Need For Speed - Shift 2: UnleashedTeszt

Az Electronic Arts egyik legfontosabb sorozata minden kétséget kizáróan a Need for Speed széria. Az NFS tizensok éves történelmén szépen végig lehet követni azt, ahogy egy kiadó sikerre visz egy játékot, majd a minőség és a színvonal idővel egyre bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbá válik. Tavaly előtt történtek az első markáns lépések afelé, hogy az EA újrapolírozza az időközben megkopni látszó címet. 2009-ben sem a Slightly Mad Studios, 2010-ben sem a Criterion nem hibázott - bár amíg az utóbbi társaság az árkád száguldás felé irányította a kormánykereket, addig Slightly Mad-ék az NFS-től eddig mondhatni idegen pályára száguldottak. A Need for Speed: Shift nem árkád, de nem is szimulátor játék lett; fogalmazzunk úgy, hogy a motorsport műfajt cipelte szélesebb közönség elé. Szerettük a Shiftet, a féktelen energiáit és a szórakoztató játékmenetét - a folytatásra pedig nem kellett éveket várnunk. Sikerült tovább finomítani a benzingőzben lubickoló, erőtől duzzadó szörnyeteget, vagy a Shift 2: Unleashed alkotói is csak a mennyiségre hajtanak?

Egyet tisztázzunk már mindjárt a teszt elején. A Shift 2 továbbra sem tuszkolható be a szimulátor skatulyába. Továbbra is egy autós sportjátékról beszélünk, amelyik igyekszik átadni az autóversenyzés atmoszféráját és dinamikáját. A Shift esetében az a fontos, hogy az ember ott érezze magát az aszfalton, és átéljen minden egyes döccenést, koccanást és testre ható erőt. A játékban található legösszetettebb fizikai modell sem majmolja precizitásban a műfaj nagyágyúit, ellenben a skálázhatóság miatt a kezdők és a kevéssé elitista profik is találnak kézre álló és élvezetes játékot nyújtó megoldásokat.

Nem túlzás azt állítani, hogy az elődje nyomán a Shift 2 szolgáltatja a legdinamikusabb, legközvetlenebb vezetős élményt a piacon. Ezt csak tetézi a halálfélelemig fokozható sebességérzet és a kínálatban egyedülálló belső nézet. Magasabb autóosztályoknál szinte lemossa az arcunkat a menetszél, belső nézetben pedig ott szuszogunk a pilótával a kormánykerék mögött. A Shift Kettő ráadásul fokozza ezeket a hatásokat - a belső kamera érezhetően finomodott, és egy sisaknézetet is kapunk, amely az immerziót hivatott tovább erősíteni. Ilyenkor fickónk tekintetével előre feltérképezi a kanyarokat, csak egyre vigyázzunk: ilyenkor nem az autó kanyarodik, pusztán a kanyar átláthatósága javul a betekintési szög módosulásával.

Miközben a főmenüben bóklászunk és elmélyedünk az alpontokban, felmerülhet bennünk, hogy mennyi mindent tuszkoltak a játék lemezére. Bizony nem kevés tartalommal lett telepumpálva a Shift második része - ezt leginkább a karriermód bizonyítja, ahol a korábban megismert szintlépések után nyithatunk újabb versenyeket, eseményeket. Változatosságra nincs panasz, hiszen a sima versenyek mellett az idő-kihívások, hot-lap versenyek, eliminátor-futamok, drift-bajnokságok, rivális párbajok és egyéb variációk is ott tanyáznak a legördülő menükben. Nem két délutános játék tehát az Unleashed, de az egyszemélyes módok mellett ott vannak a komoly multiplayer lehetőségek is, és a tápolás is kellő motivációval szolgálhat a játékosnak. Szintlépéskor mindig ajándékok ütik a markunkat, de egyes versenyeknél (a meghívásosaknál például) is akadnak autónyeremények. A játékos jutalmazása állandó, az érdeklődés fenntartása példás, a megnyíló versenyválaszték pedig zavarbaejtően bőséges. Az XP rendszer egyébként némileg áramvonalasabb és sűrűbb mint korábban. Csak húszas szintig lehet a pilótánkat tápolni, a verseny közben jutalomként szórt pontok pedig kicsit visszafogottabban, letisztultabb formában potyognak a már megszerzett tapasztalatpontok közé.

