Mikor arról beszélgetünk, hogy miként változik a játékipar a vásárlók igényeihez igazodva, az esetek döntő többségében a Rainbow Six / Ghost Recon párost hozom elő példának. Ők ketten tökéletesen bemutatják, hogy lesz az eredetileg egy szűk réteget megcélzó komoly taktikai/akció keverékből egy sokkal akciódúsabb, azonban “hígabb”, a tömegek számára is könnyebben fogyasztható produktum. Tessék megnézni a Ghost Recon 2 és a GRAW első epizódja közti különbséget, azonban lépjük át a grafikát most, hiszen evidens, hogy egy egész konzolgeneráció választja el egymástól a két testvért. Látható, hogyan szorul a háttérbe az óvatos munka, a gondos előre tervezést pedig lassan felváltja a folyamatos akció, az orrunk előtt felbukkanó problémák megoldására való törekvés. Felmerül a kérdés, jó ez nekünk? Nos, ha valaki a taktikai játékok megszállotja, akkor egyértelműen nem, azonban ha - hozzám hasonlóan - “csak” egy igazán jó akciójátékra vágyik, akkor az Advanced Warfighter abszolút eleget tesz minden kívánalmának - és nincs ez másképp a friss epizóddal sem!
Azt hiszem nem mondok újdonságot azzal, ha kapásból kijelentem, hogy a GRAW2 gyönyörűszép. Már az első rész is kitűnő volt grafikailag és bár itt nincs akkora ugrás, mint a GR2 és a GRAW közt (nem is vártuk igazából, azért egy év fejlesztés alatt annyira nem lehet áttúrni a grafikát), viszont pont annyit javult, hogy ezekben a post-Gears of War időkben is magasan kitűnjön az átlagból. Természetesen megmaradtak a GRAWból megismert “keresztül repülök a város felett a pálya elején” rendszer, azonban ezek a részek most sokkal megkapóbbak, mint az előző részben, teli vannak apró részletekkel, melyek addig nem is tűnnek fel, míg nem próbáljuk kideríteni, miben is tér el a két rész, egyszerűen csak valóságosabbá teszik az összhatást. A sziklákról időnként leszóródó por, az az apróság, ahogy az eső pici kis turbulenciába csavarodik a helikopter gépágyúja körül, a távoli robbanások... Mind-mind annyira megdobja az amúgy sem csúnya látványt, hogy egyszerűen öröm nézelődni a pályákon! Fontos megjegyeznem, hogy a grafika az előző résztől eltérően abszolút nem veszít erejéből a multiplayer meccseken, ezt a részt láthatóan foltozgatták a párizsi ubi zabálók.
Bár a játék alapvetően maradt a régiben, szerencsére több, az előző részben rettentően zavaró hibát javítottak ki a készítők. Talán a legelső és legfontosabb, ezúttal minimálisra csökkentették a grafikai és úgy a játék teljes egészében feltűnő hibákat. És amikor azt mondom, hogy minimális, akkor arra gondolok, hogy a játékkal töltött jónéhány óra alatt talán ha egy “glitch” tűnt fel, ami azért rettentő jó arány. A frame rate kőkeményen tartja az elvárt szintet, még a leglátványosabb robbanásokkal teli helikopteres üldözéseknél sem láthatunk semmi lassulást. Oh, igen, emlékeztek még az előző rész éjjellátó módjára? Hát igen, a rossz emlékek igen sokáig megmaradnak... No ez a kis kütyü teljesen ki lett cserélve és az új változat egyszerűen remek! Egyfajta negatív hatást nyom rá a képernyőre, amely tényleg nagy segítség az éjszakai pályákon, az ellenfelek (hőjelei) azonnal kitűnnek a háttérből. Persze hogy ne legyen ilyen könnyű dolgunk, legtöbbször van valami más zavaró effektus a pályán, amely picit be tudja ezt a kütyüt zavarni, kedvencem az volt, mikor egy temetőn keresztülhaladva alig bírtam az ellenfelek a rengeteg pici hőfolttól megkülönböztetni - igen, pici mécsesek adták ki ezt a jelet minden sír környékén.
