Gran Turismo 5Teszt

A tesztpéldányt a GameStore biztosította, köszönjük!

Hat év hosszú idő. Elég egy konzolgeneráció lefutásához, elég egy diploma megszerzéséhez, és elég arra is, hogy elfelejtsd, miért is játszol valójában.

Egy tökéletes játékhoz már vajmi kevés - a Gran Turismo 5 sem az. Vannak igénytelen apróságai, szokatlan kettőség érződik rajta, a mesterséges intelligenciája még mindig hagy kívánnivalót maga után, és bizonyos szempontból visszalépésnek tekinthető az előző részhez képest. Ha azért vártál hat évig, hogy végignézd a perfekcionizmus bukását, akkor örülhetsz: itt a remek alkalom a diadalittas csúfolódásra és a skalpok lóbálására. Tedd csak. Úgysem számít.

Van 800 olyan autó a Gran Turismo 5-ben, melyek alsóbbrendűek, sőt, néhány vállalhatatlan darab is akad köztük. Csúnyábbak, kevésbé kidolgozottak, nincs bennük belső nézet - igénytelen és idejétmúlt kópiák, lustán összehajigált szenzációhajhász töltelékek. De nem számít.

Az ellenfelek viselkedése továbbra sem kielégítő. Jobban odafigyelnek ránk, mint korábban, de még mindig gyakran előfordul, hogy makacsul leszorítanak bennünket az ívről. Bosszantó, amikor az AI ostobasága miatt pördülünk ki, vagy ha egy elkerülhetőnek tűnő koccanás miatt kell újrakezdenünk egy licensz tesztet. De nem számít.

Mint közel tíz éve, a generációváltás most is negatív hatással volt a tartalomra: a Gran Turismo 5 karrierje rövidebb, mint az előző epizódé. A helyszínekből is kevesebb van, mint a pályáktól roskadozó előzményben, így néhány régi kedvencnek is búcsút kellett inteni. De nem számít.

Vannak hibái a Gran Turismo 5-nek, olyan negatívumai, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mégsem számítanak. Azért nem, mert a Gran Turismo 5 velük együtt is minden idők legjobb konzolos szimulátora.

Hogy mitől jó a Gran Turismo 5, azt lehetetlen egy mondatba összesűríteni. Azt viszont, hogy minek köszönhetően ülhetett ismét vissza a műfaj trónjára már gyerekjáték: azért, mert nincs még egy fejlesztőcsapat, amely akkora alázattal tekintene az autókra, mint a Polyphony Digital.

Lehetséges, hogy a maximalizmusnak vannak hátrányai: fél évtized alatt kétszáz teljes értékű jármű - ennyi úgynevezett Premium modell van az ötödik részben - messze nem kiemelkedő mennyiség, még akkor sem, ha kidolgozottságukat tekintve túlzás nélkül a következő generációból nyújtanak kóstolót. Ahhoz azonban már kellett ez az elhivatottság, hogy a Gran Turismo 5 vezetési modellje olyan legyen, amilyen: realisztikus megközelítést használó autóverseny még sosem kínált ilyen vezetési élményt.

Ez az a pont, ahol háttérbe szorulnak a külsőségek. Tény, hogy az a grafikai inkonzisztencia, ami az autók terén megfigyelhető végtelenül szokatlan Kazunori Yamauchi csapatától, ám a nap végén csak egy dolog számít: az, hogy mindegyikük alatt ugyanaz a fizika dolgozik. Csodásan, meghökkentően, álomszerűen.

És ha valamiért, hát ezért mindenképpen örülhetünk annak a fránya ezer kocsinak: egyetlen stílusbeli cím sem fedett még le annyira széles skálát az autóipar és a motorsportok múltjából, jelenéből és jövőjéből (!), mint a Gran Turismo 5. Éppen ezért az az ominózus vezetési élmény nem csak minőségi, hanem fantasztikusan változatos is.

Nem véletlenül nem próbáltam szavakba önteni, hogy mit kínál a játék a szimulátor-rajongóknak: a kontroller (még jobb esetben a kormánykerék) fél perc alatt többet mesél, mint karakterek ezrei - kipróbálni és átélni kell.

A vezetési modellel együtt a játék magját képező GT Mode is a következő szintre lépett: elég minimálisan megkapargatni a felületet ahhoz, hogy szembesüljünk az újdonságokkal.

