[Összefoglaló] PlayStation 5 - Future of Gaming bemutató

PlayStation 5 - Future of Gaming bemutató

sQrNagy Csaba2020.06.12. 08:00

A Sony a Future of Gaming szlogennel ellátott prezentációja során több tucat játék tette tiszteletét, valamint végre lerántották a leplet a PlayStation 5 kinézetéről is. Visszafelé haladva az időben, elsőként az új konzolról értekezünk.

A PlayStation 5 dizájnja az újgenerációs Dual Sense kontrollerhez igazodva a fekete és fehér színpárt részesíti előnyben, a futurisztikus külső mellett pedig rögtön két változatban is megjelenik. A hagyományos lemezolvasóval ellátott verzió mellett érkezni fog a Digital Edition is, mely kizárólag a digitálisan vásárolt címek futtatására lesz alkalmas. Az új dizájnba illeszkedik a következő konzolhoz szánt fejhallgató, a Pulse 3D Headset is.

Játékfronton rögtön két csoportról számolhatunk be, hiszen a belsős csapatok exkluzív kínálata mellett külsős fejlesztők is képviseltették magukat szép számmal, a felhozatal pedig a AAA produkciók mellett az indie címekig mindent lefedett. Lássuk először a belsős portékát.

Az Insomniac Games aligha tétlenkedik a PlayStation Studios-hoz való csatlakozás óta, hiszen a bemutatóra két játékkal is készültek. A show-t a Marvel's Spider-Man önálló kiegészítőjeként érkező Spider-Man: Miles Morales nyitotta, melyben a Peter Parker hálóvetőjét a címadó Miles veszi át és a jelek szerint a PS5 nyitókínálatának része lesz.

Nem sokkal ezután pedig jöhetett a csapat második fellépése, ezúttal már Ratchet és Clank párosával, akik ezúttal interdimenzionális kalamajkákba keverednek a Rift Apart alcímmel ellátott epizódban. Az első kedvcsináló tanúsága szerint nem csak a lombax és robot komája szakadnak el.

A Gran Turismo sorozat szerelmesei is örülhettek a prezentáció alatt, hiszen a Polyphony Digital bemutatta a széria következő állomását, a Gran Turismo 7-et, mely egyből egy gameplay jeleneteket is tartalmazó trailerrel debütált. Hogy időben befut-e az év végi nyitókínálat részeként, arról egyelőre nincsenek részletek.

A PlayStation 4-hez hasonlóan az 5-ös számot viselő konzol is rendelkezni fog egy előre telepített játékkal a vásárlók számára, ez pedig nem más, mint a jelenlegi konzolokon elérhető Playroom Astro Bottal való kiterjesztése, az Astro's Playroom. A Sony VR kabalája egy újabb játékban teszi tiszteletét, ezúttal azonban az új Dual Sense kontroller megismertetése a cél.

Astro Bot mellett a Sony egy másik figurája, Sackboy is visszatér, a Sumo Digital gondozásában készülő Sackboy: A Big Adventure azonban nem a Media Molecule-féle kreatív alkotás örökségét viszi tovább, hanem egy hagyományos platform élményt kínál.

A PlayStation Studios logója alatt jelent meg a Housemarque csapatának legújabb játéka, a Returnal, mely a végtelen időhurokba zárt főhős témakörét dolgozza fel, a csapat pedig a korábbi 2D-s perspektíva után ezúttal mindhárom térbeli dimeziót kihasználja.

A korábbi pletykák beigazolódásaként felbukkant a régóta várt Demon's Souls újrázás, mely a Bluepoint és a Japan Studio együttműködésében készül, a remake jelzőnek köszönhetően pedig arra is számíthatunk, hogy a látvány mellett a játék többi eleméhez is hozzányúlnak.

A műsort a belsős nagyágyúk egyik képviselője, a Guerrilla Games zárta, akik az első trailerrel mutatták be a Horizon Forbidden Westet. Aloy továbbra sem szabadul a robot monstrumokkal való harcból, az előzetes alapján azonban a folytatásban változatosabb helyszínekre és ellenfelekre számíthatunk.

A belsős kínálat után lássuk azokat a címeket, amivel a third party stúdiók készültek, vagyis azon játékokat, amik itt mutatkoztak be ugyan először, de nem kizárólagosan a Sony konzoljára készülnek.

Furcsa és szokatlan koncepcióknak nem voltunk híján, ezek közül talán legkiemelkedőbb a Stray, melyben egy macskát kell irányítanunk. Hasonlóan érdekes párosnak tűnt a Goodbye Volcano High, melyben antropomorf dinoszauruszok tinédzserkori válságait élhetjük át, vagy a Little Devil Inside, melyben egy egyetemi professzor paranormális kutatásában segédkezhetünk.

Látványos, ugyanakkor meglehetősen sejtelmes anyagokból sem kellet hiányt szenvednünk, a Capcom a Pragmatával hívta fel a figyelmet (reméljük, nem egy újabb Deep Downt kapunk), mely a bemutató során csak a PlayStation 5-öt célozta be, azóta azonban kiderült, hogy Series X-re is megjelenik majd. A premier azonban egyelőre még távolból integet, a tervek szerint 2022-ben érkezhet.

A Square Enix saját csapata, a Luminous Productions is új fejlesztéssel jelentkezett, az egyelőre csak Project Athia néven futó játék pedig az első trailer alapján nem fog szűkölködni a fantasy elemekben. Hasonlóan nehéz volt értelmezni a Ghostwire: Tokyo első gameplay bemutatóját, a korábbi teaserekhez képest ugyanis egy drasztikusan más élményről árulkodik a Tango Gameworks fejlesztése.

A tavalyi E3 után ismét felbukkant az Arkane következő fejlesztése, a Deathloop, mely a rivális bérgyilkosok csatájának szemléltetése mellett a csapatra jellemző kreatív gyilkolásokból is adott némi ízelítőt.

A könnyedebb felütés címeként tekinthettük meg az Ember Lab fejlesztését, a Kena: Bridge of Spirits-et, mely látvány szempontjából egy animációs filmet idéz, a játékmenetben azonban a fejtörők mellett a harcokra is nagy hangsúlyt fektet.

Szintén a korábbi pletykák teljes megerősítéseként volt jelen a Capcom második részvétele, kiderült ugyanis, hogy az előzetes szóbeszédek igazak voltak a Resident Evil széria következő részét illetően. Marad az FPS nézet, tényleg egy falu adja a játék helyszínét, Chris Redfield visszatér, valamint tényleg előkerülnek a vérfarkasok is.

Az IO Interactive is a Sony rendezvényét találta alkalmasnak rá, hogy bemutassa a Hitman sorozat következő részét, a Hitman 3-at, mely ha nem is az új konzolok érkezésével együtt, de azok után nem sokkal fut be, méghozzá crossgen címként.

A fenti címeken túl olyan nevek képviseltették magukat, mint az Oddworld: Soulstorm, a Solar Ash, a Godfall, a Jett: The Far Shore, a Bugsnax vagy az NBA 2K21.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

11 órája
4

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

20 órája
16

Ecstatica I + II

1 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

1 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

1 napja
4

Way of the Hunter 2

2 napja
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

2 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

3 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

3 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

4 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

6 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

6 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

6 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

7 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

7 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

8 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

8 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

8 napja
3

Silver Pines

9 napja
5

Hello Kitty Party Land

9 napja
2