[Teszt] Assassin's Creed: Brotherhood

Assassin's Creed: Brotherhood

dragCsető Zsolt2010.11.16. 18:00

"Az időutazás az az elképzelés, hogy az ember az adott tér-idő kontinuumot tetszőleges irányba el tudja hagyni, és a lineáris térben előre vagy hátra egy másik időpontba épségben meg tud érkezni."

A tudomány jelenlegi állása szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a fizika törvényei mellett lehetséges-e a múltba történő időutazás. Nagy szerencse, hogy a dilemma feloldása nem a mi feladatunk - az legyen az egyenletek, kísérletek és elméletek mögé bújó tudósok és filozófusok dolga. Nekünk itt van ehelyett az Assassin's Creed, az elmúlt évtized egyik legfantasztikusabb alapötletú új franchise-a, amely bár nem azonos az időutazással, de nagyon hasonló élménnyel bír.

A fentiben sokáig te sem fogsz kételkedni: elég megmászni a Kolosszeum monumentális romjait, felpillantani a Pantheon csodaszámba menő kupolájára, vagy épp végigsétálni a San Pietron. A Ubisoft nagy kihívásnak állt elébe, amikor úgy döntött, hogy fix történelmi, építészeti és kultúrabéli alapok között lavírozva fog felépíteni egy komplett sorozatot, cserébe viszont éppen ezért lett annyira hihető és hiteles az egész. Az Assassin's Creed atmoszférája példaértékű, egy olyan egységes egész, amely már-már egyedülálló napjaink felhozatalában. A Brotherhood Rómája is hatalmas és gyönyörű: ha valamiért, akkor ezért egészen biztosan megéri kirándulni még egyet a reneszánsz Itáliában.

Mert ha esetleg valakinek ez még újdonságot jelentene: a Brotherhood nem egyszerű mellékszál, hanem a második rész direkt folytatása, Ezio Auditore da Firenze történetének kettes felvonása, és nagy valószínűséggel végső felgöngyölítése. A sztori fő mozgatórugói továbbra is a hatalmas erővel felruházott ereklyék, a Pieces of Eden, azon belül is az Alma, Ezio fő nemezise pedig ezúttal az immáron háttérbe szoruló pápa, Rodrigo Borgia fia, Cesare Borgia. Az igazi izgalmakat mégsem a genetikus memóriákban, hanem a jelenben kell keresni. Bizony, Desmond története is folytatódik, ami a mennyiséget tekintve továbbra is kisebbségben van, az a kevés azonban az átívelő szálat tekintve mindenképpen kulcsfontosságú. Félreértés ne essék: az Ezio körülötti cselekmény ettől függetlenül tisztességesen megírt sztori, de itt látszik talán a leginkább, hogy azért mégsem egy számozott epizóddal állunk szemben - nem tud, és talán nem is akar annyira fajsúlyos lenni ilyen szempontból.

A játék egészére ez utóbbi kijelentés szerencsére cseppet sem igaz: a felépítést, a lehetőségeket és a játékmechanikát tekintve a Brotherhood az eddigi legjobb Assassin's Creed. A második rész ismeretében ez különösen nagy szó, hiszen az előzmény olyan finomra polírozta a tökéletlen eredetit, hogy látszólag kevés hely maradt a fejlődésre, az új epizód mégis kiválóan lel rá azokra az apró elemekre, ahol lényeges és észrevehető csiszolásokat lehet eszközölni. Itt van például a kihívás kérdése: sokan könnyűnek találták a tavalyi részt, és úgy gondolták, hogy a játék nem mindig büntet eléggé a csendes gyilkolás elszalasztásáért. A Ubisoft egy remek ötlettel orvosolta mindezt: mostantól minden egyes küldetés mellé kapsz egy másodlagos objektívát is, amely általában az igazi bérgyilkoshoz méltó mentalitásra és játékstílusra ösztönöz. Ami a legjobb az egészben, hogy az elszalasztásáért nem jár semmiféle megrovás: a sikeres teljesítésért járó száz százalékos szinkronizáció mindössze a játék kimaxolásában kap szerepet - a menüből bármelyik missziót újra lehet játszani.

