Mass Effect 2 Xbox 360-ra és PC-re
Kapcsolódó játék: Mass Effect 2 (x360)
Eddig 55 hozzászólás
drag
2009. március 17.
kedd 17:44
Néhány hete pár látványtervet, illetve egy rövidke teaser filmet már láthattunk a Mass Effect 2-ről, az Electronic Arts a mai napon pedig hivatalosan is bejelentette a játékot, és kiderültek a korábban nagy kérdőjelnek bizonyuló célplatformok is.


Az Electronic Arts a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy készülőben van a BioWare 2007-ben debütált szerepjátékának folytatása, a Mass Effect 2.

A trilógia második felvonása értelemszerűen ott folytatja majd, ahol az első rész abbahagyta: Shepard parancsnok vezetésével sikerült legyőzni Saren Geth hadseregét, ám a galaxisnak most egy még komlyabb fenyegetéssel kell szembenéznie.

"Intenzívebb harcokkal, és kibővített fegyverfejlesztési lehetőségekkel fogjuk túlszárnyalni a Mass Effect által nyújtott játékélményt, és egy erőteljes, érzelmileg megindító sztorit fogunk bemutatni. A Mass Effect 2 egy felejthetetlen RPG-shooter élmény lesz, amely a játékosokat egy véget nem érő hullámvasútra kalauzolja majd el sokkoló cselekményfordulatokkal, és megkötések nélküli akcióval." - olvashatjuk Ray Muzyka BioWare vezérigazgató szavait a sajtóközleményben.

A bejelentéssel együtt választ kaptunk arra a sokat vitatott kérdésre is, hogy mely platformokra fog megjelenni a játék: a Mass Effect 2 az első részhez hasonlóan Xbox 360-ra és PC-re fog érkezni - a PlayStation 3 tulajdonosok tehát sajnos ezúttal is kimaradnak a jóból, legalábbis első körben mindenképp.

A premierre a korábbi információknak megfelelően valamikor 2010 elején kerül majd sor. Ha néhány hete kimaradt a játék debütáló teasere, akkor lentebb most pótolhatod.


