Job Simulator: túl az egymillión

Job Simulator: túl az egymillión

Gamer3652020.01.10. 16:00

“Örömmel jelentjük, hogy a Job Simulator mára több mint egy millió példányban kelt el - úgy is mondhatnánk: platinum lemezesek lettünk!”

Számolt be az Owlchemy Labs fejlesztőcsapata a hatalmas mérföldkőről. A Job Simulator nem újonc a VR világában. Ott volt a HTC Vive csomagban, együtt indult az Oculus Touch kiegészítőjével, majd a Playstation VR-ral, tavaly pedig az Oculus Quest premierjének zászlóshajója volt. Az egy milliós álomhatárt azonban eddig csak a Beat Saber-nek sikerült átlépni a kifejezetten virtuális valóságra fejlesztett címek közül - így például a Resident Evil 7 vagy a Skyrim nem számít bele. A csapat így folytatta sajtóközleményét:

“Rendkívül hálásak vagyunk a rajongóinknak, hogy hittek bennünk és a VR-ban. Ez a siker megmutatta, hogy ott van egy hatalmas közösség, hogyha jó játékot hozol létre, ami figyel arra, hogy “a VR mindenkié”. Lenyűgöz bennünket, hogy milyen messzire jutott a VR és izgatottak vagyunk a jövővel kapcsolatban amit együtt építhetünk.”

Az utóbbi időben egyre több VR fejlesztő szólal fel azzal kapcsolatban, hogy erre a területre készíteni exkluzív címeket gazdaságilag is kifizetődő lehet. A decemberben debütált Boneworks például egy hét alatt 3 millió dollár hasznot generált, míg ugyanebben az időszakban régebbi megjelenésként a SuperHOT VR az ünnepi 7 nap alatt 2 milliót hozott a fejlesztők zsebébe.

Talán korai még temetni a virtuális valóságot?

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

1 napja
18

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

1 napja
7

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

2 napja
19

Ecstatica I + II

2 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

3 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

3 napja
4

Way of the Hunter 2

4 napja
6

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

4 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

4 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

4 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

5 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

7 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

8 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

8 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

8 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

9 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

9 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

9 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

2026.10.28.
3

Silver Pines

2026.10.27.
5