A harc is egy olyan eleme a Brotherhoodnak, ahol meglepően komoly tudatosság érezhető a Ubisoft részéről: néhány apró csavarral tökéletesen kiölték a korábbi beidegződéseket. A counterek továbbra is rendkívül erősek és kegyetlenek, ám mégsem támaszkodhatsz már rájuk akkora erővel, mint korábban - egyrészt azért nem, mert néhány ellenfél szinte teljesen immúnis rájuk, másrészt pedig azért nem, mert a katonák most már akár egyszerre több oldalról is támadhatnak. Összességében ez azt jelenti, hogy az agresszív stílus jóval kifizetődőbb, mint korábban, ráadásul Ezio is tanult néhány új trükköt: a kivégzésekből csinos és brutális lánc fűzhető, ami remekül balanszolja a másik oldalról nehezebbé váló összecsapásokat. Sőt, egy-egy kombó közepette immáron távolsági fegyvereidet is elsütheted, ami még tovább mélyíti az egy egyébként nagy adag új animációval felfrissült harcrendszert.

A történetet kísérő missziók struktúrája minden eddiginél nagyobb gondossággal lett összeállítva. Az első rész fájóan repetitív alapkoncepciója után a folytatás hétmérföldes lépést tett a helyes irányba, úton-útfélen kreatív villanásokkal aranyozva be kalandjainkat, a Brotherhood pedig talán még elődjénél is jobb munkát végez ilyen téren. Nem túlzás azt állítani, hogy nincs két ugyanolyan misszió: a játék kisujjból rázza ki magából az újabbnál újabb szituációkat, melyek némelyikére még a nagy nevű akciójátékok is irigykedve tekinthetnek, középkor ide-vagy oda - az új Assassin's Creed egyenesen lubickol az ötletekben. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a Brotherhood némileg könnyű helyzetben van: bő tíz órás történetével még mindig kisebbségben van napjaink felhozatalában, ám elődjeivel azért nem tud versenyezni ilyen tekintetben. Sebaj, a remek, feszes tempó és a változatosság kárpótol valamelyest.

Különben is: tartalmilag az Assassin's Creed nagyobbik szeletét mindig a mellékküldetések és a gyűjtögetnivalók alkották, ez pedig most sincs másképp - sőt, a második rész efféle finomságai mellé egy nagy adag újdonságot is hozzáöntött a Ubisoft. Egy-egy torony őrzi például Róma tizenkét körzetét, melyeket elpusztítva - ami egyébként cseppet sem lesz könnyű feladat - felszabadíthatod az adott kerületet, és renoválhatod a benne található boltokat, épületeket. Végeredményben nem csak a város lesz szebb, de kevesebbet is kell mászkálnod, a befolyó florinokról már nem is beszélve. Dolgozhatsz emellett az előzményben megismert frakcióknak, egyedi kihívásokat teljesíthetsz, van egy fantasztikus MGS-szerű VR kiképzés, visszaköszönnek a Prince of Persia jellegű rejtett lokációk, a kincsesládák, a zászlók és a madártollak, sőt, még Rómát is elhagyhatod néhány esetben - de inkább nem sütünk el olcsó spoilereket. Röviden: egyhamar nem fog elfogyni a tennivaló a Brotherhood világában, a mellékes dolgok ráadásul a gondosan megírt háttértörténetnek köszönhetően tökéletesen simulnak bele a játék egészébe - a kohézió bivalyerős, és egyetlen elem sem tűnik erőltetettnek.