Összesen: 55 [1-50]
1 | 2
[20] kakasu
márc 13., szombat 13:49 #55
Ez hihetetlenül jó lesz!
ápr 10., péntek 22:32 #54
Az lenne a legjobb ha magyarul jönne ki a mass effect 2.
[3] sector
márc 21., szombat 2:47 #53
Válasz Gaben (#49) üzenetére
Szerintem amúgy nem attól lesz jó egy rpg hogy túl van bonyolítva. Ez így volt tökéletes. Nálam legalábbis 10/10 volt az első rész, lehet hogy technikai hibák voltak amik zavaróak lehettek, pl a sok liftezés, de a sztori mindent visz.
[3] sector
márc 20., péntek 21:46 #52
Egyik legjobb RPG evör Nagyon várom a folytatást, az előzőnek sajnáltam mikor vége volt.
[3] 1mzolee0
márc 20., péntek 15:03 #51
nagyon hiányzik már az ilyen komoly RPG téma, az első hatalmas kaland volt rengeteg egyedi élménnyel és látvánnyal, jobban bejött mint a SW
ez van.. ezt kell szeretni ?!
[21] Gaben
márc 20., péntek 12:11 #50
(sry, de sz*r a billentyűzetem.)
"It's not about being the best, it's about being better than you were yesterday!"
[21] Gaben
márc 20., péntek 12:10 #49
Válasz theSickness (#9) üzenetére
Az olyan "kocaerpégésnek", min én, nagyon jó volt az a rendszer. Nin túlbonyolítva, nekem így emészthet.
Persze értem én, hogy a nagyobb ívűekhez szokottak, satnyának érzik.
"It's not about being the best, it's about being better than you were yesterday!"
[12] Lenny
márc 19., csütörtök 16:13 #48
Nekem megfelelt az előző fejlődési rendszere csak a tárgylista volt akasztófára való. Karakter importot és magyar feliratot!
" Ha a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét , akkor lesz béke. " [Jimi Hendrix]
márc 18., szerda 19:46 #47
Érdekes teaser!
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[59] Alwares
márc 18., szerda 17:54 #46
Válasz KuCz (#40) üzenetére
Reméljük
.titanic {float: none;}
márc 18., szerda 13:00 #45
Válasz xsipi (#42) üzenetére
Az első rész PC verziója magyar felirattal jött. Ez persze nem jelent semmit, de konzolos fronton sem jelent már meglepetést, ha valami kap magyarítást. Lásd pl: Fable 2, aminek qrvajó magyar felirata van.
And since you asked: no. It's massive.
[17] Tomtom
márc 18., szerda 12:38 #44
Válasz xsipi (#42) üzenetére
a magyarításokkal kapcsolatban számtalan esetben ért már bennünket meglepetés.
Lehet, ez most sem lesz másként, amúgy meg nem kell nagy angol tudás ahhoz, hogy végig vidd, nekem is csak alap van.
Nehezen indul be, de a második szakasztól rajtad áll, mennyit harcolsz, ne hagyd ki!
...attól, mert egy majom cilindert húz, még majom marad, télen mikor minden fehér, mindegy mi van a hó alatt, a szemétdomb szemétdomb marad...
[21] Ordel
márc 18., szerda 10:53 #43
Válasz xsipi (#42) üzenetére
Az EA miatt elképzelhető, igen, de még nagyon korai erről beszélni...
@MateFitus, PSN ID: Ordel87
[13] xsipi
márc 18., szerda 10:49 #42
Sajnos nekem kimaradt az életemből a játék mert nem spíkelem az englist!
Valahol olvastam, hogy talán ez a rész már magyar felirattal érkezhet...
valaki esetleg olvasott erről valahol vagy ez is csak a szokásos kacsa része volt...vagy ezt még korai boncolgatni...(mennyi vagy! )
"Nem én vagyok perverz, hanem a világ túl prűd!"
[11] Titto
márc 18., szerda 10:45 #41
2010 elején lesz a premier?
Atyavilág hol van az még, mondjuk jó munkához idő kell. Nem baj addig végig viszem az első rész.
THIS IS MEEEEE......
[7] KuCz
márc 18., szerda 10:01 #40
Válasz Alwares (#34) üzenetére
Tudom, hogy nem igazán számít, hogy a nagyfejesek mit mondanak, de volt régebben olyan nyilatkozat a BioWare részéről, hogy ebben a generációban fog megjelenni mind a három rész. Hát, reméljük így is lesz!
"What do you play? - Whoa... umm, Zelda... Tetris... That's kind of a big question."
[21] Ordel
márc 18., szerda 9:38 #39
Válasz antikarts (#38) üzenetére
A Microsoftnak vajmi kevés köze volt a Bioware eladásához...
@MateFitus, PSN ID: Ordel87
[2] antikarts
márc 18., szerda 9:29 #38
Egyébként kik várták ezt ps3-ra? Most őszintén... A microsoft games úgy adná el az amúgy is fialó játékát, hogy ne lenne kitétel, hogy konzolon csak náluk jelenjen meg?
Live forever....
[46] Zandal
márc 18., szerda 8:49 #37
Arról szólt a tájékoztató hogy a megjelenés egyszerre lesz-e a két platformon? Nagyon remélem hogy igen ...
PSN ID: HU_Zandal
[9] Greyfox
márc 18., szerda 8:36 #36
Popupmentes szép, olcsó pc-s verzióból ide egyet
márc 17., kedd 23:15 #35
Válasz Alwares (#34) üzenetére
Be lesz az, ha csak nem csúsznak a harmadikkal nagyon nagyot. A harmadik epizód reálisan jöhet 2012-ben, ami a jelenlegi becslések szerint a most futó HD platformok utolsó (igazi) éve lesz.
And since you asked: no. It's massive.
[59] Alwares
márc 17., kedd 23:07 #34
Egyébként az így vágjátok hogy a trilógia nem lesz befejezve ebben a generációban? (legalábbis így még nem biztos, még ez is csúszhat...)
.titanic {float: none;}
[34] CHASE
márc 17., kedd 22:11 #33
jó, ennek így van értelme
nem kell multiplatformot csinálni mindenből
[4] EnderQ
márc 17., kedd 21:42 #32
Érdekes, tehát marad X360 konzol exkluzív. Pedig sokan az EA miatt még gameboy-ra is várták. Úgy tűnik valóban komoly átrendezések történtek az EA-nál.
[21] SolidMetal
márc 17., kedd 21:29 #31
Nincs PS3-ra.. az EA elmehet a francba. Úgyse tudnak programozni rá.
Random Kierkegaard idézet #667
[62] casper007
márc 17., kedd 21:20 #30
Biztos vagyok benne, hogy túl fog mutatni az első részen.
And they're all made out of ticky tacky And they all look just the same.
márc 17., kedd 21:15 #29
Válasz spammer (#27) üzenetére
Nekem az élsimítás hiányzott belőle. Ha csak ezt javítják benne, már jöhet.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[59] Alwares
márc 17., kedd 21:13 #28
Még meglássuk mi lesz belőle. Kevés a Sci-fi!
.titanic {float: none;}
[3] spammer
márc 17., kedd 21:13 #27
Válasz Tomtom (#23) üzenetére
Azért szerintem lehetett volna még mit finomítani rajta (PC-n át is dolgozták). Bár az is igaz, hogy a billentyűzeten több a gomb, mint a controlleren

