Gyűrűk Ura és Narnia Krónikái... Mindegyik az emberi képzelőerő által megálmodott nagy fantasy birodalmak meseszép története, melyeket giga-költségvetésű mozifilmjeik próbáltak újfent Oscar-szoborként megformálni. A korai fantasy axiómákból származó döbbenetes siker sokakat megihletett mostanság, így nem is csodálkozunk azon, hogy szép lassan gyermekkorunk elfeledett hősei mind visszatérnek előbb, vagy utóbb az ezüstvásznon - az idei karácsony legifjabb sarja a szintén hatalmas univerzum, Alagaesia földjének történetét meséli el, amelyet még nem hagyott el a sárkányok nemzetsége. Ahogy az lenni szokott, a szórakoztatóipar többi szegmense ráharapott a parasztgyermekből daliás hőssé érő sárkánylovas történetére, így videojáték formájában is feltálalja azt a fantasy iránt fogékony játékosok számára.
Christopher Paolini zseniális elméje még 16 éves korában alkotta meg azt a csodálatos tolkieni mondavilágba illő univerzumot, mely Eragon (Hivatalos oldal), a hétköznapi gyermek daliás sárkánylovassá válását meséli el. Az Alagaeisa földjére kalauzoló mozifilm egy háromrészes fantasy regény, az “Örökség” című trilógia első felvonásából született, melynek története a messzi múltban gyökerezik. Hosszú évekkel ezelőtt a sárkányok ugyanis békét kötöttek az emberekkel, hogy együttesen harcolhassanak a gonosz ellen. Egy nap azonban sötétség borult a birodalomra, mert egy rossz útra tért sárkánylovas egyeduralomra vágyva titkolt tervének köszönhetően az általa ismert összes sárkány lovast kivégeztette. A film (és a játék is) azt a történeti síkot meséli el, amelyben már a zsarnok kegyetlen sárkánylovas, Galbatorix király tartja rettegésben a birodalmat. Ekkor lép a színre Eragon a szegény sorsú falusi fiú személyében, aki mindezidáig csak a mesékből és mondákból hallotta a sárkánylovasok történetét. A tiszta szívű bátor fiatalember azonban tudta nélkül kiválasztott személy - egy nap rálel egy bámulatos zafírkőre, melyről csak később derül ki, hogy valójában egy sárkánytojást rejt. Mivel a sárkányok mindig az általuk kiválasztott és megfelelőnek tartott gazdánál kelnek csak ki a tojásból, megtörténik a váratlan csoda: Eragon egy szemvillanás alatt a sárkánylovasok hősies nemzedékének tagja lesz, és megkezdődik a harc a zsarnokság, valamint a gonoszság ellen. Meglehetősen rég nem volt már szerencsém fantasy RPG-hez, így kaptam az alkalmon, hogy a Gauntlet: Seven Sorrows után szabadon rávessem magam az Eragon Xbox és PC verzióira. Nos az előzetes információk alapján egyből a roppant hangulatos Surreal Software által összekalapált 1999-es Psygnosis játék, a Drakan: Order of the Flame mesés pillanatai villantak fel előttem, de az Eragonnal való próbálkozások után olyan érzésem támadt, hogy... valami karácsonyi tréfának vagyok szem- és fültanúja.
Az Eragon PC-s verzióján egyébként első blikkre látszik, hogy eredetileg konzolos fejlesztésnek indult, és a számítógépre átírt változat csak később került bele a program portfoliójába. Az indítások alkalmával ugyanis mindaddig kontrollerért sikítozik, amíg nem csatlakoztatunk a géphez egyet. Hasznos dolog, ugyanis egérrel nem megyünk semmire, a kalandok kezdetével alapból mindent billentyűzettel kell irányítani, így a konzolhoz szokott társaság előnyben lesz a PC-sekkel szemben. Az alap felállás szerint a felfegyverzett Eragon látványos kombók és mozgások közepette próbálja halomra kaszabolni a gonosz hordáit a gombok nyomogatásának köszönhetően, amelybe néha Saphira, a házisárkány is besegít egy keveset. Ha ez nem lenne elég, a játékos a minimális RPG elemnek köszönhetően tűzlabdákat és mindenféle mágikus támadást is végrehajthat az ellennel szemben, sőt: tárgyakat is mozgathat, ha éppen ahhoz van kedve. A videó-bejátszásokkal tarkított helyszínek teljes takarítása alkalmával jobb páncélt, pajzsot és fegyvereket szerezhetünk magunknak, melyekkel véresebb és hathatósabb mozdulatokat csikarhatunk ki Eragonból, ha megfelelő gyorsaságban és sorrendben nyomkodjuk a gombkombinációkat.
