[Teszt] Aliens vs. Predator

Aliens vs. Predator

mcmackoGéczy Attila2010.03.01. 19:26

Rebellionék az első Aliens vs. Predator játékukkal kultuszt teremtettek. A későbbi részekre a nagy előd árnyéka nehezedik, a folytatásoknak sokkal nehezebb a dolga a szigorú rajongóbázis miatt. Mi azért tegyük félre a szirupos nosztalgiát - az 1999-es játék technológiailag igencsak gyenge lábacskákon állt. A 2001-es folytatás megpróbálta ezt a csorbát sikerült kiköszörülni, de mai szemmel nézve már felette is bőven eljárt az idő.

2010 elején az ajtónkon dörömböl a harmadik epizód. Az ő küldetése, hogy egy olyan generációban alakítson újfent kiemelkedőt, ahol az általános narratíva, látvány és technológia fényévekkel übereli az előzmények nívóját. Mi szurkoltunk az oxfordi fejlesztőknek - lássuk tehát, hogyan sikerült jelen generációnk első Aliens vs. Predator játéka.

Hamar kiderül, hogy az új AvP nem a történetével fogja magát felküzdeni a generáció csúcsára. Az együgyű és sablonos alapszituáció szerint Weyland vállalata Predator piramisra bukkan egy messzi bányászbolygón. A cég tudósai annak rendje és módja szerint be is rendezkednek az ásatásra, a feltárás azonban nem várt gondokat hoz, Weyland maga indítja be a templom riasztórendszerét. A piramis alatti bolyból elszabadulnak a nagyra nőtt fekete bogárkák, a jelzésre (és fiatal klántársaik hívására) a Predatorok is megérkeznek a planétára...

Három faj háromféle játékmenetért kiált - e nélkül el sem tudnánk képzelni az AvP programokat. Cikkünk tárgya három szingli kampányt kínál a fenti történet eseményei köré fűzve, három különböző szemszögből.

Az emberek kampányának érdemes először nekiesni. Zöldfülű katonaként némi felvezetés után egyedül és kissé kókadtan ébredünk a bázis egyik sötét szegletében. Pisztolyt elő, pelenkát fel, és oldalunkon a pittyegő radarral már menekülünk is a sápadt fénypászmák játékába burkolózott termekből és sötét, kietlen folyosókról.

Az emberi kampány képviseli a standard, lövöldözős FPS műfajt, megspékelve a szokásos horror hangulattal. Fegyvereink nem túl erősek, lőszerünk korlátozott, a magányban szívmelengető kurjantással üdvözlünk minden életben maradt kollégát, akikhez néhány tárnyi küzdelem erejéig hozzácsapódunk. A Marine pályákon okosan váltakoznak a paráztatós és a nagy henteléseket szerepeltető epizódok. A történetmesélés viszont eléggé középszerű, és a feladataink sem túl változatosak. A préda szerepkörből adódóan azonban így is lesz elég okunk az izgalomra. A három történetből az embereké a leghosszabb és a lépten-nyomon ottfelejtett naplóknak köszönhetően itt kapunk átfogó magyarázatot a központi cselekményre.

Egy jótanács: ha NAGYON hatásosan szeretnéd a játékot kezdeni, indítsd a kampányt az emberekkel, és amíg tudsz, pisztollyal küzdj! Én a bányákig bírtam idegekkel...

A következő epizód a Ragadozóé. Natúr felszereléssel induló Elite harcosunknak már a kezdetben sincs egyszerű dolga, mert az induló pályáit a közelharcra lőtték be. Kétféle csapásunkkal sokkal kisebb sérülést okozunk, mint azt a filmek alapján várnánk, de nyilván nem lehetett terminátort faragni a predator karateréből sem. A harcos agilitását fokozza a fókuszált mozgás lehetősége. A célpontot bemérve ugrótámadásokkal lephetjük meg a gyanútlan bámészkodót, ráadásul a fókuszmód nem csak az ugrabugrában segít - a terepen szétszórt tárgyakat és trófeákat is egyszerűen tudjuk így detektálni. A zoom a felderítésben játszik kiemelt szerepet (csak a predator képes rá), az ellenfeleinket pedig veszélyességük szerint osztályozza a sisakrostélyba épített vizor.

A Predator minden videojátékok hentesét, Kratos bácsit megszégyenítő kivégzésekre képes, a meggyengített áldozatok meg látványos jelenetben szabadulnak meg a gerincüktől, gigájuktól, fajtól függően más szervüktől is. A sisakba épített képalkotó berendezés használata főként a későbbi küldetéseknél lesz hasznos, hiszen fenemód nehéz kiszúrni a setét háttérbe beleolvadó rútságokat. A sztori itt sem valami nagy szám, de a narráció szempontjából ötletes dolog a xenók első vereségét, a királynő dicsőséges megtörését a vizoron keresztül felidézni. Predatorunk bőrébe bújva lehetőségeink egyre szélesebbek a történet kibontakozásával, összeszedhetjük a filmekből megismert teljes kelléktárat a vetőháló kivételével.