Viszont popup volt, szaggatás is itt ott, bár inkább az FPS volt érezhetően alacsony sokszor.
[6] Fejes91
márc 17., kedd 20:54 #26
Ha minden ugyanúgy marad mint volt az se baj, csak tényleg soha véget nem érő hullámvasút legyen a sztori.
Gamertag: Vilibacsi Mac Mini 1.83 Ghz Intel Core 2 Duo  iPod Touch 1G 16Gb
[30] typer
márc 17., kedd 20:34 #25
Válasz Dude (#17) üzenetére
majd csúszik 2010 karácsonyra, csak most még nem szólnak
[7] KuCz
márc 17., kedd 20:32 #24
Ide vele!
Én vagyok az egyetlen, akinek megfelelne ugyanazzal a rendszerrel, csak további, iszonyatosan jó történettel.
"What do you play? - Whoa... umm, Zelda... Tetris... That's kind of a big question."
[17] Tomtom
márc 17., kedd 20:30 #23
Válasz spammer (#20) üzenetére
véleményem szerint, a műfajban az egyik legjobban megszokható gomkiosztással rendelkezik, és nálam szaggatásnak nyoma sem volt.
Nekem még az is megfelelne, ha a grafikával mit sem törődnének és csak a cselekményt vinnék tovább
...attól, mert egy majom cilindert húz, még majom marad, télen mikor minden fehér, mindegy mi van a hó alatt, a szemétdomb szemétdomb marad...
[46] Zandal
márc 17., kedd 20:25 #22
Nagyon várom és remélhetőleg itt is kapunk igényes és jó magyar fordítást !
PSN ID: HU_Zandal
[17] Tomtom
márc 17., kedd 20:22 #21
Válasz dreampage (#16) üzenetére
Szerintem is nagyon eltalálták mid a sztorit, mind a hangulatot.
Remélem megtámogatják multival is, adrenalin brust lenne
...attól, mert egy majom cilindert húz, még majom marad, télen mikor minden fehér, mindegy mi van a hó alatt, a szemétdomb szemétdomb marad...
[3] spammer
márc 17., kedd 20:18 #20
Csak ne szaggasson, ne popupoljon, és legyen tényleg jobb kezelőfelület. Az első rész nagyon tetszett, sokat várok a második résztől. Magas a léc.
[51] Dude
márc 17., kedd 20:14 #19
Válasz carville (#18) üzenetére
Ohh...de jó:/
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[37] carville
márc 17., kedd 20:11 #18
Válasz Dude (#17) üzenetére
Az EA látványosan kerüli még a Games for Windows logót is, úgy hogy nagyot kell változniuk 1 év alatt ahhoz, hogy még Live-ot is pakoljanak egy PC-s játékukba.
Nincs rövid játék, csak könnyű Achievement! A Pepsi lájkol, a Coca-Cola a követőm, és a Burger King a barátom. Emlékeztek azokra a régi szép időkre, amikor csupán vásárlók voltunk?
[51] Dude
márc 17., kedd 20:04 #17
Huhh...keményen kezdődik majd az a 2010 is.
A PC-s verzió Live kompatibilis lesz vajon? Jó lenne.
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[111] dreampage
márc 17., kedd 19:58 #16
A 2010-es év játéka. Várakozási listám első helye, az atyaúristen. Á, annyira nem érdekel. Remélem, megélem hogy játszhassak ezzel a csodával. Akarom!
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
márc 17., kedd 19:58 #15
A lényeg, hogy készül a második rész, és nagyon ígéretesnek tűnik.
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[30] Djuree
márc 17., kedd 19:39 #14
na ez az ami nem érdekel. az 1 sem tetszett, sokkal jobbra számítottam biowaréktől...
I am Gabriel Angelos, Captain of the Blood Ravens. My chapter is in ruins, the sector is at war. Its worlds under siege. Chaos spreads, consumes us all. Here, we will make our final stand. Here, there will be... Retribution.
[8] Gyurk
márc 17., kedd 19:34 #13
Most kezdtem el az 1et és baromi. Nem szeretem az RPG-et de ez valami fantasztikus.
márc 17., kedd 19:27 #12
Válasz typer (#11) üzenetére
Ebben én is 99%-ig biztos vagyok, de azért még kapaszkodom abba az egyetlen százalékba.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[30] typer
márc 17., kedd 19:12 #11
Válasz theSickness (#9) üzenetére
szerintem azt maximum csak bővítik, esetleg kicsit változtatnak rajta
[54] KiswechPS3
márc 17., kedd 19:09 #10
hát akkor marad a PC-s verzió!
TOMORROW IS IN YOUR HANDS #2019.11.08
márc 17., kedd 19:08 #9
Remélem a fejlődési rendszert is újragondolják és kidobják az első rész primitív rendszerét.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[30] typer
márc 17., kedd 19:04 #8
remélem nem csak a harcokkal és fegyver fejlesztéssel akarják túlszárnyalni az első részt
[23] gyuri12
márc 17., kedd 19:00 #7
Csak legyen több DVD-s,hogy a több tartalom tényleg több legyen.
[5] regeth
márc 17., kedd 18:59 #6
háromszoros hiphiphurrá!!!!
Összesen: 55 [1-50]
1 | 2
Mass Effect 2 adatlap
Még nincs besorolva Még nincs besorolva
Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Bioware
Megjelenés: 2010. jan 29.
Kategória: Szerepjáték
Online játékmód: Nincs

