GTAIV: egy perc Liberty City-ben

dragCsető Zsolt2008.02.14. 21:28

Azon szerencsések, akik a közelmúltban kipróbálhatták a Grand Theft Auto IV-et leginkább a rengeteg véletlenszerűen történő dolgot emelték ki pozitívumként. Lássuk, hogy mit mesél a Rockstar alelnöke.

A kiadó elnökhelyettesétől, Dan Houser-től azt kérdezték, hogy számára melyik volt a legemlékezetesebb az efféle random pillanatokból a Grand Theft Auto IV-ben.

"Sok emlékezetes pillanat volt, az egyik legfrissebb egy üldözés során történt. Az egyik rádióállomáson egy olyan dalt játszottak, amit szeretek, eközben pedig két rendőrautó üldözött engem a kínai negyeden keresztül. Gyorsan haladtam, amikor egy másik rendőrautó, amit nem láttam szemből belémhajtott, a két kocsi óriásit ütközött, én pedig kirepültem a szélvédőn. Fedezékbe bújtam, és még mindig hallottam amint a dal szól az autóroncsból. A rendőrök tüzet nyitottak, de az egyikük eltalált egy járókelőt, aki elővette a fegyverét, és elkezdett lövöldözni. Ezután egy szép nagy háború tört ki egy arra járó banda és a rendőrök között. Néhány másodperc múlva az összes rendőr halott volt, a bandatagok pedig elsétáltak. Én elkötöttem egy másik autót, és csendben elhajtottam a környékről hogy a körözésem megszűnjön."

Ilyen, és ehhez hasonló jelenetek középpontjába csöppenhetünk tehát majd másodpercek alatt az új GTA-ban. Megjelenés április huszonkilencedikén.

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

7 órája

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

22 órája
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

1 napja
1

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

2 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

2 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

3 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

3 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

4 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

5 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

6 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

7 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

7 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

7 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

8 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

8 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

9 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

9 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

2026.05.30.
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

2026.05.30.
1

WILL: Follow the Light

2026.05.29.
4