Ugorjunk az utolsó szál ismeretesére. Hatos kódnevű alien bestiánkkal Weylandék laboratóriumában kezdjük a pályafutásunkat, de a kényszerfogság nem tart sokáig. Az emberi építészek bizonyára nem voltak tisztában a xenomorph fertőzés veszélyeivel: minden csatornajárat, szellőző és rostélyrács úgy van elhelyezve, hogy az alienek a legszigorúbban bevédett állomáshelyre is könnyedén surranjanak be frissen kockázott pörkölthúsért. A kampány taktikázós játékmenetet vár el tőlünk - a fegyverek rosszabbik végén hamar válunk habzó savkupaccá, ha nem használjuk ki a terep adta lehetőségeket. A küzdelemben csak és kizárólag közeltámadásokra és kivégzésekre alapozhatunk, cserébe a felderítés és a díszletek meghódítása jóval nagyobb élményszámba megy, mint a másik két fajnál. Valamit valamiért ugye... A sztori második felében a pályatervezők már kész fejtörők elé állítanak minket, de mint mindig, itt is a szellőzőjáratok lesznek a kulcselemek.

Sajnálatosan az alien kampány a legrövidebb - ravasz Hatoskámmal másfél óra alatt sikerült végighentelnem a pályákat.

A prezentáció nagyban segíti az események átélését. A saját fejlesztésű Asura Engine hosszú utat járt be, amíg a mostani állapotáig jutott. Szűk terek, félelmetes fényviszonyok és különféle effektusok terén ügyesen végzi a dolgát a motor. Bár a részletekben nem látunk majd csodát, azért az összkép így is tetszetős, akadozásnak meg szerencsére nyoma sincs. Az effekteket, mozgáselmosást és árnyékokat igyekeztek a legnagyobbaktól ellesni a kóderek, és ez többé-kevésbé sikerült is. Nem kicsit dob a hangulaton, mikor a saját árnyékunk hozza ránk a szívrohamot. A hangok és zenei kollázsok mívesen követik a filmek által kijelölt útirányt, a hangmérnököket pedig vaskos prémium illeti, mert ilyen példaértékű keverést ritkán hallani. Fejhallgatóval egyenesen élményszámba ment a ragadozónk halk kerregését és a xenók sikításait fülelni, de azon is jót mulattam, ahogyan a Hatos példány Muttley kutyaként nyögdécsel és morog, miközben szorgosan próbálja a terep akadályait áthidalni. Egy szó, mint száz - a hangok maximálisan teljesítenek.

A játékmenet is erős jó osztályzatot érdemel. Eszesen kitalált, átgondolt koncepció rejlik minden karakter mögött. Az már egyéni ízlés kérdése, hogy a komplex irányítás, és a szokásosnál megfontoltabb tempó mennyire szimpatikus valakinek. Számomra a hangulatot nagyban megdobta a karakterek jellege, sajátos íze.

Ellenben nagyon hiányoznak a játékot színesítő epikus momentumok. A történet szépen csordogál a saját medrében, de nincsenek nagy csavarok, lebilincselő jelenetek. Túl sokat fejlődött mostanában az FPS játékok elbeszélésmódja ahhoz, hogy ennyivel kibéküljünk. Ráadásul szkript-bugokkal is találkozhatunk. Ilyenkor nem aktivizálódik a következő esemény, bennragadunk az üres, eseménytelen pályán. Egyszer fordult velem elő a fenti probléma, szerencsére egy ellenőrzőpont-visszatöltés megoldotta a nyavalyát.

A single kampány nem túl hosszú; az emberekkel bő négy, a vadászokkal három, a xenókkal pedig két óra alatt lehet végezni. Az összesített idő így is korrekt a mai viszonyok között, ráadásul az AvP-nek megvan az a tulajdonsága, hogy ha elkap minket a gépszíj, nem fogunk egy normal szintű végigjátszással megelégedni.

Az egyszemélyes kampányok mellé korrekt multiplayert is pakoltak a korongra. A szokásos szabályok közül kiemelkedik a Predator Hunt, ahol egy harcos vadászik az emberekre. Az Infestation során xenók hajtanak szintén emberi álozatokra, majd az elcsípett marine az alien falka tagjaként folytathatja a játékot.

A Survivor mód annyira kézenfekvő volt, hogy egy kurrens, alieneket szerepeltető akciójátékból nem is maradhatott ki. Legföljebb négy barátunkkal kell a hullámokban érkező idegen támadásokat visszavernünk, utolsó leheletünkig.

Látszik, hogy a multiplayer módba kellő energiát fektettek a fejlesztők, de sokakat el fog riasztani a játékmenet lassúsága, és a közelharcra fektetett hangsúly. Nem lehet agyatlanul rohanni a fragért, ki kell használni, meg kell ismerni a fajok sajátosságait, és a pályák felépítését. Ahogy néztem, LIVE-on jó százötvenezer aktív játékos van regisztrálva, ennek ellenére az automata matchmaking nem mindig áll a helyzet magaslatán várakozási időket és balanszírozást tekintve. A multit jó eséllyel az ős-rajongók fogják sokáig életben tartani PC-n is. Nekik sok-sok szép órát fog hozzácsapni a teljes élményhez a többjátékos opció.

Kemény dolog egy olyan játékról verdiktet mondani, amelyet ilyen szélsőséges vélemények kísértek fórumokon és a sajtóban egyaránt. Az erős hetesünk egy alapvetően jó játékot takar, amely hordoz magában kellő ötletet és potenciált ahhoz, hogy maradandó élményekkel álljunk fel a fotelünkből. Ugyanakkor magába foglalja azt is, hogy az AvP nem hibátlan program, előfordulhat, hogy nem mindenkinek okoz majd ugyanakkora örömöt.

A kultuszt nem sikerült teljes mértékben újraírni, de szerencsére meggyalázásról sincs szó. Ez pedig már önmagában is pozitív csalódásként érheti azokat, akik nem bíztak a Rebellion új Aliens vs. Predator játékában.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

6 órája
9

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==