A szerkesztőség értékelése:
9,5
Ami tetszett
- Kidolgozott, rendkívül tartalmas univerzum
- Fantasztikus karakterek, meghökkentő végjáték
- Tovább csiszolt harcrendszer
- Jól belőtt hosszúságú, változatos küldetések
- Framerate és popup problémák orvosolva
- Gördülékenyebb játékmenet pár egyszerűsítésnek köszönhetően
Ami nem tetszett
- Még mindig sokat tölt
- A több akció nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog
Olvasói értékelés: 14,3 (103 szavazat)
Ugyanez a játék más platformokon:
pc | gc | xbox | ps2 | ps3 | x360 | wii | nds | psp | xbox1 | ps4 | wiiu | n3ds | psv | mob

41 | [DLC] Mass Effect 2: Lair of the Shadow Broker

Újabb szeletet ismerhetünk meg a Bioware páratlan űreposzának eddig még feltáratlan világából: Liara T'Soni a titokzatos Shadow Broker nyomába ered az új Mass Effect 2 expanzióban. Titkok, döbbenet és akció: Lair of the Shadow Broker villámteszt.

20 | [DLC] Mass Effect 2: Overlord

Alig telt el másfél hónap, és Shepard újra a ravaszhoz nyúl: nemrégiben elérhetővé vált a Mass Effect 2 harmadik, és ezidáig legterjedelmesebb letölthető fizetős tartalma. Alaposan bevizsgáltuk az új, Overlord kódnévre hallgató DLC-t.

13 | [DLC] Mass Effect 2: Kasumi's Stolen Memory

Bő két hónappal a játék megjelenése után befutott az első fizetős tartalom a Bioware nagysikerű űreposzához: műkincsek, fényűző partik, és lőporos pillanatok a Mass Effect 2: Kasumi's Stolen Memory DLC-ben. Villámteszt.

