Gran Turismo 5: minden, amit tudnod kell

Gran Turismo 5: minden, amit tudnod kell

dragCsető Zsolt2010.06.18. 15:30

Bíztunk benne, hogy az E3 lesz az a rendezvény, ahol a Sony és a Polyphony Digital előáll az első igazán nagy Gran Turismo 5 infócsokorral. Végül nem kellett csalódnunk, mi pedig össze is szedtük számotokra az összes friss és fontos tudnivalót a játékról.

Mielőtt komolyabban belemerülnénk a tartalomba, essünk túl a legfontosabb új információn: a Gran Turismo 5 november másodikán fog megjelenni, legalábbis Észak-Amerikában, de megerősítették, hogy mi, európaiak is az év utolsóelőtti hónapjában fogjuk megkapni a játékot.

[Az autók] Az ötödik résszel a Gran Turismo sorozat betör a négyszámjegyű tartományba, már ami az autók számát jelenti: összesen több, mint 1000 négykerekű vár majd ránk a korongon. A kocsik két kategóriába sorolhatóak: Standard és Premium modellek - előbbiekből több, mint 800, utóbbiakból pedig több, mint 200 lesz.

[Premium és Standard] A Premium modellek a nulláról lettek felépítve, elképesztő részletességgel megmunkált külsővel, interiőrrel és motortérrel, míg a felhozatal maradék részét alkotó Standard járművek a korábbi epizódok autóit takarják, természetesen a PlayStation 3 hardverének megfelelő színvonalra felhúzva. A helyszíni beszámolók alapján Standard gépek is bármikor felveszik a versenyt bármelyik jelenlegi autós játékkal kidolgozottság terén, a Premium autók esetében pedig az egészen apró részletekre is hihetetlen mértékű figyelmet fordítottak.

[Videó a Standard modellekről]

[A licenszek] Azt már tavaly óta tudni, hogy a játékban WRC és NASCAR licensz is lesz - ez utóbbiról most bővebben is hallhattunk. Megtudtuk, hogy a sorozat komplett szabályrendszere bekerül a játékba, mint ahogy a látványos boxkiállások és kerékcserék is, mindezek mellett pedig maguk a versenyzők (mint például Jeff Gordon, Juan Pablo Montoya, Joey Logano, vagy Dale Earnhardt Jr.) is felbukkannak majd. Érdekes újdonság: a játék E3-as trailerében feltűnt Sebastian Vettel és Adrian Newey, a Forma-1-es Red Bull csapat versenyzője, illetve technikai igazgatója, ami alapján a száguldó cirkusz is szerepet kaphat a játékban. A dolog nem lenne teljesen új: a Prologue felhozatalában már szerepelt a Ferrari 2007-es modellje, és maga Kazunori Yamauchi is azt ígéri, hogy több Forma-1-es autó is be fog kerülni a játékba.

[A pályák] A Gran Turismo 5-ben több, mint 20 helyszínre, ezen belül pedig több, mint 70 pályára kell számítanunk. A játék E3-as demójában négy új lokáció is bemutatkozott: a madridi és a római utcai ring, a Top Gear híres és sokak által kedvelt tesztpályája, valamint a Toszkána, ahol raliversenyeket teljesíthetünk majd.

[Az effektek] A játék legfrissebb demója megerősített egy régóta várt feature-t: lesz valós idejű napszakváltozás. Emellett több apróságra is odafigyeltek a Polyphony Digital fejlesztői, hogy még élethűbbé tegyék az összeképet: a raliversenyeken a port bevilágítják a hátsó lámpák, és a felverődő kavicsok is látszanak, a gumik füstölnek, és valós időben változik a hőmérsékletük, ütközések esetén pedig szikrákat láthatunk.

[A törésmodell] Az ötödik rész egyik nagy újdonsága a törésmodell lesz, amely három szinten lesz jelen a játékban. A menetteljesítmény és a kezelhetőség minden autó esetében romlani fog az ütközések következtében, mint ahogy a koszolódás, a karcolódás és a horpadások is jelen lesznek mindenütt, a Premium modellek esetében azonban komolyabb deformációra és leszakadó alkatrészekre is számítanunk kell. Szintén újdonság: egy különösen rossz manőver esetén immáron fel is borulhatunk.

[Videó az effektekről és a törésről]

[A fotómód] A visszajátszásokra támaszkodó Photo Mode mellett a Photo Travel is visszatér a negyedik részből, ahol külön erre a célra felépített, gyönyörű helyszíneken fotózgathatjuk kedvenc kocsijainkat. Újdonságként van jelen a Walk Mode, ami annyit takar, hogy teljesen szabadon körbejárhatjuk a helyszíneket, így még tökéletesebb fényképeket készíthetünk. Fotóinkat online másokkal is megoszthatjuk.

[Az online] Az online lobbikba maximum 32 játékos fér be egyszerre, a pályára pedig legfeljebb 16-an merészkedhetnek ki. Hogy miért van különbség? A válasz két fogalom: Track Days és Spectator. Utóbbi értelemszerűen azt jelenti, hogy pusztán nézőként is megtekinthetjük a többiek ténykedését, előbbi pedig egy olyan játékmód, ahol mindenki szabadon körözhet az adott pályán - javítgathatod a köridőidet, betaníthatod másoknak a nehezebb szekciókat, vagy gyakorolhatod a driftelést. Ami a kommunikációt illeti: szöveges- és voice-chatre is lesz lehetőség.

A játék megjelenéséig tehát fél év még hátra van, a Polyphony Digital csapata pedig készül még meglepetésekkel: a Gran Turismo 5 teljes feature-listájáról és végleges tartalmáról az augusztusi Gamescomon fog lehullani a lepel.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

10 órája
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

21 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

1 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

2 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

3 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

4 napja
21

Heti megjelenések

4 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

6 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

8 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

8 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

9 napja
9

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==