Semmi sem valódi, minden lehetséges. Hogy ez pontosan mit jelent, az most annyira nem is lényeges. Sokkal inkább oda akarok kilyukadni, hogy az Altair szájából sokat hallott alapigazságnál semmi sem írja le jobban azt, hogy miért mondható a generáció egyik legnagyobb ötletének az Assassin's Creed. Adott egy látszólag hétköznapi ember, Desmond Miles, akiről bebizonyosodik, hogy ő lehet a kulcsa a bérgyilkosok és a templomosok közel egy évezredes harcának - a megoldás felmenőinek emlékeiben rejlik. A zsenialitás miértje innen már csak egyetlen lépésre van: könnyen belátható, hogy az Assassin's Creed, mint franchise egyetlen kohéziós eleme Desmond. Semmi más. Mit jelent ez? Azt, hogy egy új epizódba azt álmodnak bele a készítők, amit csak akarnak. Most épp a reneszánsz Itáliát.



Az új főhős, Ezio Auditore da Firenze, a tizenötödik század, valamint az olasz csizma azonban még nem megoldás. Mármint arra, hogy az első Assassin's Creed minden szerethető eleme ellenére egy igen repetitív, és könnyen unalomba fulladó játék volt. Még szerencse, hogy az ügyesen kiötlött alapkoncepció nem csak azt teszi lehetővé, hogy a készítők epizódról epizódra új kort, helyszínt és karaktereket mutassanak be nekünk, hanem azt is, hogy bárminemű magyarázat igénye nélkül átírják a játékszabályokat. Mint mondtam: az Assassin's Creed világában semmi sem valódi, és minden lehetséges. Pont a leírt problémákon ne lehetne változtatni? Nos, a Ubisoft Montreal összekapta magát, és ritkán látott tehetségről, szorgalomról, valamint önkritikáról tett tanúbizonyságot.



Amit rögtön el is felejthettek, az az előzmény elbaltázott misszióstruktúrája. Röviden és tömören: az önismétlő elemek szépen ki lettek hajítva az ablakon. Az első részben három-négyféle végtelenül egyszerű feladattípus köszönt vissza szekvenciáról szekvenciára, változatlan formában, és ezekből kellett bizonyos mennyiségűt teljesítenünk ahhoz, hogy elérhetővé váljon a következő célpont. Ezek a skatulyák most már nincsenek többé: a történet külön misszióláncot kapott, így teljesen egyedi feladatok egymásutánjára kell számítanunk. A legjobb az egészben, hogy sosem tudod, mi következik legközelebb: most már nem a játék épül a küldetések köré, hanem pont fordítva - az Assassin's Creed II minden lehetőséget megragad arra, hogy bebizonyítsa, mennyire változatos is tud lenni. Ha azt mondom, hogy a középkor ellenére volt annyi fantáziájuk a fejlesztőknek, hogy két ízben is elő tudtak rántani némi járműhasználatot (de még milyet!), akkor szerintem ti is elhiszitek.



A másik dolog, ami hatalmas jótékony hatással van a második részre a pénz bevezetése. Tallérjaink kismillió dologra használhatóak: a regenerálódásnak például búcsút mondhatunk, így vehetünk egyetlen gombnyomással használható orvosságot, költhetünk több életpontot biztosító páncélra, erősebb fegyverre, de vásárolhatunk ruhákat és festményeket is. Utóbbi elsőre hasztalannak tűnhet, pedig nem az: menedékünket, nagybátyánk villáját, és az alatta elterülő falut mi fogjuk felvirágoztatni az Assassin's Creed II által felkarolt negyed évszázadban. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a fenti vásárlásokkal, illetve renoválásokkal egyre feljebb tornásszuk a birtok értékét, ami növekvő kereslettel, és ezáltal jókora pénzbevétellel jutalmaz majd bennünket. Lényegében egy aprócska gazdasági minijátékról van szó - persze ha hidegen hagy, egy az egyben kihagyhatod.



A felsorolásnak még nincs vége: a pénz jóval közvetlenebb segítséget is tud nyújtani. El szeretnél rejtőzni a katonák elől? Bérelj fel pár kurtizánt - kisebb embercsoportok között máris nem ismernek fel. Lezárt területre kellene bejutnod? Küldj rá az őrökre pár tolvajt, hogy elcsalják őket. El akarod terelni a figyelmet magadról? Szórj némi pénzt a földre - az utca népe egyből odaözönlik majd. Esetleg a körözöttségedet szeretnéd lejjebb vinni? Még erre is van megoldás: fizesd le a szónokokat, és rögtön nem kell plakáttépkedéssel szöszmötölnöd. Rendkívül hasznos, egyszerű, egy-két gombnyomással kivitelezhető dolgok ezek, melyek olyan tökéletességgel olvadnak bele a játékmenet magjába, mint Ezio a hömpölygő tömegbe.