Bezárnak a Bungie irodái

Bezárnak a Bungie irodái

ne5hVáradi Dániel2020.03.06. 13:16

Tegnap érkezett a hír, miszerint a koronavírus tengerentúli helyzete hatással lehet az E3 lebonyolítására is, a jelek szerint azonban a különféle rendezvényeken túl már a fejlesztőstúdiók munkáját is befolyásolja a vírus.

Történt ugyanis, hogy a Bungie nemrég egy friss blogbejegyzésben osztotta meg, miszerint a csapat irodái átmenetileg bezárják kapuikat. Az intézkedés oka a csapat rekaciója a koronavírus terjedésére, elmondásuk szerint "teljes távoli munka infrastruktúrára" állnak át. Arról egyelőre nincsenek részletek, hogy ez érinti-e bármilyen mértékben is a csapat fejlesztéseinek, így például a Destiny 2-nek a támogatását, de a stúdió közleménye szerint igyekeznek tartani az eredeti terveiket, így a soron következő szezon érkezését is.

to a T

12 órája

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
16

Hollowbody - a konzolos változatok

2 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
7

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

4 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

5 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

6 napja
64

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

7 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

8 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

8 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

9 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1