Nioh: PS5-ön teljesedik ki a sorozat
Eddig 9 hozzászólás
ne5h
2020. November 13.
Friday 13:43


A Team Ninja ismét egy teljes évet szentelt a Nioh-nak, hiszen a csapat nemrég jelentette be, hogy a második rész utolsó kiegészítője, a The First Samurai még az idei év végén megjelenik. Ezzel a Nioh 2 többszörös múltidézős történeti szála a végéhez ér, a játékosok pedig nem csak a főhős múltját, de az első démonvadászt is megismerhetik. A The First Samurai december 17-én jelenik meg.



Ezzel együtt a Team Ninja a PlayStation 5-re is készül a Nioh-val, egészen pontosan több különböző kiadásban is elérhetővé teszik a sorozatot. Az első és második rész Remastered változata 4K-s látvány mellett 120 FPS-es képfrissítést fog támogatni, valamint lehetőségünk lesz a már meglévő mentéseinket is átvinni az új konzolra, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.

A fentieken túl pedig végre PC-re is elérhetővé válik a második rész, a Nioh 2 komplett kiadása ugyanis Steamre is megjelenik.

- Nioh 2 – The Complete Edition: tartalmazza az alapjátékot és minden DLC-t (PS4, PC)
- Nioh 2 Remastered – The Complete Edition: tartalmazza az alapjátékot és minden DLC-t (PS5)
- Nioh Remastered – The Complete Edition: tartalmazza az alapjátékot és minden DLC-t (PS5)
- The Nioh Collection: tartalmazza az első és második rész Remastered változatát, valamint azok összes DLC-jét (PS5)

A csapat a Nioh 2 esetében az ingyenes frissítés lehetőségéről is beszélt. A játékosok két lehetőség közül választhatnak: a Nioh 2 – The Complete Editionre beruházók további költség nélkül szerezhetik be a Nioh 2 Remastered – The Complete Editiont, míg akik már rendelkeznek a játékkal PS4-en, ők a PS5-ös Nioh 2 Remasteredre frissíthetnek és tölthetik le a már meglévő DLC-k PS5-ös változatait. Utóbbi esetében nem részletezték, hogy ez jár-e bármiféle többletköltséggel.

A fenti 4 kiadás 2021 február 5-én jelenik meg.

[5] Invisible
Nov 14., Saturday 7:41 #9
Válasz ne5h (#6) üzenetére
Köszi! Ahogy @sxesic linkelte, akkor ezeket a tunningokat nem ingyen vágják hozzád. Kíváncsi lennék, hogy mennyire kell megpiszkálni az eredeti kódot és textúrákat, hogy 4k/120-ban fusson.
Mindegy... legalább működik a játék BC-vel, csak nálam ez az egész valahogy úgy jön le, mintha mondjuk PC-n meglenne egy játékod, amit az előző komponensek limitációja miatt nem tudtál teljes pompájában élvezni és amikor egy új videókártyát veszel, nem lenne elég az a beruházás, hanem még az amúgy menüből elérhető ultra high beállítások opcióért is csengetned kéne.
"Tu t'demandes qui j'suis ouais Un mec amer, non Juste la partie sombre du nique ta mère Sans"
[34] Laza
Nov 13., Friday 20:16 #8
A 2. rész PC-s kiadása jöhet. Remélhetőleg PC-re maradnak a régi árak (és a kedvezményes beszerzési módok) ...
GamerTag: LazaHunter ... Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295 ... Steam: **Laza** Twitch: http://twitch.tv/lazahun
[9] sxesic
Nov 13., Friday 18:23 #7
Errol van ujabb info?
Nioh2 ps5 upgrade 110yen, dlc upgrade 22yen /dlc
KATT!
Shadaloo
Nov 13., Friday 15:59 #6
Válasz Invisible (#5) üzenetére
Gyaníthatóan ott is lesz upgrade, de erről nem szólt a hivatalos közlemény, bár eléggé sokat sejtető az erre vonatkozó rész. Ezért nem írtam én sem a hírbe semmit erről.

"All of the titles available on PlayStation 5 will support [...] the ability to transfer your data from the PS4 versions to pick up your journey right where you left off."
I am such a B.A.
[5] Invisible
Nov 13., Friday 15:55 #5
Az első rész tekintetében akkor mi a helyzet? Ha a PS4 verzió megvan?
"Tu t'demandes qui j'suis ouais Un mec amer, non Juste la partie sombre du nique ta mère Sans"
[41] Kuresz
Nov 13., Friday 15:52 #4
Majd árazástól függően megnézem. Az 1-2 mrgvan ps4-re, de mind a kettő sima verzió. Esetleg ha lenne valami 10 dolcsis upgrade, még meggondolnám, de újra nem fogom megvenni.
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
Nov 13., Friday 15:38 #3
Válasz B3asT (#2) üzenetére
Máris frissítem a hírt, kösz az észrevételt.
I am such a B.A.
[2] B3asT
Nov 13., Friday 15:35 #2
Lehetne javítani fenti 5 kiadásra, mert ugyanakkor jön a Steam-es verzió is, 4k, ultra-widescreen, up to 120fps, HDR támgoatással. Szóval ebbe is belecsúszik párszáz óra és több végigjátszás, lesz mit csinálni jövő tavasszal is! =D
Nov 13., Friday 15:11 #1
Aki kivart vele az nagyon jol jart.
Papu nem sárga tetű!!