Az előző rész botrányos mentési rendszere is orvosolva lett. (Aki nem tudná, szép hosszú pályák szinte checkpoint nélkül és esély sincs arra, hogy a harc közben beszedett sérüléseinkből felgyógyuljunk, így adott pálya végére szinte esély nélkül érkeztünk.) No nem kell örülni, nem a jó öreg checkpoint rendszert dobták ki, ugyan miért hinnénk azt, hogy 2007-ben bárhol menthetünk egy játékban, nem. Az újdonság egy friss katonatípus a csapatunkban, a medic. Ugyebár eddig is volt lehetőségünk arra, hogy társainkat kicsit összefoltozzuk, nos a medic erre is képes, viszont a legfontosabb, bármikor meg tud minket is gyógyítani - kivéve persze ha halálos sebet kaptunk, társainkkal ellentétben minket nem lehet az elíziumi mezőkről visszarángatni. Fontos tudni, hogy a medic is csak korlátozott egészségügyi csomagokkal rendelkezik, tehát megéri ezt az új segítséget megfontoltan használni. A checkpoint rendszer egyébként ettől függetlenül is kicsit emberbarátibb lett, a nagyobb harcok előtt és után szépen ment magától, olyan rettentő nagy távolságokat nem kell újra bejárnunk egy esetleges elhalálozás után.
Talán mégis a legnagyobb, leginkább szembetűnő új funkció az új Cross Com, a 2.0 verzió. Régi motorosok biztos emlékeznek, újoncoknak elmondom, hogy ez a rendszer az első GRAW epizódban tűnt fel, segítségével egységünk többi tagját, de akár barátságos járműveket is irányíthattunk a taktikai képernyőn, így téve hihetővé, hogy ez tényleg egy kisebb háború, nem csak a számunkra kialakított harci szimuláció. Ami viszont baj volt, a folytonos térképre váltás darabokra szaggatta a játékmenetet, nehézkes volt az egész használata. A 2.0 verzió kijavítja ezt a hibát, ugyanis egy gomb megnyomásával azonnal élő videóképet kapunk a kiválasztott egységtől, így az ő szemszögükből irányíthatjuk őket! Nem kell mondanom, mekkora segítség, mikor a Cyphert (egy felderítő robotrepülő) nem szimplán előre küldeni lehet, hanem száz százalékos irányítással felfedezhetjük az egész környéket vele! Mindez azonban igaz tankokra, helikopterekre (Hjajj, egyik pályán egy Apache aljára aggatott kamera segítségével kell tankokra vadászni, akkora hangulatbomba, hogy csak na!), mindenre! Újdonság a MULE, egy kisebb, könnyen páncélozott hatkerekű jármű, mely amellett, hogy egy rakás fegyvert hord magában (így újratölthetjük lőszerkészletünk) idális mozgó fedezéknek is. Ha már a lőszereknél tartunk megjegyzem, hogy ellenfeleink bár ugyanúgy eltűnnek egy idő után mint az előző részben, most jóval tovább maradnak a pályán - értsd, könnyebb elejtett fegyvereiket megszerezni. Későbbi pályákon életmentő lehet, hiszen nem lesz támogatásunk, kénytelenek leszünk a másoktól elcsórt fegyverekkel harcolni.
Az ellenséges AI, de inkább a teljes játékban fellelhető gépi intelligencia jóval okosabb lett, az ellenfelek bár követnek el (számukra) halálos tévedéseket és hülyeségeket, mégis több kihívást jelentenek mint eddig, társaink pedig nagyon okosan próbálnak fedezéket keresni és segítségünkkel körbekeríteni az ellenséget. Maradtak társaink nagyszerű beszólásai, melyek bár néha beragadnak, az esetek kilencven százalékában tényleg segítenek ellenfeleink helyzetének belövésében. Persze társainknak is sikerül néha teljesen logikátlan lépéseket tenniük, de ezt jóval kevesebbszer fogjuk észrevenni mint az eddigi részekben.
[Nincs vége, katt az oldalválasztóra a folytatásért...]