A legérdekesebb újítás a társak toborzásának lehetősége. A felszabadított területeken bérgyilkos-palántákat gyűjthetsz magad mögé, akik aztán a későbbiekben komoly segítségedre lesznek: egyetlen gombnyomással elteszik a célpontot láb alól. Persze nem árt őket fejleszteni: missziókra küldheted őket Európa más városaiba, az így szerzett tapasztalati pontokkal pedig erősíthetsz rajtuk, miközben bónusz tallérok és értékes tárgyak ütik a markodat. Van egy csavar is, a kockázati tényező: egy százalékos érték mindig mutatja, hogy mennyi az esély a sikerre, amit érdemes komolyan venni, az elbukott misszió ugyanis egyben a segítőtárs halálát is jelenti, ami egy magasabb szintű tanítvány esetén komoly veszteséget jelent. A nehezebb küldetésekre éppen ezért érdemes több embert küldeni - még akkor is, ha így feleződik / harmadolódik a szerzett tapasztalati pont -, igaz, kalkulálni kell azzal is, hogy a misszió előre megadott időtartama alatt nem számíthatsz az adott bérgyilkosok segítségére. Összességében egy rendkívül ötletes és hasznos minijátékról van szó, ami tökéletesen épül be az alapvető játékmenetbe.

Új város, új nemezis, Testvériség, Borgia-tornyok és miegymás: sok minden változott egy év alatt, és lám, a lényeg mégis érintetlen maradt. Hiába tehetsz meg ugyanis kismillió dolgot a Brotherhoodban, az új Assassin's Creed továbbra is akkor a legnagyobb élmény, amikor nem csinálsz benne semmit. Amikor a látványosságokban gyönyörködsz, amikor ellovagolsz Róma egyik feléből a másikba, vagy amikor felmászol a világ tetejére, és beleszippantasz a levegőbe a horizonton merengve. Papíron ugyanis az Assassin's Creed nem több egy középkorban játszódó, nyitott világú akció-kalandnál, a külsőségek mögé pillantva azonban rájössz, hogy a háttérben a hangulat és az élmény egy olyan párosa bújik meg, amihez foghatót garantáltan nem találsz a jelenlegi felhozatalban. Az Assassin's Creed a modern trendek, az egyedi koncepció és a kasszasiker-státusz példaértékű kombinációja.

Mint ahogyan Róma, úgy a Brotherhood sem egy év alatt épült: az új Assassin's Creed magabiztosan viszi tovább elődei hagyatékát, ízletes újdonságokkal bővítve az évről-évre tökéletesebbé váló alapelképzelést. Egy számozott epizóddal nyilvánvaló okokból nem versenyezhet, ám a Brotherhood még így is a többszörösét nyújtja annak, amit egy efféle mellékszáltól bárki is elvárt, a tartalom tekintetében pedig "félepizódként" is reggelire falja fel napjaink játékfelhozatalának jelentős százalékát.

Nincs új kor, nincs új főhős, és a sztori sem lép akkorát előre, mint egy igazi folytatás esetében, de a Brotherhood nem is az: a Brotherhood egy új és fontos állomás az Assassin's Creed sorozat történetében, amely remek új ötletekkel bővíti a terebélyes koncepciót, és még tovább csiszolja annak alapvető elemeit. Egy újabb csodálatos időutazás, amiből nem érdemes kimaradni. Tavaly szerintetek az év játéka volt - idén is garantáltan harcban lesz a címért.

Még nincs vége: a következő oldalon az Assassin's Creed: Brotherhood egyik fő újdonságával, a multiplayerrel foglalkozunk.

Ha valamiből, akkor az Assassin's Creedből egészen biztosan nem hiányolták az emberek a multit - talán ezért is kísérte nagy meglepődések sora a bejelentést, mely szerint a Brotherhoodban többek között ilyen is lesz. A szkeptikusok csóválták a fejüket, az optimisták kíváncsian vártak, ám az idő az utóbbi tábor igazát hozta el: a Brotherhood multija abszolút működik - sőt, nem csak hogy működik, hanem kifejezetten élvezetes mókának mondható.