A film - magyar vonatkozásban
Nem véletlen, hogy a magyar sajtó ennyire felfigyelt a fantasy mozifilmre, ugyanis a középkori díszleteket ötvöző világot teljes egészében Magyarországon forgatták le. A helyszíneknek **Budapest**, **Celldömölk** és **Pilisborosjenő** adott otthont, ráadásul magyar statiszták segítségével, így Jeremy Irons és Robert Carlyle mellett Bánfalvy Ágnes és Haumann Máté is feltűnik néhány jelenet erejéig. Ha kíváncsiak vagytok Alagaesia szépségeire, látogassatok ki a Teve-sziklához, Pilisborosjenőre - megéri.
A mozdulatokból legnagyobb sajnálatunkra meglehetősen kevés akad: már az első és második helyszínen kipróbálhatjuk az összes variációt, ráadásul olyan untató és kioktató stílusban, amelytől még a játékhoz való kedv is elillan. Ez a tutorial központú bevezetés egyébiránt az egész játékra jellemző: alig ad lehetőséget a gondolkozásra, még a kevéske logikai fejtörőt is szó szerint a szánkba rágja. A figyelemfelkeltő segítséget nem lehet kikapcsolni, így sokadszorra is kénytelenek vagyunk azon tippeket tudomásul venni, amik az egyes helyszíneken használható mágikus képességeinkre utalnak. A kényszerű segítség még a szabadság alig látható illúzióját is lerombolja: ordenáré módon tolja az arcunkba a követendő irányt, amelytől még csak eltérni sem lehet. Ha mégis megpróbálnánk, láthatatlan falba ütközünk, amely egyébiránt a lehető legótvarabb megoldás szerintem, amelyet 2006 végén videojátékban alkalmazni lehet. A kevés számú pályát természetesen számtalanszor újra lehet játszani, és végig lehet kaszabolni - feltéve, ha mindenáron szükségét érezzük a játék “így készült” werkfilmjeinek megtekintését. Utóbbiakhoz ugyanis csak a szintenként elrejtett kék tojások megszerzésével vezet út, így kénytelenek vagyunk észrevenni őket. A legnagyobb hiányosság azonban pontosan a háttértörténetben és a stílusban rejlő ötletek megvalósítását érinti: míg pl. a Surreal-Psygnosis házasságból született Drakan egy az egyben a cooperative, sárkányos-kalandozós, mászkálós és repkedős játékmenetre épít, itt mindössze néhány pályán keresztül élvezhetjük a lovaglósdit. Hősünk az esetek döntő többségében ugyanis még a pálya elején elhagyja Saphita-t, hogy szegény sárkánylédi ritkán segítségére siessen, mikor Eragon térdig gázol a halomra kaszabolt ellenfelek maradványai között. A játékot fejlesztő Stormfront beharangozott újdonsága, a sárkányháton történő fejleharapás és tűzokádás egyébiránt egy az egyben Drakan koppintás, ráadásul meglehetősen szűken adagolt mennyiségben. A repkedős részek szintén minimális mennyiségben fordulnak elő: aki hasonló mókára vár, az bizony térjen inkább vissza a Drakanhoz és Rynnhez, garantáltan több és hangulatosabb kalandban lesz része. Az egyetlen pozitívumnak a cooperative játékmódot említhetném, amelyben többedmagunk vehetjük fel a küzdelmet a sötétség erőivel szemben.
Sajnos az Eragonnal is az a helyzet, mint a legtöbb filmadaptációból készült játékkal: gyors, rövid idejű fejlesztés, amely látvány tekintetében még csak-csak megállja a helyét (pici túlzással), de tartalmilag maximum hármast érdemel egy tízes skálán. Bár az egyes helyszínek között található átvezetők kiváló minőségűek és szép számmal akadnak belőlük, nem sikerül lefedniük a történetet. Gyakran nem tudni, mi miért történik a pályákon: kevés az utalás és egy idő után unalmassá is válik a folyamatos kaszabolás. Kevés az ötlet, a kalandelem, pediglen a sárkányos-harcolós alapsztorik rengeteg olyan extra feature-t vonultatnak fel, melyekből nyugodtan inspirációt meríthettek volna a Stormfront srácai (megint csak a Drakan: Order of the Flame című klasszikust, vagy annak folytatását, a Drakan: The Ancient Gates-re keresztelt Playstation 2-es játékot tudom felhozni példának). Fantasy játékról lévén szó, a hangulathoz megfelelő dallamok és zenei aláfestés is tartozik - ez esetben legalább nincs ok a csalódásra, mesterien eltalált szimfonikus hangfoszlányok kényeztetik a hallóidegeinket, melyek akár a játéktól függetlenül is abszolút élvezhető minőségben pumpálják a dallamokat. Mit is mondhatnánk: íme egy újabb tucatjáték, amely minden tekintetben közepes alkotás, fogyasztása csak sárkányfű-árusok és Eragon film rajongók számára javasolt. Többieknek viszont inkább a mozi!
Pro: Kiemelkedő sárkányos fantasy
Kontra: Lehetett volna, ha a fejlesztőcsapat komolyan veszi a munkát
Cikkírói kommentár: Próbáljátok ki, aztán az igazi sárkányos sztoriért irány a múlt! (Drakan: Order of the Flame)