A kissé szerepjátékosított alapkoncepcióval már a karrier elején megismerkedünk: első kreditjeinkből mindössze egy nulladik szintű járgányt tudunk venni. Micsoda? Szerepjáték? Szint? Bizony, nem képzelődsz: az új GT Mode a tapasztalati pontok gyűjtögetéséről, és ezáltal a folyamatos szintlépésről szól - az egyes autókat csak akkor vásárolhatod meg, ha kellően fejlett vagy hozzájuk, és ugyanez igaz a különféle versenyekre és versenyszériákra is.

A fenti elgondolással a sorozat egyik védjegyének számító jogosítványok szerepe is felértékelődik: most már nem kötelezőek, nélkülük is elindulhatunk bármelyik versenyen, teljesítésükért azonban kellemes adag tapasztalati pont jár. Nem mellesleg a bennük található kihívások is olyanok, hogy nagy badarság elmenni mellettük: jó szokásához híven a Polyphony Digital most is olyan autó-pálya-feladat kombinációkat állított össze a hatszor tíz tesztből álló licenszcsokorban, amelyek nem csak a vezetési modell finomságait segítenek elsajátítani, hanem gyakran óriási élvezetet is nyújtanak.

A Special Events szekció ha lehet még egy lapáttal rátesz erre: itt olyan egyedülálló ínyencségek lapulnak, amelyekhez hasonlót garantáltan nem találsz másutt - a Polyphony Digital alázata is itt érződik a legerősebben. Legyen szó NASCAR-kiképzésről, némi bohóckodásról a Top Gear tesztpályán, vagy egy kis ralizásról Sebastien Loeb ellen, a Gran Turismo 5 vezetési modellje itt csillog a legfényesebben: élmények olyan széles repertoárja vár itt rád, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Hogy az egyre növekvő kihívásról ne is beszéljünk - ki a fene gondolta volna, hogy ekkora potenciál rejlik mondjuk az aprócska gokartokban?

A GT Mode többi szelete már a megszokott sémára épül: az új kocsik (mind Premium) mellett van egy folyamatosan frissülő használtautó-piac sok-sok régiséggel és különlegességgel, az egyes versenyek és bajnokságok pedig ezúttal is A-Spec, illetve B-Spec módban teljesíthetők.

Újoncoknak: az A-Spec a "hagyományos" versenyzést takarja, a B-Specben pedig egy folyamatosan fejlődő mesterséges intelligencia veszi át a helyünket a volán mögött, akit a futam alatt közvetett mód irányíthatunk különféle utasításokkal. Előbbi az egy fokkal erősebb megkötéseknek és a tipikus ellenfelek feltüntetésének köszönhetően szorosabb, izgalmasabb versenyeket biztosít, mint bármelyik előzmény (feltéve, ha nem indulunk direkt túltuningolt géppel), utóbbiból viszont kikerült az idő gyorsításának lehetősége, így most már nem fogjuk akkora hasznát venni a megbízhatósági versenyeken, mint a negyedik részben.

Ha már a tuning szóba került: minimálisan ugyan bővültek a lehetőségek a korábbiakhoz képest, a Polyphony Digital azonban ügyelt arra - nagyon helyesen -, hogy a sorozat hű maradjon önmagához, és az általa képviselt eleganciához. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy immáron átfesthetjük kedvenceinket, első és oldalsó szárnyakat is vehetünk a hátsó mellé, és a komplett versenykasztnit kínáló, régóta hiányolt racing modification is visszatért, matricázásra és egyéb vizuális bohóckodásra azonban ne számítson senki - ha valaki erre vágyik, talál funkcióiban és stílusában is megfelelő címet.

Ez utóbbi leginkább a régi rajongóknak jelenthet sokat: az esztétikus, gondosan kimunkált menük, a háttérben szóló jazz muzsika és a rengeteg igényesen összeválogatott háttérinformáció továbbra is tökéletesen biztosítják a Gran Turismo erőteljes és jellegzetes alaphangulatát.

Ahogy arról korábban már szó esett, tartalmilag történt némi visszalépés a negyedik részhez képest, így búcsút kellett mondani néhány sokak által szeretett helyszínnek, mint például a Midfield Raceway, az El Capitan, vagy a ralipályák nagy része - szerencsére vannak helyettük újak.

Az "új" jelentése jelen esetben kétszintű: a Zöld Pokol - ismertebb nevén Nürburgring Nordshleife - például soha nem nézett még ki ennyire jól videojátékban, de vannak teljesen új aszfaltcsíkok is, mint például a híres Monza, vagy az egészen zseniális Cape Ring. Az átlagos színvonal itt szerencsére már jóval magasabb, mint a kocsik esetében: van néhány gyengébb pálya, gondolva itt az Autumn Ringre, Laguna Secára, vagy a meglehetősen puritán véletlenszerűen generált raliszakaszokra (mert hogy ilyenek is vannak), de összességében nem lehet ok a panaszra.

