Az ASSASSIN'S CREED tavalyi E3-as bemutatkozása roppantmód impresszívre sikeredett, és rendkívül feltüzelte mind a játékosok, mind pedig a “szakma” várakozását az Ubisoft montreali stúdiójának aktuális fejlesztése iránt. Az anno a Prince of Persia-t is elkövető készítők legújabb produktuma első blikkre egy nextgen grafikával felvértezett, középkori környezetbe ágyazott Hitman - koppintásnak tűnhet számunkra, azonban ha kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt, hamar rájövünk, hogy a játék mögött álló koncepció sok fokkal ambiciózusabb ennél. Az Ubisoft-nál nagyon okos PR-tevékenység folyik: az AC-ről csak szépen lassan, ütemesen csepegtetik az információkat, ezzel is fokozva az érdeklődést. Úgy gondoltuk, hogy mostanra már elég tudnivaló gyűlt össze ahhoz, hogy azokat egy velősebb előzetes keretében közreadjuk számotokra.
Hasisevő bérgyilkosok?
Apró történelmi érdekesség: az Assassin's Creed-ben szereplő szervezet valóban létezett, a VIII. és XIV. század között különböző politikai és vallási indíttatású merényleteket hajtott végre. Az angol *assassin* (bérgyilkos) szó is e titkos csoport nevéből származik. Az eredeti név (Hashshashin) nem véletlenül hasonlít a “hasis”-ra. A korabeli közvélekedés szerint a bérgyilkosok némi kábítószer elfogyasztásával acélozták a bátorságukat a bevetések előtt...
Az AC egy különösen izgalmas történelmi korszakba kalauzol el bennünket, ugyanis az események a keresztes háborúk dúlta Szentföldön játszódnak. A cselekmény egészen pontosan a harmadik keresztes hadjárat idején, 1191-ben veszi kezdetét. Az általunk megszemélyesített karakter egy profi orgyilkos, akit csak Altair néven ismerünk. Főhősünk egy titkos társaság, a “Hashshashin” tagjaként ügyködik annak érdekében, hogy véget vessen a vallási háború szörnyű pusztításának. Altair a játék elején különleges megbízást kap: kilenc személyt kell likvidálnia, akik mindannyian a keresztes háború fenntartásában érdekeltek. Ahogy haladunk előre a történetben, egy nagyszabású összeesküvés körvonalai fognak kirajzolódni előttünk, és természetesen a mi cselekedeteink döntően befolyásolják majd a világ sorsát... Eléggé nyilvánvaló, hogy a készítőknek a párnája alatt Dan Brown könyvek hevernek (főként a Da Vinci kód-ból ismert Silas nevű “hasszaszin” inspirálhatta őket), de nem feltétlenül negatívum ez, hiszen az alapfelvetés izgalmas, a tisztességesen kidolgozott konspiratív sztorikat meg amúgy is szeressük.
Az AC-ben a merényletek kivitelezése jelenti a játékmenet lényegét. A különböző célpontok “leküzdését” (éljen a katonai szaknyelv finom ridegsége!) ezúttal nem küldetésalapú rendszerben fogjuk véghez vinni. A készítők által - állítólag korabeli történelmi dokumentumok alapján - lemodellezett három nagy középkori várost (Akko, Damaszkusz, Jeruzsálem) és a hozzájuk tartozó vidékeket szabadon bebarangolhatjuk. A megadott célszemélyekről először információkat kell gyűjtenünk, s ha ezek elegendő mennyiségben állnak a rendelkezésünkre, akkor indulhatunk a vadászatra. A városokba érve megkeressük a kiszemelt áldozatot, átsegítjük a túlvilágra, aztán pedig gyorsan elpucolunk - röviden, tömören erről szólna a játék. A fejlesztők azonban sokkal innovatívabb vénával rendelkeznek, semmint, hogy egy 12. századi bérgyilkolós GTA-val álljanak elő. Saját bevallásuk szerint az akciójátékok műfajának megreformálására és új perspektívába helyezésére törekednek - mi legyünk kicsit szerényebbek és maradjunk annál a változatnál, hogy számos érdekes adalékkal próbálják felfrissíteni a zsánert. Mik is ezek a legfontosabb újítások?