A Shift 2 prezentációja továbbra is első osztályú, és minden ízében tripla A-s produkciót sugall. A CG animációval készült bevezető és a főmenü igencsak ügyes a hangulatkeltésben, a karrierünket végigkövető híres-neves pilóták bejátszásai pedig közvetlenebbé, átélhetőbbé teszik az egyébként itt-ott száraz egyjátékos kampányt. A játék közbeni tényleges grafikát is szívesen dicsérjük. Ha nagyítóval ülünk a képernyő elé (vagy a fotómódban épp egy sivárabb szakasznál kattintgatunk), akkor persze találhatunk egyszerű, már-már primitív részleteket, de az összkép előtt ismét megemeljük a kalapunkat. Az ésszel adagolt effektek is nagyban felelősek a dinamikáért, a mozgáselmosásnak pedig a kiemelkedő, gyakran hidegrázós sebességérzetet köszönhetjük. A pályák felépítésével, méretarányaival is újfent elégedettek voltunk.

A tesztnek koránt sincs vége. Katt az oldalválasztóra a folytatásért!

Az előzetesekben hirdetett éjszakai és hajnali versenyek ténylegesen egyedi élményt és értékeket hordoznak magukban. Az éjszakai bevilágítás és mozgáselmosás kombinációja egészen elbűvöli az embert. Pláne belső nézetből, ahol a többiek fényeit is remekül érzékelhetjük, még a hátunk mögül is. Szaggatást a zsúfolt jeleneteknél sem tapasztaltunk, a motor ilyen szempontból stabil lábakon áll. A látványt tekintve úgy gondoljuk, hogy mégsem érdemes a grafikát a többi motorsport játékkal összevetni. Mindegyik konkurens címnek megvan a maga előnyös és hátrányos oldala, a Shift 2 pedig könnyen felismerhető, egyedi összképet nyújt, a többiekkel szemben is.

A külsőségekhez hozzátartoznak az audio szekció elemei és egyéb más, apró tényezők is. A magába szippantó élményhez velős motorzajok és versenyhangok dukálnak, ezt a Shift 2 pedig legalább annyira jól tudja, mint az elődje. Zenék terén továbbra sincsen régi időket idéző EA Trax válogatás, helyette modern rockbandák nótái csendülnek fel a menükben és a drift versenyek alatt. A különböző áthangszerelések és remixek is jól passzolnak a Shift 2 szigorú, drámai hangulatához - ilyen formában valódi különlegesség hallani a We Owe This To Ourselves-t az Anberlintől, és a Help is on the Way-t a Rise Againsttől.

A törések is nagyot fejlődtek a Shift első részéhez képest. Immár az autók teljesen hihető módon potyogtatják szét a saját kasztnijuk darabkáit. A leamortizált járgányok végre nem úgy néznek ki, mintha óriások kezében összegyűrt, négykerekű papírgalacsinok lennének.

