Ha megbocsátotok kihagyom most a szokásos áriát arról, mennyire reménytelen a Microsoft helyzete a japán piacon, nem említem az Xbox és X360 “sikerét”, erről úgyis minden egyes a gépre megjelenő távol-keleti játék kapcsán megemlékezünk. Azt kell tudni, hogy az MS reklámhadjárat helyett (vagy inkább mellett) úgy próbálja a felkelő nap országának játékosait magához édesgetni, hogy tucatnyi, odaát rendkívül kedvelt stílusú játékot dob a piacra. Egy tökéletes világban ez nyerő terv lenne, de mint tudjuk, a miénk minden, csak nem tökéletes. Öröm az ürömben viszont, hogy legalább mi, az öreg földrész játékosai így egyre több olyan élményben (értsd: játékban) részesülhetünk, melyet az öreg X nem tudott megadni. Ilyen játék az N3 is - érezni, hogy nem kifejezetten nekünk készült, mégis van annyira jó, hogy mi is szerethessük.
Kezdjük rögtön a tényekkel. Lehet szépíteni, de az N3 egy szimpla hack'n'slash játék, bonyolultságban úgy a Golden Axe környékén. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz is lenne, csak épp ahhoz, hogy lássuk az erényeit, először ki kell zárnunk a téves képzeteket, hogy teszem fel itt stratégiázni fogunk, meg ilyenek. Nem. Egy kar, két-három gomb, több ezernyi ellenfél és egy olyan játékmenet, melynél nem árt, ha kéznél van egy adag ragtapasz az ujjakra.
Persze ez nem baj, sőt igen jól el lehet szórakozni vele. A játék egy nagy csata történetét meséli el hét karakter “szemszögéből”. Mindegyikük története más, de bizonyos ponton kapcsolódnak, majd attól függően, hogy melyiküket irányítjuk, más úton halad tova. Jó példa erre Dwingvatt, a fiatal goblin harcos. Ő szinte minden karakter történetében megfordul és természetesen mindig ellenfélként, hiszen a goblin király ellen vonulunk (legtöbbször). Azonban ő is játszható karakter, így mikor őt irányítjuk, akkor eddigi barátaink lesznek az ellenfelek, mely elsőre kicsit fura (szörnyű volt megszokni, hogy nem a kis szörnyeket vagy nagyobb ork tesóikat kell hentelni, hanem az embereket), de megszokható. Van itt egyébként mindenféle szerzet, hősies lovag és hisztis kishúga (nem mellékesen szintén lovag, kétembernyi kardot lóbál általában), izompacsirta zsoldos, tini boszorkány sőt, egy troll sziklaszilárd bőrébe is belebújhatunk!
A legjobb az egészben, hogy nem csak különböző kombók tartoznak a karakterekhez, de abszolút különböző harcmodort kell kifejleszteni. Az első pályák általában ezzel telnek, megszokni, hogy Inphyy gyors suhintásai és Aspharr hatalmas területet lefedő dárdája (vagy mi a fene az amit lóbál) után Myfee egy lusta, lassan beinduló harcos, viszont mikor dupla kardja felpörög nincs ember, aki megállíthatná. Visszatérve a kombókhoz, olyan harminc darab van belőlük karakterenként az egészen egyszerűtől a rettentő bonyolultig. Ahogy észrevettem a játék lényege, hogy megtaláljuk azt a kombót, ami a helyzethez és karakterünkhöz leginkább illik, mert a harminc lehetségesből van legalább tizenöt olyan, mely vagy semmire nem jó, vagy csak speciális helyzetekben. Ha pedig a kombókból kifogytunk, bevethetjük a karakterenként három speciális támadást. Ezek feltöltőse meglehetősen egyszerű - hentelnünk kell minél többet. Alapesetben minden elhullott ellenfélből egy “piros pontot” kapunk, mely feltölti az egyszerűbb speckó támadást. Ezt használva a piros gömbök helyett kékek kezdenek el hullani, mely már a jóval nehezebben feltölthető hiper-szuper-über-durva attakmozdulatot erősíti. Ezek általában olyan támadások, melyek nem csak látványosak, de a képernyőn lévő összes ellenséget azonnal leterítik - kivéve a főellenfeleket, rájuk nem igazán hatnak.