Először is, az AC-ben nagyon fontos szerepet játszik a tömeg. A városok népességének kidolgozása különösen nagy hangsúlyt kapott a fejlesztés során, ugyanis Ubiéknál azt a célt tűzték ki, hogy az eddigi akciójátékokban fellelhető, egy-két lézengő sablonarc helyett igazi, lélegző, cselekedeteinkre dinamikusan reagáló embertömeget alkossanak. Az eddig látott bemutató anyagok elég meggyőzőnek tűntek ilyen tekintetben: az utcákon kolbászoló népesség valóban hatalmas (csak győzzük majd odébb taszigálni őket) és nagyon sokszínű, úgy néz ki, hogy valóban sikerült túllépni a szokásos egyenarcokon - már ami az NPC-k külső megjelenését illeti. Azt, hogy mi van belül (tehát, hogy milyen az AI), még nem tudhatjuk, de a hivatalos reklámszöveg szerint minden egyes ember saját személyisége alapján fog tetteinkre válaszolni - reméljük, ez nem annyiban merül majd ki, hogy 5 féle vérmérséklet tulajdonság alapján eldöntik, hogy bebokszoljanak-e az arcunkba, ha nekik megyünk véletlenül. A tömeg egyébiránt többféle módon is kihat a játékmenetre. Pozitív tényezőt jelent abban a tekintetben, hogy a merényletek végrehajtását jelentősen megkönnyítheti, ha sikeresen elvegyülünk az embermasszában. Ha szépen beállunk a sorba, és nem hívjuk fel magunkra semmilyen különcséggel a katonák figyelmét, akkor bizony jó eséllyel juthatunk végzetes közelségbe a kiszemelt áldozathoz. Ezt a módszert a fejlesztők “social stealth” névvel illetik, ezzel is utalva arra, hogy itt bizony nem az árnyékokban rejtőzködve fogunk érvényesülni, hanem a helyi társadalom szürkeségébe történő minél sikeresebb beolvadással. Mókás megoldás például a fehér csuhát viselő hősünkkel beállni a vonuló papok közé - ily módon könnyűszerrel megzavarhatjuk a minket üldöző fogdmegeket. A városi plebs bizonyos esetekben azonban komoly akadályozó szerepet is játszhat. Az egyszeri emberek például nem nézik jó szemmel, ha sokat lökdössük, taszigáljuk őket, ha pedig netalántán komolyan elkezdjük csépelni a fejüket, akkor hajlamosak ránk szabadítani a település őrző-védő tagjait. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy ha valamilyen kirívó tettet hajtunk végre, teszem azt éppen a kocsma falán mászunk felfelé, akkor a nép összeverődve figyeli a nagy eseményt - melyik épeszű orgyilkosnak jön jól egy ilyen rögtönzött ingyencirkusz?
Az AC-ben fellelhető másik fontos újítás az eddig soha nem látott mértékű mozgásszabadság. A készítők rengeteg munkát fektettek a környezet interaktív elemei számának a minél feljebb pumpálásába, s ennek eredményeképpen Altair képes az épületeken található minden olyan párkányt, ablakot, rácsot, kitüremkedést megragadni, amely “2 incsnél jobban kilóg a falból”. Jó erőben lévő merénylőnk ezáltal gyakorlatilag bárhol képes felkapaszkodni és feljutni a házak tetejére, ahonnan egyrészt könnyebben beazonosíthatjuk leendő áldozatainkat(van egy erre a célra szolgáló külön speckó képességünk is), másrészt dolgunk végeztével kitűnő menekülési metódust jelenthet számunkra a gerendákon való ugrabugra. A játék által felkínált falmászósdi valóban újfajta szabadságérzetet nyújthat a játékosoknak, hiszen többé nem kell a pályatervezők által előre megírt útvonalakra szorítkozniuk, és sokkal teljesebb mértékben fedezhetik fel az eléjük tárt területeket. A megvalósításra pedig nem lehet panasz, az animáció minősége valami egészen megdöbbentő: Altair minden egyes peremet a helyén fog meg, nincsenek csúnya elcsúszások - ez bizony vérprofi munka, kérem szépen.
A játék vizuális porcióját szemügyre véve újfent csak megelégedésünknek adhatunk hangot. Bizony, valahogy így képzeljük mi el az igazi nextgen grafikát: a karakterek a legapróbb részletekig kidolgozottak, óriási tömeget mozgat a gép egyszerre, és Akko tornyaiból szétnézve garantáltan elámulunk majd a szemünk előtt megelevenedő középkori kikötőváros mesés látványán. Mindezt a szépséget az Ubisoft saját fejlesztésű motorja, a Scimitar varázsolja elénk - erős a gyanúnk, hogy hamarosan más játék kapcsán is összefutunk majd ezzel a névvel.
Az AC zenei aláfestéséről a kitűnő bizonyítványokkal rendelkező Jesper Kyd (ő felelt például a Hitman-sorozat remek muzsikáiért) gondoskodik. A dán zeneszerző alkalmazása már önmagában véve garancia a minőségi munkára.
Az Ubisoft-nak komoly tervei vannak az AC-vel, hiszen Altair bemutatkozó kalandjait egy trilógia első epizódjának szánják. Ennek megfelelően semmit sem bíznak a véletlenre, és az elmondottak alapján leszögezhetjük, hogy csak a legjobb alapanyagokból dolgoznak. Megjelenési dátummal még nem tudunk szolgálni, de egy biztos: mi ott leszünk e minden tekintetben kiválónak ígérkező csemege tálalásakor!