Jól emlékszünk az első rész egyik nagy erényére. A Shift ténylegesen nyitott volt a műfajtól eddig idegenkedő játékosok felé is. A folytatás (a kezelhetőség rétegelt skálázásának köszönhetően) most is tárt karokkal fogadja a kezdő játékosokat. A kezdők öröme azonban nem tart sokáig, és ezzel el is érkeztünk a játék egyik legellentmondásosabb részéhez. A Shift Kettő egy ideig kézen fogja a játékosokat, majd ízelítőnek bedobja a Drift módot, a B szint után pedig átvált olyan nehézségbe, aminek meredekségétől szó szerint ledöbbentünk. Kezdjük a dolog részletezését a méltán népszerű drifteléssel. Az előd hibáiból nem sokat tanultak Slightly Mad-ék, amikor a Shift 2 autócsúsztató fizikáját pofozták össze. A drift irányítása az első körökben szinte lehetetlennek tűnik, majd a későbbi, meglehetősen frusztráló betanulási időszak sem segít sokat a helyzeten. A driftelés oktatómódjára kifejezetten illik a “sok beszédnek sok az alja” mondás, hiszen sok mindent megtudunk Gittin Jr. nagymestertől, csak azt nem, hogy miként kellene az autónkat a játék szabályrendszere szerint kordában tartani a driftpályán.

A Shift 1 is hasonló betegséggel küszködött, de ott ezt ellenpontozták azzal, hogy a nyeréshez szükséges pontszámot teljesen reálisan lehetett összekanalazni. Itt a későbbi driftelős kihívásoknál szinte elérhetetlenül távolinak tűnik a felállított mérce, és csak hosszas-hosszas újrapróbálkozások, és tenyérgörcsök után jutunk el oda, hogy egyáltalán dobogósak lehessünk. Mivel lehetetlennek mégsem nevezhetjük ezeket a feladatokat (idővel sikerült nekünk is ráérezni a dologra), némi segítséget igyekszünk szolgáltatni a kedves olvasónak. A driftnél érdemes mindig az alap Nissant választanunk. Gyorsítás után a lehető legnagyobb lendülettel kell a kanyarokba beleszaladnunk, majd finom kézifékkel indítsuk meg a csúsztatást; végül figyeljünk a gumi állapotára. A telemetria képernyőn ellenőrizhetjük a gumik státuszát - ha lassú csúszkálással elfüstöljük a hátsó kerekeket, inkább kezdjük újra a meccset, mert arra sem lesz esélyünk, hogy egyenesen induljunk el a következő kanyar felé.

A durva kihívás a későbbi versenyeket is jellemzi. Az ellenfelek még könnyű fokozaton is kíméletlenek, agresszívek és néha kiszámíthatatlanok. Ezzel nincs túl nagy probléma, hiszen alapesetben ettől is élvezetesebb az offline kergetőzés. Azonban az első rész ragadós, útra visszahúzós koccanásai már a múlt homályába vesznek; a Shift 2-ben elég egy rossz szögből bekövetkező festékcsere, a gépszörnyünk felett máris elvesztjük az uralmunkat. Ilyenkor jellemzően a falnál, vagy a susnyásban kötünk ki a pálya szélén. Rakjuk ezt össze a lökdösődő ellenfelekkel és az észvesztő sebességgel... játékos legyen a talpán, aki egy szinten túl magabiztosan hozza az elvárt eredményeket.

A tesztnek koránt sincs vége. Katt az oldalválasztóra a folytatásért!

A gép egyébként az autónk performanszához igazítja a mezőnyt, de teljesen következetlen, hogy mikor milyen konfigurációval van esélyünk nyerni. Van, hogy egy gyengébb autóval (gyengébb mezőnyben) pikk-pakk megszerezzük a vezetést, máskor pedig sanszunk sincs utolérni az első helyen köröző CPU játékost. Ha nem megy a játék a frissen vásárolt autóval, ne habozzunk lecserélni egy másik járgányra - lehet, hogy azzal könnyebb lesz a kihívás. A játék nagyvonalú a használt járgányok visszavásárlásakor. A fejlesztés és tuning nem minden körülménynél jön jól, de a gumicserével és a gyorsulás javításával általában előrébb jutunk a verseny végi ranglistán. Adott performansz-indexhez (így méri a játék az autónk erejét) persze többféle finombeállítás is létezik a vásárolható tuningokon túl. Ez a finomhangolás pedig dicséretes módon, nagyon részletesen lett a játékba integrálva. Ehhez persze megint csak türelem, lelkesedés és minimális motorsport tapasztalat szükséges.