264 | [Teszt] Mass Effect 2

Shepard parancsnok egyszer már megmentette az univerzumot, de ez csak a kezdet volt: a Mass Effect 2-ben még nagyobb kihívással kell szembenéznie hősünknek. A feladat tehát még komolyabb - vajon maga a játék is tudott javulni bő két év alatt? Tesztünkből kiderül.

10 | Mass Effect: ingyenes képregények

Az ingyenesen letölthető képregények és újabb folytatások mellett tíz dolog a Mass Effect világából, amit nem tudhatsz, ha nem bújtad a Galaxy Codexet...

25 | Mass Effect: Arrival: launch trailer

A mai premier alkalmából a Bioware kilökte az éterbe a Mass Effect 2: Arrival launch trailerjét, amely a második epizód utolsó DLC-jét hivatott beégetni a retinába.

21 | Mass Effect 2 újdonságok

Finomságok igazi tárháza van érkezőben a Mass Effect univerzumából: érkezik a legújabb DLC, az új képregénysorozat, és bepillantást nyerhetünk a játékfigurák új generációjába is.

31 | Mass Effect 2: érkezik Kasumi

Hamarosan befut az első komolyabb letölthető tartalom a Mass Effect 2-höz: a BioWare ma előállt az első képekkel és infókkal a Kasumi - Stolen Memory címet viselő DLC-ről.

26 | Mass Effect 2: jön a Hammerhead tank

Március végén újabb Mass Effect 2 DLC kér leszállási engedélyt: a Firewalker névre hallgató letölthető tartalom egy lebegő tankot pakol a Normandy fedélzetére - és használni is tudod.

59 | Kétmillió Mass Effect 2

Mifelénk csak a mai napon került a boltokba a Mass Effect 2, az Electronic Arts azonban már most az első milliós mérföldköveket ünnepli a nagy népszerűségnek örvendő folytatás kapcsán.

98 | Mass Effect 2: az utolsó trailer

Úgy tűnik eljött az ideje annak, hogy pontot tegyünk a Mass Effect 2 megjelenés előtti kép-, videó- és infóáradatának végére. A játék utolsó trailere következik.

22 | Mass Effect 2 fejlesztői napló

Tegnap már vendégeskedett nálunk a Mass Effect 2 - akkor egy jóféle trailert láthattunk Shepard főszereplésével -, ma pedig egy újabb fejlesztői naplóval bővült a repertoár.

30 | Mass Effect 2: Shepard trailer

Az emberiség sorsa Shepard parancsnok és csapata kezében van - ezt sugallja számunkra a Mass Effect 2 rövid, ám rendkívül jól megkomponált előzetese a főszereplő narrációjával.

20 | Mass Effect 2: bemutatkozik a Soldier

Közeleg a Mass Effect 2 január végére datált megjelenése, a BioWare pedig rendületlenül szórja a nyakunkba a különböző kaszt-videókat. Ezúttal a Soldier osztályon a sor.

39 | Mass Effect 2: a Vanguard

Folytatódik a bemutatók sora a Mass Effect 2 karakterosztályait illetően: ezúttal a Vanguard a soros. Kiderült az is, hogy a folytatásban már lesz New Game+ lehetőség.

16 | Mass Effect 2: újévi ajándék

Hiába az újév-hétvége kombónak betudható totális hírcsend, a BioWare és a Mass Effect 2 háza táján úgy tűnik, hogy ilyenkor sincs megállás. Egy új háttérkép a második részről.

21 | Mass Effect 2: a gyilkolás művészet

Szűk egy hónapot kell még kibírnunk a Mass Effect 2 megjelenéséig. Ennek megfelelően a BioWare erősen rákapcsolt, két új videó is érkezett a sokak által várt folytatásból.

18 | Mass Effect 2: az Infiltrator

Folytatódik az egyes karakterosztályok bemutatása az egy hónap múlva megjelenő Mass Effect 2 kapcsán: a következő felvonás az Infiltrator kasztra koncentrál.

72 | Mass Effect 2: a teljes trailer

A BioWare két hete azt ígérte, hogy december huszonkettedikén, vagyis ma fogja bemutatni a legújabb Mass Effect 2 trailert. Meg is érkezett. Epikus CG kedvcsináló.

