Pletykafészek - PlayStation 3 árcsökkentés

Pletykafészek - PlayStation 3 árcsökkentés

dragCsető Zsolt2009.03.01. 14:50

Hétvégi rovatunk második felvonásában a PlayStation 3 árcsökkentéséről lesz szó: 2008 végén a sajtó viszonylag sokat foglalkozott vele, a mögöttünk álló héten pedig ismételten kiemelet témává vált a Sony konzoljának ára - talán nem véletlenül.

Mostani témánk tehát a PlayStation 3 esetleges jövőbeli árcsökkentése lesz - lássuk, hogy pontosan miért is.

A héten több, egymástól eltérő forrás is arról számolt be, hogy a tavasszal, leginkább április-május környékén PlayStation 3 árcsökkentésre számítanak.

Nem ez az első eset, hogy a PlayStation 3 árának csökkenéséről pletykálnak: már legalább fél éve aktuálisnak mondható a téma, és bár ezidáig még nem történt semmi, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hamarosan valóban sor kerülhet erre.

A "legstabilabb" pletykának ezzel kapcsolatban továbbra is a D+Pad tavaly novemberi BESZÁMOLÓJA tekinthető a Sony Computer Entertainment belső eligazításáról, ahol is az ő állításuk szerint az hangzott el, hogy ez év tavaszára van beütemenzve a PlayStation 3 árának csökkentése. Az akkor leírtak hitelessége ráadásul azóta csak nőtt: a szintén emlegetett PSP-s LittleBigPlanet és MotorStorm azóta már hivatalosan is be lett jelentve, mint ahogy az Uncharted 2 és a God of War III is bemutatkozott mozgásban a nagyközönség előtt.

>> AZ IDŐPONT

Az említett esetben március hangzott el időpontként, aminek csak egy esetben lehet valóságalapja: ha a Sony ténylegesen előre belekalkulálta az árcsökkentést a március végén záruló üzleti évének várható eredményébe, más esetben ugyanis nem szokás hetekkel a zárás előtt hasonló lépéseket eszközölni. Vagyis az április és a május alapvetően logikusabb időpontnak tűnne, és nem mellesleg a friss híresztelések is erről szólnak, ám a fenti kitétellel a márciust is benntarthatjuk a lehetőségek körében. A június már kevésbé reális szcenárió: az E3 a hónap első hetében kerül megrendezésre, ám ha ehhez kötnék az árcsökkentést, akkor nagy valószínűséggel még előtte meglépnék azt - ahogyan a Microsoft is tette a tavalyi esztendőben az Xbox 360-nal. Ennél tovább nyilván nem érdemes már venni: ha a Sony a nyár elejéig nem csökkent árat, akkor nagy eséllyel már csak az év végi ünnepi szezon elején fogja ezt megtenni.

>> AZ ÁRCÉDULA

Érdekesebb, és talán fontosabb kérdés az árcsökkentés mértéke. Az Xbox 360-tól 100 (Pro), illetve 200 (Arcade), a Wii-től pedig 150 dollár/euró a "lemaradás", így sokáig a 100-as leárazás tűnt a legesélyesebbnek, ám az elmúlt hónapok történései nagyot változtattak az általános vélekedéseken. A Sony ugyanis, mint komplett cég nagyon komolyan megérezte a gazdasági válságot, és a PlayStation divízió sem produkál még olyan eredményeket, hogy nyugodt lelkiismerettel bevállalhasson egy ilyen mértékű árcsökkentést. Ennek megfelelően most már sokkal valószínűbbnek tűnik az, hogy most tavasszal 50, az év végén pedig további 50 dollárral/euróval fog csökkenni a gép ára - a gyártási költségek csökkenése, illetve az európai és az amerikai piac közötti - számunkra kellemetlen, ám a konzolgyártók számára annál kellemesebb - dollár-euró átszámítási módszer nagy valószínűséggel megengedhetővé teszik majd ezt a lépést. Biztossá persze minden csak a Sony hivatalos bejelentésével válik majd...

Természetesen ezúttal is kíváncsiak vagyunk a ti véleményeitekre is: szerintetek mikor, és mennyit fog csökkenteni a Sony a PlayStation 3 árán?

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

20 órája

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

22 órája
13

Heti megjelenések

22 órája
1

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

2 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

3 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

4 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

4 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

5 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

5 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

5 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

6 napja
8

Heti megjelenések

7 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

9 napja
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

Ubisoft Forward a láthatáron, bemutatkozott a Windblown – ez történt szerdán

Továbbá: NeoSprint, Castaway, Age of Water, SaGa Emerald Beyond, Kamaeru: A Frog Refuge, Timothy and the Tower of Mu, TriggerHeart EXELICA.

2024.04.04.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==