Harry Potter and the Deathly HallowsTeszt

Minden sorozat véget ér egyszer, a Harry Potter sem kivétel: a sebhelyes homlokú varázslótanonc kalandjai könyvformában három éve fejeződtek be, a mozis verzió pedig most ért a végjátékhoz, a részletes adaptáció és az ügyesen maximalizált profit érdekében kapásból két részre bontva. Ha film van, játék is van, a széria jogait birtokló Electronic Arts idén is kötelességtudóan szállította az interaktív változatot.

Ha nagyjából tisztában vagy a Potter-univerzum történéseivel, tudod, hogy a könyvek (és a filmek) lassan, de fokozatosan komolyodnak és sötétednek. Ami remek húzás, a hét könyv így a nyolcéveseknek, a tinédzsereknek, és a gyermeki énjüket nem túl mélyre temető felnőtteknek is szórakoztató olvasmány, kis túlzással fel lehet nőni mellettük. A játékokról nem mondható el ugyanez, ezek stílusukban, megjelenésükben, műfajukban és tartalmukban is megmaradtak elsősorban gyerkőcöknek szánt szórakozásnak. Egészen mostanáig. Az EA Bright Light vett egy mély levegőt, és “felnőttebb” műfajba oltotta az utolsó Potter kaland első részét - fedezékes akciójátékot kapunk, más, szintén akciójátékokból ismert játékelemekkel megbolondítva.

A stílusváltás furcsa, ennek ellenére akár működhetne is - de nem működik, illetve rosszul működik. A Harry Potter játék fedezékes lövöldének roppant gyenge, a műfaj alapszolgáltatásait veszi át, és azokat sem valósítja meg jól. Eleve kérdéses, hogy miért volt szükség a fedezékesdire, amikor két olyan varázsaltot is kapsz (egy direkt védővarázs, és a magad elé emelhető tárgyak), amik gyakorlatilag hordozható fedezékként szolgálnak. Ha már vannak fedezékek, legalább lennének mindig használhatók. Nem azok. Soha nem világos, hogy milyen tárgyakat tudsz tényleges fedezékként használni. Ha tudod használni, Potter úr hajlamos nem megfelelően fedezékbe húzódni - ha guggolni kell, áll, ha állnia kéne, összegörnyed. A lövöldözés dinamikája döcögős, és hiába van több varázslat, nehéz köztük váltogatni (lenyomva tartott váll-gombbal előhívható körmenü), az eltervezett taktikák (“most jól megbénítom, aztán fejbe lövöm”) nyögvenyelősen, vagy egyáltalán nem kivitelezhetők. Plusz: a műfajváltás ellenére a Harry Potter továbbra sem vállalja be a könyvek / filmek durvulását, az ott (különösen az utolsó könyvben) két kézzel szórt halálos átkok helyett gyermekbarát bénításokat kapunk, ellenfeleink pedig nem fűbe harapnak, hanem az utolsó pillanatban (bizonyára szégyenükben) elájulnak, és elteleportálnak.

A lövöldözős szekciókat megszakító lopakodós részekről sem lehet sok jót elmondani. A szerkesztőség viszont jót vitatkozott azon, hogy ez minden idők legrosszabbul megvalósított videójátékos lopakodása, vagy sem. A végén abban maradtunk, hogy mindenképpen dobogós. A dolog úgy néz ki, hogy magadra borítod Harry láthatatlanságot biztosító köpenyét, a játék átvált saját szemszögű nézetbe, te pedig megpróbálsz nem beleütközni senkibe, ez ugyanis azonnali lebukással jár. A csavar: van egy “lopakodós csíkod”, ami a haladással párhuzamosan fogy - ha állsz, töltődik, ha elfogy, lebuktál. A lopakodás éppen ezért furcsa mutatvány, gyakran meg kell állnod - olyankor is, amikor nincs senki a közvetlen közeledben - csak azért, hogy a szerencsétlen csík ne fusson ki, és ne bukd a küldetést. Sok lopakodós rendszert láttunk eddig, a potteres finoman szólva is bizarr.

A prezentáció az a terület, ahol nagyjából rendben van a Deathly Hallows. A grafika korrekt, az animációk néhol kissé suták, de szódával azok is elmennek. A szinkronhangokat nem az eredeti színészek biztosítják, de az alteregóik is jók, a karaktermodellek pedig kellően hasonlítanak a filmes színészgárdára. Extrák terén nem kínál sokat a játék, gyűjtögethető cuccok vannak, multi viszont nincs, kapunk helyette pontszámra újra teljesíthető pályaszakaszokat. Az Xbox 360 változatban a “Kinect” menüpont (meglepetés!) egy Kinectes játékmódot takar. Meglehetősen egyszerű kötött pályás lövöldözésről van szó, bónusznak oké, de nem zavar sok vizet. PS3-as Move támogatás viszont nincs, pedig ebben az esetben (a Move kontroller elsőrangú varázspálca) határozottan lett volna értelme.

Az eddigi Harry Potter játékok nem voltak kiemelkedőek, de a közepes / erős közepes szintet mindig gond nélkül hozták. A Deathly Hallows ezzel szemben kifejezetten szub-standard próbálkozás, egymásra dobált, és gyakran kifejezetten gyengén megvalósított ötletek laza halmaza, ami kizárólag a keményvonalas Potter rajongók arcára csal mosolyt. Az második utolsó rész remélhetőleg jobb lesz - kár lenne a minőségi minimumon befejezni ezt az amúgy játékformában is szerethető sorozatot.