42 | Mass Effect 2: nem lesz PS3 verzió

Kismillió pletyka volt már a Mass Effect 2 esetleges PlayStation 3 változatáról - a BioWare most tiszta vizet öntött a pohárba. Nem jelenik meg a játék a Sony konzoljára.

17 | Mass Effect 2: Shepard sebhelyei

Sok-sok videó után most lássunk ismét néhány képet a január végén megjelenő Mass Effect 2-ről, melyek természetesen ezúttal is csúcsminőségről árulkodnak.

7 | Mass Effect 2: a Sentinel

Nyugalom, természetesen ma sem maradtok Mass Effect 2 újdonság nélkül: ezúttal egy újabb kaszttal ismerkedhettek meg a játékból. Bemutatkozik a Sentinel.

30 | Mass Effect 2 előzetes

A mai nap kakukktojása következik, a legújabb Mass Effect 2 trailer ugyanis nem a Video Game Awards kapcsán érkezett. A teljes változat másfél hét múlva érkezik.

14 | Mass Effect 2: sztárhangok

A BioWare most is gondoskodott arról, hogy ne maradjunk hosszú ideig Mass Effect 2 finomságok nélkül: íme a legújabb videó a játékról, melyben a hangokat kölcsönző színészeket ismerhetjük meg.

33 | Mass Effect 2: liftezés helyett...

A BioWare már korábban megígérte, hogy száműzni fogja a Mass Effect 2-ből a sokak számára idegesítő és unalmas liftezéseket - most kiderült, hogy mik lesznek helyettük.

18 | Mass Effect 2: az engineer

Ezen a hétvégén még nem közöltünk semmiféle Mass Effect 2 újdonságot, ami a játék körül mostanság levő aktivitásból kiindulva meglepő lenne - gyorsan változtatunk a helyzeten.

39 | Két lemezen jön a Mass Effect 2

Lássuk a mai napra szóló Mass Effect 2 híradagot: a BioWare elárulta, hogy a folytatás az első résszel ellentétben két lemezen fog érkezni, mindkét platformra. Xbox 360-on lemezt kell majd cserélni.

35 | Mass Effect 2: a mellékküldetések

Nem esett még túl sok szó arról, hogy milyenek lesznek a mellékküldetések a jövő januárban megjelenő Mass Effect 2-ben - Casey Hudson a BioWare-től most erre is sort kerített.

18 | Mass Effect 2: bemutatkozik Samara

Az első részben megismert társaink a Mass Effect 2-ben már nem lesznek velünk a harcok során, ám ez nem jelenti azt, hogy a folytatásban Asari segítőtárs nélkül maradnánk.

30 | Mass Effect 2: ütős DLC-k lesznek

Az első Mass Effecthez érkezett letölthető tartalmak nem nyerték el maradéktalanul a játékosok tetszését, a Mass Effect 2 esetében azonban már nem fogunk csalódni - ezt ígéri a BioWare.

17 | Mass Effect 2 finomságok

Az erre a hétre ígért Mass Effect 2 meglepetés végül kicsit más jellegűnek bizonyult, mint amire számítottunk, hiszen a játék hivatalos weboldala újult meg - legalább kaptunk új videókat.

23 | Mass Effect 2: PC gépigény

Rémálmaid vannak amiatt, hogy a Mass Effect 2 esetleg nem fog futni a gépeden? A bizonytalanságnak vége, itt a hivatalos gépigény. Meglepetés: nem kell hazacipelni Paksról az atomerőművet.

38 | Mass Effect 2 meglepetés a jövő héten

Mass Effect 2 rajongók figyelem: a jövő héten mindenképpen érdemes lesz figyelni a játék körüli történéseket, hiszen egy új bejelentésre fog sor kerülni napokon belül.

15 | Mass Effect 2: egy új zsáner

Lássuk a mai Mass Effect 2 adagot: Greg Zeschuk és Ray Muzyka adott interjút a NowGamer stábjának, melyben jövő januárban megjelenő játékuk egyediségét méltatták.

28 | Mass Effect 2: az ellenfelek

Lassan a Mass Effect 2 is beáll azon játékok közé, amelyekről minden nap tudunk írni valamilyen újdonság kapcsán: most épp a legújabb fejlesztői naplót tudjuk tálalni nektek.