A fantasztikus Premium modellek és a komplett generációra ráverő bevilágítás és tükröződés által a Gran Turismo 5 normál körülmények között is képes földbedöngölő látványt produkálni - az esős és a napszakváltozással járó versenyek erre dobnak rá egy jókora lapáttal. A zivatarban zajló futamok a szuper-autentikus belső nézetből szemlélve hihetetlen élményt nyújtanak, a toszkánai domboldalak mögött lemenő nap látványa pedig túlzás nélkül szívbemarkolóan gyönyörű - a Gran Turismo 5 nem mindig pörög olyan grafikai színvonalon, amilyenre előzetesen számítani lehetett, amikor viszont megteszi, akkor kétségtelen, hogy a generáció csúcsát képviseli.

Két dolgot kell még kiemelni a Gran Turismo 5 gazdag feature-listájáról: az egyik ezek közül a pályaszerkesztő. A nyitóképernyőről elérhető editor közelebb áll az érdekes bónuszhoz, mint a kreativitást szárnyalni engedő, ötletes lehetőséghez: a különféle birizgálható változók ellenére erősen meg van kötve a kezünk, és a nyomvonal is véletlenszerűen generált, így igazi mesterművek lefeljebb csak a sors kezének köszönhetően fognak készülni. Persze ez is valami - máshol még ennyi sincs.

A másik melléktevékenység már jóval komolyabb: aki a fotózásra tippelt, az jól tette. Akárcsak a negyedik részben, most is van egy külön Photo Travel menüpont, ahol kifejezetten erre a célra épített helyszíneken kattintgathatunk, számtalan beállítási lehetőséggel szöszmötölve. A minőség - talán mondani sem kell - pazar, és nem ritkán miliméterekkel marad el csupán a fotorealisztikus színvonaltól. A környéken szétszórt illusztrációk azt hiszem magukért beszélnek.

Van előnye is annak, hogy nem a premier napján írtunk a Gran Turismo 5-ről: az online játék az, ami csak a megjelenést követően nyerte el igazi arcát, így az őt ért kritikák nagy részét el is lehet hessegetni.

Minden esetre amit semmiképp, az a matchmaking, olyan ugyanis sajnos nincs, így az automatikusan induló móka helyett nekünk kell keresnünk megfelelő szobát. A beállítási lehetőségek sokrétűek: a pályáktól kezdve a büntetéseken, a korlátozásokon és a különféle vezetési segítségeken keresztül egészen a handicap rendszerig mindent testreszabhatunk. Hiányérzetünk ilyen szempontból nem igazán lehet.

A konkrét versenyzéssel kapcsolatos tapasztalataink is remekek: lag nincs, a zavaró, vagy épp mások szórakozását elrontani kívánó játékosok autói pedig automatikusan szellemmé válnak, így a fair versenyzés is biztosított. Piros pont jár emellett azért is, hogy a futamok előtt van lehetőség némi gyakorlásra a pályán, egészen a verseny indításáig - sokszor még ez a szabadedzés-jellegű körözés is képes elhúzódni, a játékosok ugyanis puszta köridőkön keresztül is szívesen harcolnak egymás ellen.

Az online lobbik kivitelezése tehát nem felel meg maradéktalanul a kor elvárásainak, minden más - beleértve az apróbb közösségi lehetőségeket, mint például az üzenőfal - azonban teljesen rendben van. További frissítésekkel még tovább tökéletesedhet a netes móka.

És akkor most pillantsunk oldalra: nyolc és fél pont. Ami nem tíz, de még csak nem is kilenc. Tényleg ennyi járna a műfaj legjobbjának?

A Gran Turismo 5 ilyen szempontból a legfurább játék, amivel valaha találkoztam. Hiába kiáltható ki ugyanis a stílus új királyának, hiába vannak korszakalkotó elemei, és hiába képes túlmutatni grafikailag a jelenlegi generáción, olyannyira kitolja a zsáner eddigi határait, hogy egész egyszerűen nem képes maradéktalanul megfelelni az önmaga által kitűzött céloknak.

Hat év hosszú idő. Elég egy konzolgeneráció lefutásához, elég egy diploma megszerzéséhez, és elég arra is, hogy elfelejtsd, miért is játszol valójában. Ha az élményért, akkor pillants be a fák mögé, és lásd meg az erdőt: a Gran Turismo 5 hiányosságai mögött minden idők legjobb konzolos szimulátora vár.