[Összefoglaló] Avengers: War Table #2

Avengers: War Table #2

sQrNagy Csaba2020.07.29. 18:45

A Crystal Dynamics és az Eidos Montréal csapata újabb War Table közvetítéssel jelentkezett. A műsorban természetesen a Marvel's Avengers projektjük jövő hónap elején kezdődő zárt és nyílt próbakörei kerültek a középpontba. Ehhez odafent egy rövidebb, lentebb pedig egy hosszabb összefoglalót tudunk ajánlani.

Augusztusban tehát minden platformon betekintést nyerhetünk az év végén megjelenő játékba. Természetesen az előrendelők húzhatják magukra először a köpenyeket, majd a hónap végén már a PlayStation, Xbox és PC platformok tulajdonosai is egyaránt beállhatnak a Bosszúállók közé. A BETA körök pontos időszakai a következők szerint alakulnak.

+ PlayStation előrendelők számára | Augusztus 7 - 9

+ Xbox és PC előrendelők számára | Augusztus 14 - 16

+ Nyílt béta PlayStation platformon | Augusztus 14 - 16

+ Nyílt béta minden platformon | Augusztus 21 - 23

A műsorban leleplezték az első olyan karaktert is, akivel majd a megjelenést követően fog bővülni a csapat: Clint Barton, vagyis Hawkeye (Sólyomszem) köszön be a fenti rövid mozgóképben! A tervek szerint ezek a kiegészítő tartalmak teljesen ingyenesek lesznek az alapjáték vásárlói számára.

A Marvel's Avengers 2020 szeptember 4-én érkezik PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra. A következő generációs változatok a next-gen masinák megjelenéséhez lesznek igazítva.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

2 órája

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

18 órája
3

Control Resonant

1 napja
6

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
23

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

1 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

2 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

2 napja
37

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

3 napja
18

Marvel’s Wolverine

5 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

5 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

5 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

6 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

6 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

6 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

7 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

7 napja
1

Átiratok és demók – ez történt hétfőn

Benne: Monster Hunter Rise, DuneCrawl, Frostpunk, Work Work Work, Dungeon Munchies 2.

8 napja

Heti megjelenések | 2026 #41

8 napja
4

Silent Hill: Townfall

9 napja
4

Future Knight - Nyolc óra világvégéig

2026.10.03.
9