12 | Mass Effect 2: DLC-áradat

Az első epizódot sem kerülték el a különféle letölthető tartalmak, friss kereskedői információk alapján pedig úgy tűnik, hogy a Mass Effect 2 esetében is komoly támogatásra számíthatunk.

26 | Mass Effect 2: Shepard páncélban

A BioWare közzétett néhány friss képet a Mass Effect 2-ről, melyeken közelebbről is megleshetjük, ahogyan Shepard parancsnok csúnyán ellátja a gonosz Gethek baját.

12 | Mass Effect 2: megjelenés és képregény

Napra pontos megjelenési dátumot kapott a Mass Effect 2: a BioWare sci-fi szerepjátékának sokak által várt folytatása január huszonkilencedikén landol az európai boltokban.

31 | Mass Effect 2: megjelenési dátum

Azt egy ideje már tudjuk, hogy valamikor 2010 elején számíthatunk a Mass Effect 2 megjelenésére, a BioWare most pedig a premier pontos időpontját is bejelentette.

32 | Mass Effect 2: nehezebb és darkosabb

Greg Zeschuk BioWare fejes nemrég nyilatkozott egy jót a Mass Effect 2 kapcsán: megtudtuk, hogy a "második rész mindig darkosabb" alapszabályt az űreposz folytatása is követni fogja.

30 | Mass Effect 2: Subject Zero

Régen láttunk már trailert a Mass Effect 2-ről: most itt van egy, amelyben egy új karakter, Subject Zero kerül bemutatásra, aki neme ellenére nem fog megilletődni, ha harcról van szó.

8 | Mass Effect 2 képkvartett

A javában zajló Penny Arcade Expo 2009 örömére újabb látnivalókkal rukkolt elő a BioWare a Mass Effect 2-vel a főszerepben, a második részből négy friss képet tudunk mutatni.

39 | Mass Effect 2 triplázás

Három új képpel lepett meg minket hétvégére a BioWare a Mass Effect 2-ről, amely jelen állás szerint jövő januárban fog megjelenni Xbox 360 és PC platformokra.

13 | [GSC] Mass Effect 2 - a tartalomról

A Mass Effect 2 producereként ténykedő Jesse Houston-nal beszélgetett a VG247 legénysége, akik többek között a játék hosszáról és a PC-s megjelenésről is kérdeztek.

16 | [GSC] Mass Effect 2 trailer

Ha Electronic Arts, akkor Bioware. Ha Bioware, akkor bizony itt a Mass Effect 2, amiből egy másfél perces kedvcsinálóval szolgálhatunk, itt azonban nem kedvenc főhősünk van a fókuszban.

13 | Mass Effect 2 látnivalók

Videó helyett ezúttal képek érkeztek a Mass Effect 2-ből, méghozzá hat darab, főszerepben az egyik új szereplővel. A játék januárban fog megjelenni.

38 | Mass Effect 2 doboztervek

Megtekinthető a Mass Effect 2 hivatalos dobozterve a BioWare jóvoltából. A második felvonásra elvileg a következő esztendő elejéig kell várnunk.

21 | Mass Effect 2: a következmények

Már sokszor hallhattuk, hogy a Mass Effect 2 fel fogja ismerni az első rész mentéseit - már ha vannak persze -, a BioWare pedig most végre azt is elárulta, hogy miként is fog működni mindez.

17 | Mass Effect: nem csak trilógia?

A korábban tervezett három Mass Effect részt akár újabb felvonások is követhetik a későbbiekben, ha minden jól megy. Greg Zeschuk a jövőbe tekint.

32 | Mass Effect 2 fejlesztői napló

Úgy tűnik, hogy mostanában a fejlesztői naplók idejét éljük, hiszen az elmúlt hetekben viszonylag sok ilyen érkezett - íme a legújabb, amiben a Mass Effect 2-ről mesélnek nekünk.

20 | Mass Effect 2: nem lesz újrajátszás

A New Game+ opció zsánertől függetlenül népszerű lehetőségnek számít: ki ne szeretné, ha csúcsra fejlesztett karakterével tovább kalandozhat. Nos, a Mass Effect 2-ben nem lesz ilyen lehetőség.