A Ubisoft fehér bársonykesztyűbe bújtatott kezekkel gondozza jelenlegi legnagyobb franchise-át - ez a multin is meglátszik, hiszen még háttértörténetet is írtak neki. Na ne tessék valami elképesztően bonyolultra gondolni: a koncepció az öldöklés mögött az, hogy ez valójában egy kiképzés a Templomosok számára az Abstergo Industriesnál, akik az Animus és a bleeding effect segítségével sajátíthatják el a tanultakat. Aprócska adalék, de számomra remekül megalapozta a multi hangulatát: mivel ismét az Abstergo-féle Animuson keresztül éljük át a történéseket, ezért a komplett interfész az első részből köszön vissza.

A multi működése legegyszerűbben az alapból is elérhető Wanted játékmódon keresztül vezethető le. A Wanted első ránézésre egy nyolcfős deathmatch, a mindenki mindenki ellen alapszabály azonban itt nem érvényesül: több, egymással párhuzamosan zajló macska-egér játékra kell gondolni, ahol mindenki számára ki van jelölve egy karakter, akit el kell kapnia. A célpont megtalálásában két dolog segít az: az egyik az, hogy tudod miként néz ki, a másik pedig egy radar, amit használva a közelébe kerülhetsz. A dolog persze nem ilyen egyszerű: a pályákon rengeteg, a választható karakterekkel megegyező külsejű NPC mászkál, így alaposan meg kell fontolni, hogy kibe szúrod halálos pengédet. A többjátékos móka tehát okos játékot kíván: ha őrültként rohangálsz a pályákon, akkor mindenki tudni fogja, hogy hol vagy. A tömegbe olvadva, és az NPC-khez hasonlóan viselkedve könnyebben az áldozat közelébe osonhatsz, és nem mellesleg üldöződ is nehezebben fog a nyomodra bukkanni. Ha utóbbi esetleg megtörténik, akkor nincs mese, menekülnöd kell: mivel megölni csak a célpontodat tudod, ezért leginkább az ellenfelek elől iszkoló játékosokat segítő elemekre, illetve búvóhelyekre kell támaszkodnod - fontos, hogy a sikeres menekülésért is pont jár.

Ami a többi variánst illeti: az Alliance két fős csapatok harcáról szól, a Hunter erősen épít az NPC karakterek közé olvadásra, az Advanced Wanted annyiban különbözik az eredetitől, hogy a radar nem jelzi a magasságot, míg a Manhunt módban két négy fős csapat áll egymással szemben, és felváltva játsszák az üldöző, illetve üldözött szerepét. A játékmódok tapasztalati pontok segítségével nyithatóak meg, akárcsak a különféle aktiválható képességek (álcázás, sprint, füstbomba, rejtett pisztoly), melyek mellé állandóan működő perkek, illetve sok frag / halál esetén aktiválódó kill / loss streakek társulnak. Mindhárom kategóriából maximum kettőt szerelhetsz fel karakteredre - előbb persze az ehhez szükséges slotokat is meg kell nyitnod. Tartalom akad bőséggel a multiban: jelenleg ötvenes szintig lehet eljutni, ami játékórák tucatjait követeli meg, a megnyitható cuccok mellett ráadásul egy nagy adag challenge is lapul a játékban, melyek teljesítéséért bónusz tapasztalati pont jár.

Az egyszemélyes élményeket tekintve már rég bizonyított az Assassin's Creed, most pedig multiban is megtette mindezt: a Brotherhood többjátékos szelete különleges és egyedi szórakozás, amely sajátos játékmenetével remekül tompítja a profi és kezdő bérgyilkosok közötti tudás- és felszerelésbeli különbséget. Bízunk benne, hogy hosszú távon is meglesz a közönsége - mindenképpen megérdemelné.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 órája

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

11 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

18 órája
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

1 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

2 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

2 napja
21

Heti megjelenések

2 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

4 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

5 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

6 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

6 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

7 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

7 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

7 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

8 napja
8

Heti megjelenések

9 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==