"Az időutazás az az elképzelés, hogy az ember az adott tér-idő kontinuumot tetszőleges irányba el tudja hagyni, és a lineáris térben előre vagy hátra egy másik időpontba épségben meg tud érkezni."
A tudomány jelenlegi állása szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a fizika törvényei mellett lehetséges-e a múltba történő időutazás. Nagy szerencse, hogy a dilemma feloldása nem a mi feladatunk - az legyen az egyenletek, kísérletek és elméletek mögé bújó tudósok és filozófusok dolga. Nekünk itt van ehelyett az Assassin's Creed, az elmúlt évtized egyik legfantasztikusabb alapötletú új franchise-a, amely bár nem azonos az időutazással, de nagyon hasonló élménnyel bír.
A fentiben sokáig te sem fogsz kételkedni: elég megmászni a Kolosszeum monumentális romjait, felpillantani a Pantheon csodaszámba menő kupolájára, vagy épp végigsétálni a San Pietron. A Ubisoft nagy kihívásnak állt elébe, amikor úgy döntött, hogy fix történelmi, építészeti és kultúrabéli alapok között lavírozva fog felépíteni egy komplett sorozatot, cserébe viszont éppen ezért lett annyira hihető és hiteles az egész. Az Assassin's Creed atmoszférája példaértékű, egy olyan egységes egész, amely már-már egyedülálló napjaink felhozatalában. A Brotherhood Rómája is hatalmas és gyönyörű: ha valamiért, akkor ezért egészen biztosan megéri kirándulni még egyet a reneszánsz Itáliában.
Mert ha esetleg valakinek ez még újdonságot jelentene: a Brotherhood nem egyszerű mellékszál, hanem a második rész direkt folytatása, Ezio Auditore da Firenze történetének kettes felvonása, és nagy valószínűséggel végső felgöngyölítése. A sztori fő mozgatórugói továbbra is a hatalmas erővel felruházott ereklyék, a Pieces of Eden, azon belül is az Alma, Ezio fő nemezise pedig ezúttal az immáron háttérbe szoruló pápa, Rodrigo Borgia fia, Cesare Borgia. Az igazi izgalmakat mégsem a genetikus memóriákban, hanem a jelenben kell keresni. Bizony, Desmond története is folytatódik, ami a mennyiséget tekintve továbbra is kisebbségben van, az a kevés azonban az átívelő szálat tekintve mindenképpen kulcsfontosságú. Félreértés ne essék: az Ezio körülötti cselekmény ettől függetlenül tisztességesen megírt sztori, de itt látszik talán a leginkább, hogy azért mégsem egy számozott epizóddal állunk szemben - nem tud, és talán nem is akar annyira fajsúlyos lenni ilyen szempontból.
A játék egészére ez utóbbi kijelentés szerencsére cseppet sem igaz: a felépítést, a lehetőségeket és a játékmechanikát tekintve a Brotherhood az eddigi legjobb Assassin's Creed. A második rész ismeretében ez különösen nagy szó, hiszen az előzmény olyan finomra polírozta a tökéletlen eredetit, hogy látszólag kevés hely maradt a fejlődésre, az új epizód mégis kiválóan lel rá azokra az apró elemekre, ahol lényeges és észrevehető csiszolásokat lehet eszközölni. Itt van például a kihívás kérdése: sokan könnyűnek találták a tavalyi részt, és úgy gondolták, hogy a játék nem mindig büntet eléggé a csendes gyilkolás elszalasztásáért. A Ubisoft egy remek ötlettel orvosolta mindezt: mostantól minden egyes küldetés mellé kapsz egy másodlagos objektívát is, amely általában az igazi bérgyilkoshoz méltó mentalitásra és játékstílusra ösztönöz. Ami a legjobb az egészben, hogy az elszalasztásáért nem jár semmiféle megrovás: a sikeres teljesítésért járó száz százalékos szinkronizáció mindössze a játék kimaxolásában kap szerepet - a menüből bármelyik missziót újra lehet játszani.
A harc is egy olyan eleme a Brotherhoodnak, ahol meglepően komoly tudatosság érezhető a Ubisoft részéről: néhány apró csavarral tökéletesen kiölték a korábbi beidegződéseket. A counterek továbbra is rendkívül erősek és kegyetlenek, ám mégsem támaszkodhatsz már rájuk akkora erővel, mint korábban - egyrészt azért nem, mert néhány ellenfél szinte teljesen immúnis rájuk, másrészt pedig azért nem, mert a katonák most már akár egyszerre több oldalról is támadhatnak. Összességében ez azt jelenti, hogy az agresszív stílus jóval kifizetődőbb, mint korábban, ráadásul Ezio is tanult néhány új trükköt: a kivégzésekből csinos és brutális lánc fűzhető, ami remekül balanszolja a másik oldalról nehezebbé váló összecsapásokat. Sőt, egy-egy kombó közepette immáron távolsági fegyvereidet is elsütheted, ami még tovább mélyíti az egy egyébként nagy adag új animációval felfrissült harcrendszert.
minden jó ha jó a vége.