35 | Mass Effect 2: mentések, szex

A Mass Effect 2-ről beszélt az IGN legénységének Casey Hudson, a második rész fejlesztéséért felelős BioWare producere. Szó esett a folytatható mentésekről és a szexjelenetekről is.

35 | Mass Effect 2: vérfürdő lesz

A Mass Effect 2 vezető dizájnere, Casey Hudson a NowGamernek nemrég beszélt egy keveset a játékról - a második részben is hatalmas felelősség lesz a vállunkon.

21 | [E3] Mass Effect 2 - Shepard kihallgat

Újabb mozgóképes előzetes a következő esztendő januárjára ígért kettes számú Mass Effect-ből. Ezúttal Shepard nyomozási technikáiba nyerhetünk rövid betekintést.

14 | [E3] Mass Effect 2 bővített trailer

Az expó előtt már láthattunk egy Mass Effect 2 trailert, az EA sajtókonferenciáján pedig egy hosszabb, két perces változatot is bemutattak, amit lent tekinthettek meg.

28 | [E3] Januárban jön a Mass Effect 2

Januárban fog megjelenni a Mass Effect 2, derült ki az Electronic Arts E3-ra időzített internetes reklámkampányából. Hivatalosan ma este jelenthetik be.

41 | [E3] Mass Effect 2 trailer

Bár még csak péntek van, de már nagyban özönlenek az E3-as anyagok: itt van például az új Mass Effect 2 trailer, amely szerencsére tisztességes mennyiségű gameplay momentumot is tartalmaz. A kérdés még mindig: vajon mi történt Sheparddel?

51 | Mass Effect 2 - szivárgás az E3 előtt

A Mass Effect 2 is azon játékok közé tartozik, amelyről az E3-on fogjuk megkapni az első nagyobb, hivatalos infóadagot, ám aki már nagyon türelmetlen, az most kaphat némi ízelítőt, kiszivárgott néhány tudnivaló ugyanis a második epizódról.

44 | Mass Effect 2: sötétebb, brutálisabb

A Mass Effect univerzum sötétebb, brutálisabb oldalát ismerteti majd meg a játékosokkal a fejlesztés alatt álló második részben. A BioWare az E3-ra új információkkal készül.

72 | Mass Effect 2: pre-E3 trailer

Gyakorlatilag a semmiből bukkant elő a friss Mass Effect 2 videó. Konkrét trailernek nem neveznénk, hiszen elsősorban arról szól, hogy mennyi mindent fogunk megtudni a játékról az idei E3-on...

12 | Mass Effect 2 - infók már az E3 előtt?

Lehet, hogy nem kell a júniusban megrendezendő E3-ig várnunk a Mass Effect második részével kapcsolatos részletes tájékoztatóra, írja a BioWare twitter oldala.

27 | Liftezés Mass Effect módra

Túlságosan sok hibát nem lehetett felhozni a játékkal kapcsolatban, de a Mass Effect messze legtöbb kritikát kapott pontja a töltési idők hosszúsága volt - a folytatásban ez változni fog.

30 | [GDC] Mass Effect 2 szivárgás

Nem csak az Uncharted 2-ből került ki a netre gameplay videó, hanem a Mass Effect 2 prezentációra is becsempészett valaki magával egy kamerát. Gameplay videó, nagyon korai verzióról.

55 | Mass Effect 2 Xbox 360-ra és PC-re

Néhány hete pár látványtervet, illetve egy rövidke teaser filmet már láthattunk a Mass Effect 2-ről, az Electronic Arts a mai napon pedig hivatalosan is bejelentette a játékot, és kiderültek a korábban nagy kérdőjelnek bizonyuló célplatformok is.

72 | Mass Effect 2 - az első képek, teaser

Megérkeztek az első kézzel fogható dolgok a Mass Effect 2-ről: a BioWare fantasztikus sci-fi szerepjátékának folytatásáról néhány látványterv, illetve egy sejtelmes teaser videó futott be az éjszaka folyamán, de azt is megtudtuk, hogy érdemes lesz megtartani az első rész mentéseit.
Tovább a játék adatlapjára / fórumába