[DLC] Call of Duty: Black Ops - First Strike

Call of Duty: Black Ops - First Strike

Gamer3652011.02.13. 19:02

Nem kellett Michael Pachter-nek lenni ahhoz, hogy tavaly novemberben, amikor még a boltok polcaira sem került fel a Black Ops, megjósoljuk, hogy a Treyarch rövid határidőn belül megbombáz bennünket valami finom letölthető tartalommal. Azóta eltelt 3 hónap, sokunk rongyosra játszotta a programot, s végre megkaptuk a jól megérdemelt First Strike névre keresztelt, alig 700 MB-os DLC-t. A csomag összesen négy darab új multiplayer mapet, és egy új zombi pályát tartalmaz. A pályacsomag március harmadikáig Xbox 360 exkluzív, ahol 1200 pontba, azaz úgy körülbelül 3000 forintba kerül a beszerzése.

A pályák - ahogyan azt már megszokhattuk a Treyarch-tól, egytől-egyig képesek olyan hangulatot biztosítani, mintha valóban a helyszínen lennénk, és az ellent etetnénk ólommal. A pályákon alaposan szétnézve rengeteg tipikus, csak az adott helyszínre jellemző elemmel, tereptárggyal futhatunk össze. A pályák felépítése viszonylag jól sikerült, nem sűrűn lehet olyannal találkozni, aki a játék indítását követően máris befutott volna a kezdőterületünkre. Tehát kellő távolságban vannak a spawn spotok egymástól. Persze, ez játékfüggő, hiszen egy Team Deathmatch-ben vagy egy Headquarters-ben más a szituáció, mint egy Search and Destroy játékmódban.

A pályák felsorolását a személyes kedvencemmel kezdeném, ami Kowloon névre hallgat, ez a single player kampányból már ismert távol-keleti urbánus helyszín, gyakorlatilag teljes egészében háztetőkön, szemerkélő esőben játszódik. Itt található egy húzal, aminek a segítségével pillanatok alatt A pontból- B pontba csusszanhatunk át. Természetesen nem veszélytelen a mutatvány, hiszen azon játékosok, akik résen vannak, simán leszedhetik a csúszás ideje alatt a fejünket. A Stadium egy használaton kívüli hoki stadion és környéke - nem, sajnos a jégre nem tudunk rámenni. A Berlin Wall értelemszeruen a berlini fal keleti, illetve nyugati oldalán játszódik, ahol automata gépágyúk lesnek ránk, és ha véletlen belesétálunk a látószögükbe, akkor nyomban agyondarálják a gyomrunkat. Végezetül pedig ott a német kutatóközpont, mely a Discovery elnevezést kapta.

Az új zombi pálya az Ascension, melynek helyszíne egy orosz űrállomás. Itt fogunk randalírozni, mialatt a sok zombi-hullám megpróbálja cafatokra tépni a csinos kis pofinkat. Első körben sötétben fogunk tapogatózni, amit a játék fekete-fehér környezetben jelenít meg. Ez sokunknak hamar kikészítheti a szemét - itt erősen magamra mutogatok - így iparkodjuk minél hamarabb megkeresni, majd felkapcsolni az áramforrást, amit körülbelül 4-5 ajtónyitáson belül már simán le is zavarhatunk! De természetesen új perkeket és fegyvereket is kaptunk, hogy könnyebb dolgunk legyen a zombik ipari méretű pusztításában. Ott van például az egyik kedvencem, a Black Hole Bomb, amit ha bedobunk a hevesen felénk futó zombik közé, akkor kapásból beszippantja és likvidálja őket.

A négy kitűnően megtervezett és felépített muliplayer és zombi pálya mellett csak hab a tortán, hogy achievementekkel is megpróbáltak kicsit kedveskedni nekünk. Ezek kinyitása csak és kizárólag a zombi módhoz kapcsolódik. Tehát érdemes lesz azok számára is minimálisan rágyúrni a témára, akik főleg a multiplayer pályákon próbálnak nap-mint nap helytállni.

Összességében egy egész korrekt csomaggal lepte meg a játékosokat a Treyarch csapata, ami első blikkre kicsit túlárazottnak tűnhet, viszont tartalmilag minden Call of Duty rajongót maradéktalanul ki fog elégíteni. Mint mindig, most is képes magába szippantani mindenkit, sőt, még azokat is, akik hosszabb kihagyást követően épp a DLC hatására vették le ismételten a polcról a legútóbbi CoD epizódot. Végül pedig érdemes Mr. Pachter tiszteletére jósolni egyet, és kijelenteni, hogy nem ez volt az utolsó letölthető tartalom a Black Ops-hoz.

A cikk olvasónk, Saminator (sam360) tollából származik.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

10 órája
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

22 órája
7

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

1 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

1 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

2 napja
9

Heti megjelenések

3 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

3 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

4 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

5 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

6 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

6 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

7 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

7 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

7 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

8 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

8 napja
3

Game Pass: mozgolódás március második felében

A hónap végén debütál a Microsoft előfizetéses szolgáltatásában a Diablo IV! De talán a többi érkezőre is megéri odafigyelni.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==