Sonic & Sega All-Stars RacingTeszt

A Sonic & Sega All-Stars Racing már magában is jó eséllyel indul a “leghosszabb című játék az idén” kategóriában, pláne úgy, ha a (tesztelt) Xbox 360 verzió címét vesszük alapul - nem írom le még egyszer, a fentieket tessék kiegészíteni a “with Banjo-Kazooie” karakterlánccal. Hosszú cím ide vagy oda, a Sega új játéka simán körülírható lenne jóval rövidebben is: megérkezett a Sonic Kart, Hölgyeim és Uraim.

Pongyolaság lenne azt állítani, hogy Szegáék először próbálkoznak a mai napig rettentően sikeres Mario Kart formula klónozásával (az utóbbi évek kísérletei közül a rossz emlékű Sonic Riders juthat eszünkbe), de kétségtelenül a Sonic & Sega All-Stars Racing az a játék, ami a legszolgaibban, szinte pontról-pontra követi az eredeti receptet. A negyedszázados történelmet magáénak tudó Sega-univerzum szerencsére kellő táptalajt kínál, nem négy-öt játékból kellett összeszenvedni a gokartba (és az az alá) valót. Választható karakterből kapunk húszat - no nem egyszerre, a SSASR általános valutájául szolgáló, a versenyekből kinyerhető Sega Mérföldekből vásárolhatjuk össze legalább a felüket, és a pályákkal, valamint a zenékkel is hasonló a helyzet. De ne szaladjunk előre! A széles karakterválaszték közel felét Sonic, barátai és ellenfelei alkotják (nem véletlenül szerepel ő a címben elsőként) a többiek pedig klasszikus, és kevésbé klasszikus Sega játékokból érkeztek. Van itt kult-kedvenc (Ryo Hazuki / Shenmue), közismert jócsaj (Ulala / Space Channel 5), csak hárdkór rajongók által ismert mellékszereplő (Zobio & Zobiko / House of the Dead EX), és “téged meg honnan szalajtottak?” karakter (Opa-Opa / Fantasy Zone) is. Az alapkínálaton kívül két platform is kapott további bónuszokat: Wii-n a Mii-nkel, Xbox 360-on pedig az avatárunkkal, vagy Bendzsóékkal is versenyezhetünk.

A pályák már nem merítenek ilyen nagyot a Sega-legendáriumból, a huszonnégy helyszín hat játékra - Sonic, Billy Hatcher, House of the Dead, Jet Set Radio, Super Monkey Ball és Samba de Amigo - korlátozza magát. Ismételten Sonic kolléga képviselteti magát leginkább, a kék sündisznó pályái három tematikus helyszínből (kültéri, Green Hill Zone jellegű pályák, Kaszinó, és a finoman F-Zero-s beütésű Fortress) válogatnak. A pályák általában igen jónak mondhatók, szépek, színesek, elfér rajtuk nyolc játékos, de nem feleslegesen szélesek, mint a legutóbbi, Wii-s Mario Kart-ban. A szonikos pályák szonikosak (hosszú ívekkel és loopokkal), és a többi helyszínen is abszolút felismerhetők az őket ihlető játékok jellegzetességei. Problémám két pályacsoporttal volt: a HOTD pályái néhol túl sötétek, a Super Monkey Ball-os helyszínek pedig perverz módon pakolják egymásra a nehezen belátható U-kanyarokat - valószínűleg technikásnak szánták őket, a gyakorlatban inkább bosszantóak.

A konkrét vezetéssel ellenben nincs különösebb probléma. Ha játszottál valaha Mario Kart-tal, vagy valamilyen klónjával, öt perc alatt otthon érzed magad. Pontos start esetén kilősz, boost-sávokkal gyorsíthatsz, és persze az ellenfelek életét megkeserítő power-upokat nyalhatsz fel. Utóbbiak szintén a megszokott arzenált (rakéták, instant lőhető bokszkesztyű, pajzs, gyorsító, akna...) vonultatják fel, kis túlzással minden eszköz megfeleltethető a Mario Kart-ban látott, onnan régóta ismert huncutságokkal. Kivétel: a Super Move power-up, ami - ahogy a neve is mutatja - minden karakter esetében egyedi szupermozdulat, amit akkor kapsz meg, ha az utolsó helyek egyikén kullogsz - a célja a gyors felzárkóztatás. A másik különbséget a driftelés rendszerében találod, ez az OutRun szisztémájára emlékeztet, egygombos analóg drift, a benne töltött időtől függően három fokozatú sebesség-bónusszal. Kivitelezni könnyű, de a pontos és ideális ív belövése ügyességet és pályaismeretet igényel. Az irányítás precíz, ha hibázol, magad miatt hibázol. Az SSASR használja ugyan a megszokott gumiszalag MI-t (próbálja valamennyire egyben tartani a mezőnyt), ennek ellenére általában jellemző rá, hogy a mezőny első fele nagyon el tud húzni a többiektől, és ha az utolsó kör elején nem vagy az első harmadban, nagy szerencse kell a győzelemhez. A magam részéről ezt a mezőny elé lőhető, mindenki számára elérhető “nehezítsük meg hátulról az éllovasok életét” power-up hiányának tudom be - egy ilyet bőven elbírt volna a játék, még (az elvileg hasonló célt szolgáló) szupermozdulatok mellett is.

A Sonic & Sega All-Stars Racing gerincét jelentő, hat bajnokságra osztott Grand Prix mód kivégzése után (a kötelező egypályás versengés és időfutamok mellett) a Küldetések nyújtják meg a single player játékidőt. A missziók az OutRun 2 hasonló játékmódját idézik - bónuszfeladatokkal megpakolt kihívások, a nagyon könnyűtől a meglehetősen nehézig. Ott van aztán a multiplayer (2-4 fős osztott képernyő, vagy nyolcfős online), ami magában korrekt, de az alap versengésen kívül keveset kínál - a Mario Kart-os inspiráció a bónusz játékmódok (online) átvételéig már nem terjedt ki, sajnos.

A Sonic & Sega All-Stars Racing becsületes, jól összerakott játék. Eredetiséggel ugyan csak nyomokban lehet vádolni, de amit csinál, azt jól csinálja. Mélyen meghajol a Sega-univerzum előtt, mi több, szinte csöpög a nosztalgiától. Ha szeptember kilencedikén még mindig dobban egy nagyot a szíved, ha annak idején jobban szereted a kék sündisznót, mint a bajszos vízvezeték szerelőt, vagy szimplán egy jópofa, hozzáértő szakemberek által összeszerelt kart-versenyre vágysz, az SSASR bátran ajánlható darab.