Assassin's Creed 2: hivatalosan is

Assassin's Creed 2: hivatalosan is

dragCsető Zsolt2008.11.27. 10:37

Ha valaki esetleg a korábbi pletykák, elszólások után sem hitt abban, hogy folytatást fog kapni az Assassin's Creed, annak itt a perdöntő bizonyíték, egyenesen a Ubisoft-tól.

A francia kiadó nerégiben a befektetőinek tartott egy konferenciát, ahol is felvetődött a kérdés, hogy meg fog-e jelenni a 2010-es üzleti évben - azaz a 2009 áprilisától 2010 márciusáig tartó időszakban - az Assassin's Creed 2. A Ubisoft elnöke, Yves Guillemot konkrét választ nem adott, azt azonban megerősítette, hogy a játék készül.

"Nem válaszolunk a kérdésre. Csak annyit mondhatunk, hogy keményen dolgozunk a játékon" - mondta.

Ezzel párhuzamosan a GameSpot stábja pletykaszekciójuk legfrissebb kiadásában a Wedbush Morgan sokszor felszólaló elemzőjét, Michael Pachter-t idézte, aki azt állította, hogy az Assassin's Creed 2 több száz évvel az első rész után fog játszódni, valamikor az 1700-as években. Pachter szerint - ez már csak pusztán találgatás - a folytatás a kereszeteshadjáratok idejéből egyenesen a francia forradalom kellős közepébe repít majd bennünket.

Szerintünk téved az úr, nem az időben, hanem a helyben - információink szerint sóhajoktól terhelt lokációra látogat el (többek között) a folytatás.

Megjelenési időpont tehát egyelőre még nincs, ám a legvalószínűbbnek szokás szerint az tűnik, hogy Altair 2009 őszén tér majd vissza közénk.

Deathbulge: Battle of the Bands

2 órája

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

8 órája
6

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

23 órája
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

1 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

1 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

2 napja
2

Welcome to Kowloon

3 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

4 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

4 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

5 napja
2

Star Fox (2026)

6 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

6 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

7 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

7 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

8 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

8 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

8 napja
6

Biomechanical Toy

2026.07.11.
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23