Ami teljesen változatlan maradt, az a játékmenet, illetve az irányítás. Még mindig áll az az alaphelyzet, hogy kiraknak a város egyik pontján, nekünk pedig el kell jutni a lehető legtávolabb kijelöl célzónába. Természetesen útközben rengeteg ellenséges katona leselkedik ránk, így kihasználva a pálya adottságait, fedezékről fedezékre vonulva kell megtisztítani az utat. A játék története egyébként egy évvel a GRAW eseményei után játszódnak, főszerepben még mindig a mexikói felkelők, de most belekeveredik a képbe néhány atomtöltet, egy rakás zsoldos, meg hasonló, a mostani hazaféltő amerikaiak rémálmaiban feltűnő dolog is. Talán a legnagyobb hiba a játékban, hogy bár van egy szépen felépített alapsztori, és a pályák közt, sőt akár játék közben is bőven kapjuk a háttérinfókat, az egész történet nem az, ami megfogja az embert. Lehet, hogy innen, Közép-Európa közepéből nem tudom átérezni, mekkora szörnyűség is egy El Pasoba importált atomtöltet, de azon kívül, hogy maga a játék tetszett, semmilyen motiváció nem volt arra, hogy végigjátszam a játékot. John Mitchell, a főszereplő jó fej, de ő is az az egyenkatona, akit szerda esténként láthatunk valamelyik kereskedelmi csatorna B kategóriás szuperprodukciójában, az pedig, hogy társainkat szabadon váltogathatjuk, teljesen megöli az összeszokott csapat látszatát. További hibája az egyszemélyes kampánynak a nehézségi fokozatok megkeverése. Megvan a szokásos easy-normal-hard fokozat, azonban még középső szinten is a játék nagy része túl egyszerű lett, igazából csak a végére keményedik be. Ez eddig nem volt megszokott a Ghost Recon sorozatban, nem tudom, hogy most miért tették ennyire alacsonyra a lécet a fejlesztők nehézségben. Ami viszont legjobban zavart, nincs semmi lehetőség, hogy egy-egy pályát teljesen előlről, a bevezető videóktól kezdjünk. Persze, ott van a Quick Mission mód, bármelyik pályát újrajátszhatjuk, de ha meg akarom mutatni a havernak milyen is, mikor berepülünk a háború sújtotta mexikói városkába, akkor előtte végig kell megint nyomni a tutorial részeket, illetve néhány másik pályát.
Amit azonban veszt a játék a szóló kampányban azt visszaszerzi a multiplayer fronton. Van itt minden, co-op kampány, rengeteg fajta kompetatív játékmód, tonnányi finombeállítás és az utánozhatatlan Ghost Recon hangulat. A co-op kampány nem szimplán a már látott pályák újrajátszása, egy teljesen új, a fő történetvonallal párhuzamosan, de helyileg máshól játszódó történetet kapunk, melyet akár 16 társunkkal együtt próbálhatunk meg abszolválni. Láthatóan gyúrtak erre a játékmódra a fejlesztők, az AI mérföldekkel keményebb itt, a dinamukusan változó feladatok pedig igencsak jó csapatmunkát igényelnek (és igen, roppant nehéz random tagokkal egy jó csapatot összehozni, remélem mindenkinek van elég GRAW rajongó a Friend Listjében). Az egymás elleni játékmódokból pedig rengeteg van, különböző változatokban. Ezeket ráadásul tovább lehet finomítgatni, így létrehozva néhány perverzül jó kis online csatát. A GRAW eddig is jó helyen szerepelt a közönségkedvenc multi játékok sorában, a második rész valószínűleg szintén nagy kedvenc lesz.
GRAW2. GRAW 2.0, inkább írhatnám ezt, hiszen jól látszik, hogy az Ubi egy teljesen új játék helyett inkább csak fogta a régit, kiírtotta a hibák kilencvenkilenc százalékát, hozzádobott néhány újdonságot, majd faragott hozzá egy új történetet és ezt tette elénk. Bosszús is lehetnék emiatt, de igazából már az előző rész is volt olyan jó, hogy így, kicsit feltúrbózva, és látva, hogy a fejlesztők tényleg hallgattak a játékosok sirámaira hajlamos vagyok megbocsátani ezt az orcapirító pénzlehúzást. A GRAW2 ugyanis egy nagyon jó játék lett, elhanyagolható hibákkal, élvezetes, rettentő látványos és tényleg teljesen játékosközpontú. És mi mást, mi többet is akarhatna az egyszeri játékos ennél?