Phantagram
Az N3 alkotói nem újoncok a szakmában. A koreai stúdiót 1994-ben alapította öt tinédzser, majd gyorsan megalapozták hírnevüket olyan címekkel, mint a Blade Warrior vagy a Forgotten Saga. Az igazi áttörést a Kingdom Under Fire sorozat hozta, ez volt az első játékuk, melyet Koreán kívül is terjesztettek, ráadásul pillanatok alatt nagy sikereket ért el. A soron következő KUF játékot nemrég jelentették be, természetesen már X360-ra.
Sajnos azonban a játék erről szól és nem többről. Adva van egy pálya teli ellenséggel, adva vagyunk mi általában kétmaroknyi segítséggel és aztán hajrá. Szó se róla, egy ideig élvezetes a folyamatos gyakás, de miután az ember rááll egy jól betanult kombóra, olyan lesz az egész, mint Roger DeBris musicaljei - turn, turn, kick, turn, semmi más... Érezhették ezt a fejlesztők is, megpróbálták néhány dologgal azért feldobni a játékmenetet. Egyrészt karakterünk fejlődik folyamatosan, szintet is lép (életerő növekedés illetve néhány új kombó), másrészt a pályán el lett szórva néhány tárgy, illetve fegyver, melyekkel erősíthetjük harcosunkat. Sajnos ha csak nem direkt arra szálunk rá, hogy ezek a cuccok meglegyenek igen könnyen otthagyhatjuk őket a pályákon a csata hevében, ráadásul nincs olyan tárgy, ami nélkül ne lehetne akár a főellenfelet is hidegre tenni. A gesztust azért értékeljük, köszönjük.
Ami nagyon jól sikerült az a grafika, az N3 erőssége mindenképp ebben rejlik. Nem egyszer van olyan, hogy több száz igen szépen lemodellezett katona fog egyszerre megjelenni a képernyőnkön természetesen tökéletes frame rate mellett. Egyszer-egyszer van egy cseppnyi belassulás, mikor TÉNYLEG sokan vannak a pályán mi pedig a legcsilivilibb támadásainkat vetjük be. Nem tart sokáig, nem zavaró, de a teljes képhez hozzátartozik. Karaktereink kidolgozása példaértékű. Nem véletlen, hogy CG videó csak egy-egy szereplő kiválasztásakor van, utána már mindent a játék motorjával csinálnak, egyszerűen annyira gyönyörűen van minden kidolgozva, hogy nincs szükség más megoldásra. Egyedül egy dolog zavart a látványban, mégpedig az elmosás. Láthatóan nagyon kedvelték a készítők ezt az effektet, mert ami tíz méternél távolabb van mint a főszereplő, az már olyan mosást kap, hogy semmit nem lehet kivenni belőle. Ez pedig különösen jól érzékelhető olyan pályákon, ahol városok, várak vannak. Nem messze van tőlünk egy várfal, de inkább hasonlít folyékony tejfölre...
A zenébe már tényleg nem tudok belekötni. Nagyon hangulatos, dallamos, gyakorlatilag a játék nélkül is teljesen jól hallgatható - a főcímzene párom kedvence lett, anélkül hogy tudná, játékból való. Kedvenc jelenetem volt, mikor egy hideg, jeges pályán Vivaldi Négy Évszakának egy “remixe” csendült fel, de Dvorak egyik szimfóniáját is felismerhetjük. Abszolút kedvenc lett, le a kalappal. A hangeffektek hasonlóan jól sikerültek, nem volt semmi olyan helyzet, hogy ne lettek volna a helyükön.
Ott van viszont a szinkron - és ezzel kezdem is a negatívumok felsorolását. Szóval amit szinkron címszó alatt műveltek az bőven kimeríti az audioterrorizmus fogalmát. Én elhiszem, hogy nem angolul beszélő piacra készült a játék és csak később gondoltak rá, hogy esetleg megérni olyan nyelvre is lefordítani, amit egy szigetnyi emberen kívül más is megért, de akkor használtak volna feliratokat, vagy akármit. Nem elég, hogy a szövegek angolul vagy jócskán hosszabbak, vagy jóval rövidebbek mint japánul, így okozva kellemetlen tátogásokat, szegény szinkronszínészek fejéhez valószínűleg puska volt nyomva mikor dolgoztak, olyan élettelen lett az egész. Nagyon fájó pont ez.
