DJ HeroTeszt

A Guitar Hero sikerei után az Activision számára nem lehetett kétséges, hogy a szériát továbbvigye kiaknázatlan közönségek felé. Bár az eddigi programok igen jó pozícionálással fedték le a pop-rock stílusban lavírozó emberkék ízlésvilágát, az elektronikus zene elkötelezett fanatikusainak a lemezjátszó kontroller megjelenéséig kellett várniuk a virtuális clubber életérzésre.

Még mielőtt instant távoznának az elektronikától akár kicsit is ódzkodó játékostársaim, gyorsan elárulom a műfajokon átívelő titok nyitját: a DJ Hero nem a keményvonalas elektronikát erőlteti. A fejlesztőbrigád nem esett abba a hibába, hogy túlságosan underground soundtracket préseljen a korongra. A zenei összeállítás gerincét jól ismert slágerek, rádióbarát nóták, a pop, jazz, hip-hop, rock (bizony!) és electro műfajok kínálatából válogatták össze a művészeti direktorok. A dalokat nem egyesével, hanem úgy nevezett mash-upok formájában kell előadnunk - ezt úgy képzeljétek el, hogy két nótát indítunk el, és a megfelelő zenei témáknál egymásra keverjük őket. Általában igen szórakoztatóak tudnak lenni különféle hivatalos, avagy éppen bootleg mash-up felvételek, az Activision rezidens diszkókirályai pedig tudják, hogyan lehet minőségi listával megbirizgálni a nagyérdemű figyelmét.

A második kritikus faktor a játékmenet és a kontroller megvalósítása lehet egy ilyen jellegű vállalkozásnál. A gitárhős franchise esetében viszonylag egyértelmű volt a valóság virtuális formába történő leképezése. A DJ Hero esetében a “turntable” - azaz a lemezjátszó- lett a transzformáció eredménye. A kontroller masszívnak mondható, bár az első impressziónkat valószínűleg a műanyag alap fogja keserédessé varázsolni. Aztán ahogy a részleteket végigmérjük, a kontroller felfedi a finom bájait. A lemeztányér enyhén bordázott, a gombok is recések a jobb tapadás érdekében. Bár a potméter és a tolópoti kicsit bazári benyomást kelt, a deck szétszerelhetősége ezt a jelleget bőven ellenpontozza. A konfigurációs lehetőség révén a balkezesek sincsenek kirekesztve kényelmes játékból, e figyelmes gesztus pedig még akkor is értékelendő, ha a periféria ára azért megkívánja a minőségi hozzáállást. Ha úgy tartja kedvünk, a menüből tovább állítható a felállás - adott helyzetben a lemez bal vagy jobb oldalára állíthatjuk az akciógombokat, a játék pedig a tényleges lemezpozícióhoz igazítja az in-game interfészt.

Az első játékban töltött perceket érdemes a tutoriallal tölteni. Oktatónk (Grandmaster Flash - a scratchtechnika pionírja) mutatja be a játékmechanika minden csínját-bínját. Három sávot láthatunk a képernyőn, hasonlóan a GH ötsoros note highway megoldásához. A három akciógomb - Guitar Hero mintára - a hangok/effektek bejátszását idézi elő. A két szélső szín (kék-zöld) a mash-up két nótájához tartozik, míg a középső piros bogyó a hangmintákhoz lett rendelve. A tolópotméter, azaz a crossfader segítségével mozgatjuk a sávokat. Középállásban mindkét téma szól egyszerre, a potit adott irányba csúsztatva pedig az oldalhoz rendelt dal fog a hangfalból bömbölni. A sávváltást hosszabb szakaszokon kell bevetnünk, keményebb fokozatokon akár pillanatnyi ugrásokat, tüske jellegű csúsztatást is megkíván tőlünk a mix. A tekerő a hangszín módosításában játszik szerepet, a játékban pedig a szorzónk ideiglenes duplázásáért felel. Bizonyos szekvenciák hibátlan teljesítményéért eufória‑egységeket kapunk, melyeket a Star Power mintájára lehet később egy gombbal aktiválni - szintén a szorzó kétszerezésének reményében.

A legfeelingesebb funkcióról azonban még szót sem ejtettünk. Annak idején kölyökkoromban leesett állal figyeltem az MTV-n, ahogyan a színes pulcsis fekete varázslók nyúzzák a bakelitet. A DJ Hero nagyon ügyesen implementálja a lemez scratchelés lendületességét. Ha a bogyósztrádán hosszabb sáv tűnik fel valamelyik oldalon, akkor ott a gombot lenyomva random fel-le mozdulatokkal kell a lemez csúsztatását imitálnunk. Keményebb fokozatokon ezt még megfejelték azzal, hogy az irányt és az ütemet is megszabják a játékosnak. Ha hallgattok rám, nagyon figyeltek a scratch-sáv hosszára, ugyanis ha a gombot előbb engedjük fel, akkor a szorzónkat buktuk. A játék ezt hibának érzékeli, és erre már a gyakorlásban is nyomatékosan felhívja a figyelmünket.

-“Ennyi az egész?”, kérdezhetjük magunkban. Ennyi bizony! Talán egyszerűnek tűnhet a séma, de higgyétek el, néhol sokkal összetettebb tud lenni a kihívás, mint a gitáros produkció esetében. A Hero sorozat árkád jellegét fenemód megerősítették a DJ-s inkarnációval. Meghalni nem lehet (elsőre ez NAGYON furcsa volt nekem a Guitar Hero-val töltött temérdek játékidő után), ellenben minden figyelem a súlyos pontok körül forog. Tisztára, mint régen az árkádokban, csak immár érmék és creditek nélkül. A játékban végig rá vagyunk szorulva a perfekcionista hozzáállásra, ugyanis elég egy csúsztatás hiba, a scratch korai felengedése és máris lőttek a szorzónak, melyet jelentősen tovább tart feltornászni, mint azt az eddigi ritmusjátékokban megszokhattuk.

