Az FPS-korszak kezdetén még nem volt divat a katonai témaválasztás, ez a helyzet a zsáner érésével azonban fokozatosan változott. A kommandós-taktikai lövöldék egyik legizgalmasabb részét a távcsöves tisztogatások jelentették, az olyan játékoknak, mint a Delta Force és a Project I.G.I. pedig egy rakás újszerű élményt köszönhettünk. Aztán a mesterlövészpuska megmaradt egy sztenderd fegyvernek a sok közül, az idő során nagyon kevés cím merte bevállalni a fegyver főszerepbe emelését.



A Sniper: Ghost Warrior nem merészel kevesebbet vállalni magára, mint hogy ezt a tendenciát megtörje. Ahogyan az a címből is kiderülhet, egy katonai alakulat mesterlövészét fogjuk alakítani, akit a trópusi forróság sem riaszt el attól, ghillie ruhában küzdjön a nagybetűs Igazságért.
Az álcázó ruha a valóságban arra szolgál, hogy a vadászokat és a katonai mesterlövészeket ne lehessen megkülönböztetni a környezetüktől. A virtuális világban - a City Interactive munkatársai szerint legalábbis - azonban vajmi kevés haszna van a vászoncsíkokkal megbolondított hacukának. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.



Ambiciózus vállalkozásnak tűnik első ránézésre a Sniper. A tudvalevően budget költségvetéshez képest is csinos a grafika, egészen tűrhető a betanító porció, és a hangulattra sem panaszkodunk a kezdetekben. Aztán balul sül el az első objektíva, felpörögnek az események, és ekkor jövünk rá, hogy szar van a palacsintában.
Nem is kevés. A Ghost Warrior élményét ugyanis rengeteg apró és kevésbé apró szennyfolt piszkítja be. Öröm az ürömben, hogy a problémák többnyire leginkább amatőrizmust sugallnak, nem feltétlenül ordas igénytelenséget, de sajnos ez az érzés kevés ahhoz, hogy a kampány 6-7 óráját igazán élvezni tudjuk.



Mi bűzlik leginkább? A már említett lopakodás és álcázkodás. A figuránkkal túl gyakran kényszerülünk olyan helyzetbe, hogy a csendes tisztogató szerepet eszetlen rambóra cseréljük. Ha nem úgy csináljuk a dolgokat, ahogyan a szkriptírók elképzelték, az ellenfelek a térkép legtávolabbi pontjáról is kiszúrnak minket, az AK47-es pedig halálosabb fegyver a kezükben, mint az MSG90 a miénkben. Mondanom sem kell, hogy a puskánk és személyünk óhatalmas tekintélye ezzel a húzással gyakorlatilag a porba hull; marad a menekülés, vagy a módszeres darálás, a lehető leggyorsabban és legprecízebb módon, ha túl akarjuk élni a napot.



Pedig a játék lövöldözős mechanikájával nincs is baj, sőt a fegyver erejét és kezelését igencsak korrekt módon prezentálja a program. A golyó ballisztikai pályája tisztességesen modellezett: a szél, a szívverésünk és a gravitáció mind-mind beleszólnak a lövések pontosságába. A fókusz aktiválásával a légzésünk nyugodttá válik, a környezet és az idő belassul, mi pedig többszáz méterről szórjuk a halálos fejeseket. (Szép röppálya esetén a lövedék becsapódását a kamera is követni fogja.) A célkereszt mellett (normal fokozatig) egy kis piros indikátor segít minket a találati pont megjósolásában. Amíg a mesterséges intelligencia nem kapja meg az észlelésünk utasítását, addig igazi vadászként érezhetjük magunkat a buja trópusi vegetáció rejtekében.