Sorolom tovább azt, ami nem tetszett. A játék alapvetően nagy csatákra van hangolva, ez nem is lenne baj, azonban onnantól, hogy az ellenségek nagyja már holtan hever előbukkan az ütközés-felismerés és a MI teljes hiánya. Normális esetben míg mi az ellenséges haderő olyan kilencvenöt százalékával végzünk, addig társainknak csak annyi lenne a dolga, hogy a maradék néhány katonát hidegre tegyék. Nos ez olyan szinten nem sikerül, hogy egyszer tanúja voltam annak, mikor EGYETLEN ellenség gyakorlatilag lemészárolta hadseregem egyik teljes szárnyát. Ezek után odamentem mellé és egyetlen suhintással kifektettem. Ne mesélje be senki, hogy csak kifárasztották a fiúk. Harcaink így általában úgy fognak befejeződni, hogy rohangálunk körbe és egyesével tesszük hidegre a megmaradt 4-5 ellenfelet, akik természetesen nagyon jól el tudnak bújni katonáink közt. Az ütközés-érzékelés hiánya szintén nem zavaró, míg sok ellenfél van - úgyis eltalálunk valakit, akármerre suhintunk - azonban ha már csak a főellenség van, akkor látni, hogy a rendszer nincs a helyzet magaslatán. Gyakorlatilag ha nem pontosan szemben állunk a delikvenssel, nincs rá semmi biztosíték, hogy eltaláljuk - szembe pedig ki állna egy jól megtermett békával, aki csapkod, köpköd és hasonló otromba dolgokat csinál.
A legnagyobb hibát a végére hagytam, ez pedig a játék mentési rendszere - vagyis megint azt kell mondanom, hogy annak hiánya. Szó se róla, lehet menteni, de csak MINDEN-PÁLYA-VÉGÉN!!! Ez nem lenne gond, ha nem lenne olyan pálya, mely akár több, mint egy órát is el tud venni életünkből. Oké, ezt még úgy el tudnám fogadni, hogy mondjuk kettőnél több felvehető energia után pótlás van a pályán, de nem! Az első pályákon minden sarkon belefutunk egybe, de a végén, mikor igazán szükségünk lenne rá, tuti, hogy sosem lesz egy se. Inphyy utolsó pályája volt olyan, jól emlékszem, mikor többször szabályosan el akartam pusztítani a lemezt, annyira ideges voltam. Hála az égnek, ahogy elkezdünk beletanulni a játékba, egyre inkább rájövünk a technikákra, így kisebb-nagyobb nehézségek árán azért lehet ütemesen abszolválni a pályákat, ahhoz viszont, hogy tökéletes eredményt érjünk el (a játék osztályozza tevékenységünket a pályákon) elképesztő mértékű ügyesség és türelem kell.
Multiplayer játék mód természetesen (?) nincsen, annyira nem bánom, a fent felsorolt hibák bármilyen többjátékos megoldást romba tudnának dönteni.
Az eddigiekből valószínűleg az jött le mindenkinek, hogy az N3 alapvetően egy rossz játék. Nem, nem az. Tény, ráfért volna még egy kis átgondolás, csiszolás, hibajavítás, de azt kell mondanom, az esetek többségében nagyon jól szórakoztam vele. Való igaz, nem ő fogja a várva várt áttörést meghozni a japán piacon és nem ő lesz, aki miatt újra reflektorfénybe kerülnek a hasonló stílusú játékok (Majd talán az új Kingdom Under Fire? Ki tudja.), de azoknak, akik szeretnének egy kis agymunkát nem igénylő kikapcsolódást vagy olthatatlan vágyat éreznek a keményebb játékok iránt, azoknak tökéletes lesz ez a cím. Nem utolsó sorban pedig megéri azoknak rákacsintani, akik az új tévével vagy hasonló multimédia berendezéssel akarnak felvágni, mert egy rendes megjelenítőn nyálcsurgató látványvilágot tud az X360-ból kipréselni.