Nehezebb fokozaton annyi minden történik egyszerre a képernyőn, hogy multitask droid legyen a talpán, aki mindent átlát és mindent be is varr, ami a sztrádán megjelenik. A csillagokat, megnyitható bónuszokat és új helyszíneket is szűkebb marokkal osztogatja a gép, medium fokozat felett csak hosszas gyakorlással tudjuk a karrier haladását megkövetelő pontokat összeszedni. Könnyebb fokozaton viszont túlzottan is egyszerű a progresszió, picit mintha túlságosan is rámentek volna a fejlesztők casual réteg kiszolgálására.

Mindezek ellenére messze nem akarom ezt a DJ Hero hibájaként felróni, sőt, ez a totális bukástól óvó, mégis szigorú szemléletmód frissít egy nagyot a jól bejáratott ritmusjáték formulán. A nehézség íve ráadásul remek, kellő kitartással rá lehet ám jönni a kunsztokra.

Ha nagy pontossággal játszunk, a gép a rewind lehetőségét is felajánlja. Ekkor a lemezjátszót megpörgetve pár másodpercet tekerünk a dalon visszafelé. A szorzónk ekkor is duplázódik, ami kiváló lehetőséget jelent további súlyos pontok bezsebelésére.

A DJ Hero szettekben adagolja a mixeket. Érdekes, hogy a karrierben nem tudunk számokra lebontva haladni, csak pár nótás összeállításokat választhatunk. A quickplay beállítása is enyhén macerás. Áramvonalasíthatták, szekcionálhatták volna a menüket, hiszen a játékmódokat és a karrier szetteket is egy közösített főképernyőn érhetjük el. A fellépéseket feldobja a tematikus stílusválasztás, és a Hero sorozattól megszokott vendégelőadók, celebritások szerepeltetése, akik saját avatárral és laza animációkkal rendelkeznek.

A grafika felemás. A menük és az interfész prezentációja kifejezetten izgalmas, azonban a hátterek minden zsongás ellenére is egyszerű elemekből épülnek fel. Minhta csak a GH 3 motorjáig nyúltak volna vissza a FreeStyleGames munkatársai, a textúrák elnagyoltan csúnyácskák, a közönség sem valami látványos, de legalább az összkép kielégítő. Az animációk is unalmasak idővel, a főszereplőink elég lapos repertoárral mozognak a dekkek mögött, ám azt elismerem, hogy a lemezlovasok túl nagy színpadi teljesítményt az életben sem szoktak nyújtani. A játékból valahogy hiányzik az önirónia is. Amíg a Guitar Hero karakterei, hátterei magukon hordozták a nagybetűs Stílusparódiát, addig a DJ Heronál a kúlosan trendi rajzfilmes megközelítésen túl nem sok extra mélységet szőttek a látványba. Persze a gizdázás itt is jelen van minden gesztusban, de valahogy korántsem olyan ironikus formában, mint a rockcirkusz esetében.

A játékban találhatunk többféle multiplayer opciót is, így a netes elérhetőséggel rendelkező játékok egymás között is felmérhetik tudásukat. Baromi jópofa és kézenfekvő ötlet volt a gitárokat házasítani a DJ pulttal - a játékban több nóta direkt erre lett kihegyezve. Mondanom sem kell, amint megnyitottam a gitáros számokat, egyből bepróbáltuk társaságban is a mókát! Bár a játék messze nem hordoz akkora többjátékos élményt magában, hogy egy sokvendéges házibuliban úgy állon helyt, mint az piac négyfős bandajátékai, azért egy szűkebb haveri társaság el tud szórakozni a gitár, vagy egy esetleges második kontroller bevetésével.

A végére hagytam még egy kis morgást. Bár mint mondtam, a DJ Hero kontrollere tisztességes módon lett összemesterkedve, egy nagy gyengesége mégis képes odavágni a nehezebb fokozatokon való játékot. Hard és Expert fokozatokon igen hevesen kell a sávok között váltogatni, csak éppen a tolópoti nem elég reszponzív. A visszacsatolás nagyon enyhe, túl könnyen tologatható a kis kar. Csak rengeteg gyakorlással fogunk ráérezni arra, hogy mennyi mozdítás szükséges a váltásokhoz. Addig viszont rengetegszer fogunk félrecsúsztatni, és irgalmatlan nagyokat káromkodni Egy kicsit dinamikusabb, feszesebb crossfader kategóriákkal nagyobb élményt és használhatóságot nyújtana.

A DJ Hero kiváló alapokra építkezett, és hozzátett annyit a ritmusjátékok világához, hogy egy különálló új szériaként is megállja a helyét. Hibái felett azonban nem szabad elsiklani - a folytatásnak az interfész áramvonalasítása, a nehézségi szintek finomhangolására és a figyelem további fenntartására kell odafigyelni. Mert bár a DJ Hero nagyon ütős ötletekkel valósítja meg önmagát, a formula szavatosságát az esetleges folytatások és az ezekben felvonultatott ötletek fogják igazolni. Ennek ellenére önmagában is tartalmas, érdekes csomagot tudhat magáénak a DJ Hero bundle tulajdonos. Ritmusjátékosoknak és a zenei stílus rajongóinak bűn volna kihagyni.