Velvet AssassinTeszt

Második világháború, németek, ellenállók, kémek és titkos hadműveletek - sokadszor. A nagy sikerű háborús sorozatok után a kiadók és a fejlesztők úgy gondolják, a témában még rejlik annyi lehetőség, hogy a háborús virtuális kalandok ne váljanak hosszú távon elcsépeltté.

A Velvet Assassin nem leplezi a szándékát - a szokásos nácitizedelést lopakodással próbálja ötvözni. De vajon bársonyos forradalomnak, vagy csúfos bukásnak leszünk tanúi?

Violette Szabó, akarom mondani Violette Summer, foglalkozását tekintve kém. Pontosabban fogalmazva kémnő, aki egy magyar származású tiszt özvegyeként vált igen fiatalon a szövetséges haderő ügynökévé. Tragikus módon két sikeres küldetés után fogolytáborban végezte - így a játéknak az alapjaitól kellett újra írnia a szomorú életrajzot.

A hangulatot vastagon megalapozó nyitó képsorokban Violette egy kórházi ágyon fekszik, kezében egy pisztoly, az ágyában morfiumos ampullák és tűk hevernek mindenfelé, a szobát pedig gázmaszkos fickók özönlik el. Violette lázálmaiban újraéli a bevetéseit, mi pedig ezeket a visszaemlékezéseket irányítjuk, lopakodós, külső nézetű akciójáték formájában.

A Velvet Assasin tehát az osonkodásra épít, méghozzá szinte teljes mértékben. Adott egy küldetés, esetenként akár több pályára tagolva. A pályákon szobáról-szobára haladunk, és adott pontokon kulcsfontosságú tárgyakat veszünk fel (pl. detonátor), használunk (pl. robbantunk), közben pedig az őrszemek portyáin próbálunk észrevétlenül keresztülvergődni. A Velvet Assasin bizonyos szemszögből logikai játéknak is tekinthető. Az abszolút csőszerű szinteken minden szoba egy új kihívást rejt. A játékidő javát annak fogjuk szentelni, hogy felderítsük az adott terem, folyosó, kerthelység leküzdésének módját, megtanuljuk a járőrök útvonalát, észrevegyük az elrejtett segítséget (árnyékos sarkok, lámpakapcsolók, robbanó hordók, olajfoltok), majd minden ügyességünket kihasználva eljussunk a következő pályarészig. A simára csiszolt irányítási forma szerencsére mellettünk áll ebben a küzdelemben.

A mechanizmust színesíti a fegyverhasználat, amely joker lehet szorult helyzetekben, de a tervezők gondosan ügyeltek arra, hogy ne lehessen lőfegyveres taktikára alapozni a megfejtést. Minden skulót számon fogunk tartani: egy jelzőrakéta, egy sörétes lőszer, pár töltény jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat a megoldás kulcsának keresése közben.

A morfium pedig talán az egyik legelvontabb “power-up”, amivel játékban eddig találkoztam. Egy injekciós tűnyi löket után Violette gyakorlatilag sebezhetetlen lesz pár másodpercig, ezt a fórt pedig menekülésre, vagy például egy riasztott katona azonnali kivégzésére tudjuk felhasználni.

Hősnőnk formás SS uniformist is magára ölthet. Azért csak óvatosan grasszáljunk az ellenséges katonák között - túl gyanús viselkedés esetén, közeli szemkontaktusnál a német bakák könnyen rájönnek a turpisságra.

A játék hangulata totálisan magával ragadó. Némileg nyomasztó, hajszálnyit túlvilági, és szomorú történet tárul a szemünk elé, melyet a stílusos grafika és a háttérben csendesen hömpölygő zenék-hangkollázsok támogatnak. A látvány megnyerő - a színek hangsúlyos használata, ügyes fény- és felületi effektek valamint kémnőnk roppant formás modellje miatt jó osztályzatot érdemelt nálam a képi világ. A német fejlesztőbrigád kifejezetten a játékhoz fejlesztette a motort négy éven keresztül (Replay Engine), kíváncsi volnék, hogy egy sci-fi környezetben hogyan teljesítene a kód.

Az éteri hangulatot fokozza Violette fantasztikusan eltalált szinkronhangja, a sötét tónusokért a kegyetlen kivégzések és hangsúlyosan szomorkás elemek felelnek.

Bár a játékmenet kiforrottnak és jól teszteltnek hat, valamint bugokkal sem találkozunk gyakran - azért vannak súlyos negatívumai a Velvet Assassinnak. Habár az atmoszférán hatalmas a hangsúly, a sztori gyakorlatilag minimális motivációval szolgál és a küldetések sem állnak össze egy kerek egésszé. A rövid visszaemlékezések míves dramaturgia szerint vannak megkomponálva, de a koncepció ordít a hosszú, filmszerű átvezetésekért, epikus jelenetekért és nagyívű történetért. Sajnos a fejlesztés során erre nem jutott erőforrás.

A felvehető-használható tárgyak adnak némi mélységet a programnak, de el bírtam volna viselni jóval több kütyüt és interakcióra csábító tereptárgyat. Tudom, ez is jelentős pluszmunkát igényelt volna, de nem mehetünk el a dolog mellett szó nélkül.

