a játék által kitalált ábrákat. Ezek a játékok jellemzően nem találhatóak meg a tradicionális karneválokban és talán ez a sikerük titka. Természetesen a feladatok többsége ketten is játszható (bár valamiért ilyenkor néha erősen bénázni kezd a játék, mintha nem tudná eldönteni, kinek is kellene irányítania), ettől függetlenül a fenti problémák miatt úgy gondolom, hogy nem a Carnival Games lesz a partik középpontja. Online mód nincs a játékban - de megmondom őszintén, nem hinném, hogy bárkinek hiányozna.

Minden egyes feladvánnyal nyerhetünk bizonyos mennyiségű jegyet, melyet a négy bolt valamelyikében később beválthatunk valamilyen ajándékra. Hasonlóan a búcsúk egylábú játékkatonáihoz és ólommal kitömött plüssállataihoz a Carnival Games megnyerhető tárgyai is csak addig tűnnek mókásnak, míg be nem váltjuk rájuk a nehezen megszerzett pontjainkat. Különböző Avatar Awardnak látszó ruhákat és kiegészítőket vásárolhatunk, melyek nevetséges módon csak a játékban érhetőek el - a Dashboardra mindössze a főnök gúnyáját és örökös társát, az inkább ijesztő mint szeretni való majmot vihetjük. Zeneileg is hozza a kötelező minimumot, tinglitangli dallamok mindenfelé, bár rendkívül felderültem, mikor az egyik feladatban felcsendült a rég nem hallott Cotton Eye Joe. Lélekben visszarepültem úgy tizenöt évet az időben, mikor a búcsúkban tényleg ez a szám ment végtelenítve - természetesen másolt magnókazettákról.

Aki azt várja, hogy a Kinect játékok egyszer csak elindulnak egy nagy ívű grafikai fejlődésen az lehetőleg ne a Carnival Gamesben keresse ezt. A karneváli hangulat szépen átjön a néha már-már giccses színkavalkádban, de nem igazán tesz sokat hozzá az eddig megjelent mozgásérzékelőt használó játékokban látottakhoz. Cserébe legalább a töltési idő minimális, néhány másodpercnél többet nem igazán kell egyik feladványra se várni.

Amennyiben a búcsúk játékait akarták a fejlesztők lemásolni, kétségkívül sikeres volt a próbálkozás. Pontosan annyira idegesítőek és frusztrálóak lettek mint valós megfelelőjük - a különbség talán csak annyi, hogy itt a bénázáshoz elég egy egyszeri beruházás, nem kell újra és újra befizetnünk. Ja, és itt csak a kamera és te tudod, hogy ötből egyszer se találtad el a célpontot - bár a virtuális hopmester nevetése legalább annyira megalázó tud lenni, mint a valóságban.