Gran Turismo 5: csak 2009-ben

dragCsető Zsolt2008.02.24. 12:09

Akik esetleg még reménykedtek a Gran Turismo 5 idei európai megjelenésében, azoknak most csalódniuk kell, kiderült ugyanis, hogy a játék csak 2009-ban kerül a boltokba.

A rossz hírt az angol GAME áruházlánc közölte, aki email-ben tudatta vásárlóival, hogy a Gran Turismo 5 már nem fog megjelenni az idei évben Európában. A másik két régió egyelőre még reménykedhet, de a fentiekből kiindulva könnyen megeshet, hogy a Polyphony Digital megszokottan maximalista hozzáállásának köszönhetően csupán a japánok kapják meg 2008-ban a természetesen PlayStation 3 exkluzív ötödik részt.

Azért a végére maradt egy kisebb jó hír is, hiszen kiderült a Gran Turismo 5 "Prologue" európai megjelenési dátuma: az előzetes verzió március huszonnyolcadikán kerül a PlayStation Network-re, illetve a boltokba - előbb kapjuk meg tehát, mint az amerikaiak. A dobozos változat ára 20 font lesz.

Heti megjelenések | 2026 #30

59 perce

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

7 órája

Dimhaven – The Lost Source

23 órája
1

Welcome to Kowloon

1 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

2 napja
8

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

3 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

3 napja
2

Star Fox (2026)

4 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

4 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

5 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

6 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

6 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

6 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

7 napja
6

Biomechanical Toy

8 napja
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

9 napja
23

Deer & Boy

Egy aprócska francia csapat próbál maradandót alkotni a narratív központú cinematic platformerek között debütáló játékával. Segíthet ebben egy csodaszarvas? Tesztünkből kiderül!

2026.07.10.
3

Elbocsátások a Ubisoftnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Dragon Ball Xenoverse 3, Once Human, Fright Train, Palworld, Call of Duty: Black Ops 1 & 2.

2026.07.10.
20

Napi leépítés – ez történt szerdán

Benne: Obsidian Entertainment, Mortal Shell II, Twisted Tower, Verho - Curse of Faces, The Crew Motorfest.

2026.07.09.
12

Echoes of Aincrad

2026.07.08.
4