A játékosokat meg fogja osztani a játék bonyolultsága és nehézsége is. Hibázni nem lehet, addig kell próbálkoznunk, amíg rá nem jövünk a teljes siker titkára. Riadó esetén szinte borítékolható a gyors halál, ha nincs nálunk morfium, vagy kellő mennyiségű lőszer. Az ellenőrző pontok többnyire logikusan vannak elhelyezve, jó esetben tízpercenként jár az automata-mentés, de van pár szituáció (nem túl sok), ahol pont egy hosszabb szakasz kihívásának fogunk kétszer-háromszor (tízszer) is nekifutni. Ilyenkor bizony jó lenne egy kedvünkre használható mentési fiók.

Nem hibátlan program tehát a Velvet Assassin. Bizonyára sokak tetszését el fogja nyerni az egyedi hangulat és az alapvetően jól működő mechanizmus, mások pedig nem tudnak majd a fentebb felsorolt negatívumokon és a nehézségen tovább lépni. A lopakodós játékok szerelmesei azért tegyenek egy próbát vele. Számomra szimpatikus volt, hogy egy relatíve ismeretlen és kis létszámú brigád a mai csúcsprodukciók korában képes volt merészet álmodni, és olyan (bársonyosan forradalmi) elemekkel tarkítani második világháborús játékok palettáját, amelyre eddig nem volt példa.

Tovább is van: ha még többet meg szeretnél tudni a Velvet Assassin-ről, akkor lapozz, a következő oldalon egy fokkal mélyebre merülünk.

Mindenki a játék nehézségéről, és frusztráló játékmenetről beszél. Mennyire jogos a játék nehézségétől való félelem?

Valamelyest jogos. A játékban előre haladva egyre több a nagy figyelmet és türelmet igénylő szituáció. Bizonyos termeket számtalanszor fogunk újra próbálni, a türelem fogytával egyre bénább és ügyetlenebb lesz minden próbálkozás. Ilyenkor pihenjünk - minden helyzetnek van megoldása, a nehéz szituációkat pedig általában könnyebb, levezető jellegű részek követik. Ennek ellenére is hosszú távon kimerítő lehet a játékkal való küzdelem - nem egy ültő helyünkben fogunk a történet végére járni, ez is fix. A nagyhangú, önmagát hardcorenak valló réteg azonban ne sírjon, végre itt a lehetőség a skillek villogtatására!

Sokan szidják a checkpoint rendszert. Előzetes félelmem alaptalannak bizonyult, nem kell teljes pályákat újrajátszanunk, de néhányszor elkélne plusz egy ellenőrzőpont pár hosszan kivitelezhető feladatnál.

Milyen felszerelést és interaktív tereptárgyakat hiányoltunk?

A játékban sok jó ötletet bújtattak el a készítők (üvegcserép, mérgező gáz, a tesztben is említett trükkök) mégis sokszor tűnnek korlátozottnak a lehetőségeink. Prímán lehetne taktikázni elhelyezhető robbanószerekkel, kábító lövedékkel, csalikkal, (merész ötlet következik) az erőteljes fényeket visszaverő tükrökkel, füstgránáttal...stb. Közel ötven gyilkosság-animációt tároltak el a készítők, de néhol mókás lett volna egy pár önmagától értetődő kontextus függő orgyilkosság-mozdulat.

Esetenként mesteri ötletekkel is betáraztak a német fejlesztők - az őrszem övén lógó gránát biztosítóját kimozdítva sátáni kacajjal figyelhetjük, hogy a társai közé masírozó katona hogyan robbantja ki a komplett osztagot. Máskor röhögünk az általunk áram alá helyezett pocsolyába masírozó fritzeken, de lesz, hogy a földön sunyi módon elhelyezett hangos üvegcserepek miatt káromkodunk egy tisztességeset. Megvannak a kiváló pillanatok, ezért is sajnáltam, hogy több ötletre láthatóan nem jutott idő.

Milyen régi élményekhez lehetne hasonlítani a játékban felbukkanó elemeket?

Teljesen egyedi hangulat ide vagy oda, sok helyről vettek kölcsön ötleteket a fejlesztők. Néhol a Splinter Cell jut az eszünkbe, másütt a Hitman, de esetenként a legelső Commandos szigora és mechanizmusa is felbukkan. Ha ezektől a játékoktól berzenkedsz, a Velvet Assassin nem neked készült.

A játék megosztotta a játékosokat, rengeteg negatív kritikával illetik a Velvet Assassint. Tényleg egy közepesen rossz játékról beszélünk?

Véleményem szerint nem. A játékot lehet szeretni, lehet utálni, de szerintem az átlagosnál (egy közepes öt pont körüli értékelésre gondoljunk) számottevően érdekesebb és igényesebb az összkép. Érdemes azért egy próbát tenni vele vásárlás előtt. Lesz olyan, aki szerelmet érez már az első pillanatokban is, mások gyomrát pedig meg fogja feküdni a nem túl pörgős játékmenet.