Apple vs Epic: mégis hová tűnt a Fortnite?

Apple vs Epic: mégis hová tűnt a Fortnite?

sQrNagy Csaba2020.08.13. 22:20

“A mai napon az Epic Games sajnálatos módon szembement az App Store irányelveivel. Ez minden fejlesztőre egyaránt vonatkozik és azért hoztuk létre, hogy a felhasználóinknak egy biztonságos környezetet biztosítsunk. Ennek következtében a Fortnite applikációjukat az áruház felületéről eltávolítottuk.”

Olvasható a szinte abszurdnak érződő nyilatkozat az Apple hivatalos közleményében. Hogy mégis mi történt? Az Epic Games ma egy szerveroldali frissítéssel saját belső IAP rendszert épített be a játékba, aminek segítségével közvetlenül tőlük lehetett V-bucks-ot vásárolni. A játékbeli valutákkal való kereskedésből tehát nem részesült az Apple, ami egyébként minden esetben 30%-ot jelent a platformholdernek. Az eset azonban valószínűleg abszolút tudatos provokáció volt, miután az Epic Games elnöke egyértelmű nemtetszését fejezte ki a Microsoft xCloud szolgáltatásának kiszorítása miatt a napokban. Ezt támasztja alá az is, hogy az Apple nyilatkozata után rögtön egy olyan több oldalas dokumentációt osztottak meg, amivel jogi útra kívánják terelni a kérdést. A lapok nem szűkölködnek az alábbihoz hasonló kijelentésekben:

“2020-ra az Apple pontosan azzá vált, ami ellen egykor létrejött: a behemóttá aki a teljes piacot az uralma alá akarja hajtani, kizárva a konkurenciát és elfojtva az innovációt. Az Apple ma nagyobb, erősebb, befolyásosabb és ártalmasabb mint az egykori monopolista riválisa.”

Ezek után a fenti “1984” (George Orwell / Michael Radford) ihletésű videó már nem is érződik annyira meglepőnek. Főleg az Apple híres Macintosh reklámja után. #FreeFortnite?

The House of Hikmah

A The House of Hikmah a gyász megannyi oldalát szeretné megmutatni nekünk, ami ötletnek ugyan nem rossz, de a kivitelezés sajnos nagyon nem az igazi.

5 órája
1

PlayStation Plus: a májusi hármas

Klasszikusokat idéző soulslike. Kétdimenziós metroidvánia. Friss sportmezek. Ez várja a belépő szintű előfizetőket a következő hónapban.

16 órája
2

Bezár a Spiders, Microsoft üzleti jelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Above Land: Rhapsody, NBA The Run, Thick as Thieves, Phonopolis, No More Room in Hell, Warhammer 40,000: Speed Freeks.

17 órája
3

Drop Duchy: Complete Edition

Az egészen egyedi koncepciójú roguelike pakliépítős játék most újabb platformokra látogatott el.

1 napja
3

The Blood of Dawnwalker megjelenési dátum – ez történt kedden

Továbbá: Shot One Fighters, 4:LOOP, Final Fantasy VII Rebirth, PLAYISM, Kioku: Last Summer

1 napja
6

Alien: Isolation életjelek – ez történt hétfőn (és a hétvégén)

Továbbá: Karma Exorcist, Steam Controller, EA Sports UFC 6, Battlestar Galactica: Scattered Hopes, Froggy Hates Snow.

2 napja
10

Moominland: Winter's Warmth

3 napja
12

Heti megjelenések | 2026 #18

3 napja
6

Resident Evil Requiem és Expedition 33 mérföldkövek – ez történt pénteken

Továbbá: Samson, BrokenLore: Don't Play, Sydless, Retrospace, Crusemark, Memoirium, Rune Dice, Hell Clock.

5 napja
8

Saros

6 napja
27

Nevet vált a Microsoft Gaming, ID@Xbox újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Embers of the Uncrowned, Saros, Feather's Edge, Switch 2 hírcsokor.

6 napja
6

Moses & Plato: Last Train to Clawville

A Vadon egyik legveszélyesebb helyének tartott Clawville két elképesztő detektív duót is kitermelt: a kakaskopókkal rivalizáló róka-macska páros, Moses és Plato hasonló elszántsággal végzi a munkáját, pláne mivel ezúttal is a világ sorsa forog kockán.

7 napja
10

Warhammer Classics

7 napja
10

Assassin's Creed Black Flag Resynced: Showcase, ahol bemutatkozik a felújított változat

Nézzük együtt!

7 napja
10

Ecco the Dolphin: Complete bejelentés, elindult a The Expanse bétája – ez történt szerdán

Továbbá: Hypnos, Gallipoli, Bubsy 4D, D-topia.

7 napja
14

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

8 napja
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

9 napja
21

Game Pass: április utolsó hetei

Vampire Crawlers. Kiln. Aphelion. Többek között ezek a címek várják az Ultimate / PC előfizetőket. A Premium kínálat viszont szokatlanul visszafogottnak ígérkezik.

9 napja
1

PlayStation Game Catalog: az áprilisi érkezők

The Casting of Frank Stone. Horizon Zero Dawn Remastered. The Crew Motorfest. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

9 napja

Screamer

9 napja
5