A cikkíró régen káromkodott ennyit egy játék tesztelése során, és a restart gomb is lekopott a menüben, mire egy-egy pálya végére pipa került. Ez persze nem feltétlenül baj. Nem is volna fair dolog a negatívumok közé besorolni a tökös kihívást, amely a veteránokat minden kétséget kizáróan sokszorosan kielégíti majd. Az inkonzisztencia sokkal inkább probléma, hiszen ilyen nehézség esetében legalább a könnyebb fokozatok kaphattak volna egy frusztrációt csökkentő “visszatekerés” lehetőséget. Láttunk már ilyet máshol is, nem lett volna szégyen ezt az ötletet itt is elsütni. Figyelhettek volna az olyan következetlenségekre is, hogy a casual fizikai beállításokkal, fékrásegítéssel gyakorlatilag lehetetlen kanyarokban előzni, a sebesség automata visszaszorítása miatt. Így a későbbi pályákon az sem segít, ha visszakapcsolunk könnyű fokozatba. A Shift 2 legnagyobb problémáját ezekben a következetlen tervezői megvalósításokban látjuk.

Hogy kicsit visszarázkódjunk a pozitívumok sávjába, a Shift 2 remek multiplayeréről is essen néhány szó. A teszt ideje alatt laggal, technikai problémákkal nem, ellenben agyatlan, agresszív és buta játékosokkal annál inkább találkoztunk. Ezt leszámítva a rendszer okosan forr össze az egyjátékos szintlépéssel és jutalmakkal, amelyeket a single mód során is fel tudunk használni.

A közösségi élményt nagyban fokozza a korábbi NFS-ből megismert AutoLog. Ennek köszönhetően nem lehetünk aranymedállal sem eléggé elégedettek, mikor a meccs végén látjuk, hogy a cimborák súlyos másodpercekkel pofozták meg az addig dicsőségesnek hitt eredményeinket. Piros pont ezért a funkcióért - egy lépéssel ismét közelebb kerülnek hozzánk a virtuális játszótársaink, a játék pedig egy újabb értékes mélységet kap az AutoLog alkalmazásával.

Nem beszéltünk sokat eddig a különböző technikai ügyetlenségekről, melyek ritkábban, mint az elődben, de azért most is tiszteletüket teszik egy-egy fagyás, levegőben ottmaradó törmelék, el-eltünedező segédvonal vagy mágnesfal képében. A bugok nem vágják haza a játékélményt, de mint ahogy a nehézségi balansz átgondolatlansága, így a bogarak is azt mutatják, hogy egy kicsit szélesebb körű tesztelés ráfért volna még az Unleashedre.

A Shift 2 egy értékes, és sok-sok felfedezendő réteggel bíró játék, amely a motorsport szépségeit igyekszik direkte és zsigeri módon a játékosnak tálalni. Az elmélyülést továbbra is példa nélkül álló elemeivel igyekszik elérni, ritmusa-dinamikája pedig megdolgozza a Shift-pilóta érzékeit. Az egyre meredekebbé váló betanulási íve bizonyítja, hogy a fókuszt a széles publikumtól eltolták a harcedzett sofőrök felé. Így potenciális közönségének egy részét idővel lemorzsolja a szokatlan nehézségi szint. A következetlenségei és apró hibái javításra várnak, egyúttal feladattal szolgálnak majd a harmadik részt készítő fejlesztők számára. Mindezeket egybevéve is úgy gondoljuk, hogy minőségi címről van szó, amely sok szempontból példát mutat a konkurenciának. Kíváncsian várjuk, hogy a Shift széria képes lesz-e hosszú távon valamilyen hatással lenni a virtuális motorsport műfajára, amely most, talán színesebb, mint a generációban bármikor is volt.