[Teszt] Prototype

Prototype

dragCsető Zsolt2009.06.15. 21:20

A jó öreg mézesmazdag mindig beválik. A Prototype is ügyesen elhúzza az orrunk előtt: egy láthatóan emberfeletti képességekkel rendelkező főhős akadályt nem ismerve suhan át a háborús övezetté vált Times Square-en, katonák tucatjait, tankokat és helikoptereket pusztítva el. A karmok vajon áthaladó késként szelik ketté áldozataikat, a földből feltörő hatalmas tüskék elevenen nyársalják fel a távoli egyenruhásokat, a hirtelen megszilárduló öklök pedig több tonnás súlyként roppantják össze maguk alatt a lánctalpasok páncélját. A pusztítás alig több, mint két percig tart, az igencsak impresszív kezdést követően pedig kiderül, hogy a fertőzés tizennyolcadik napját, és Alex Mercert láthattuk.

Két és fél héttel korábban New Yorkkal még minden rendben - Alexszel kevésbé: hősünk egy boncasztalon ébred. Ez már önmagában sem fér fel a világ tíz legtermészetesebb dolgát tartalmazó listára, a helyzet ráadásul tovább bonyolódik, amikor hősünk rájön, hogy tízből tízszer lenyomná Pókembert az Empire State Building - Szabadság-szobor távon. Szupererő? Olyasmi, de nem igazán jótékony forrásból, hamar kiderül ugyanis, hogy egy vírusról van szó, ami rövidesen Manhattanben is elkezd terjedni, és nem csak a fentebb leírtakat teszi lehetővé Alex számára, hanem azt is, hogy más embereket beszipkázva fizimiskát változtasson. Egy ehhez hasonló repertoárral már lehet egy s mást kezdeni - hősünk nem meglepő módon azt szeretné kideríteni, hogy ki a felelős mindezért, a Prototype története kirakósjátékként fog előttünk összeállni: Alex az elfogyasztott emberek emlékeiből fogja összeollózni, hogy mi is történt vele.

Hősünk önző ténykedéseit persze nem fogják ölbe tett kézzel figyelni, így hamarosan szembe kell majd néznünk a fegyveres erőkkel, a terjedő vírus pedig arról is gondoskodni fog, hogy idővel veszedelmes mutáns kreatúrák is a nyomunkban loholjanak. Szerencse, hogy Alex harcban is képes kamatoztatni újdonsült képességeit, kedvére alakítgathatja ugyanis testét: a különféle karmokkal, csápokkal és miegymással szépen rendet tehetünk. Az első bekezdésben ismertetett képességeknek persze kezdetben még nem leszünk birtokában, a különféle támadásokat és végtagokat úgynevezett Evolúciós Pontok segítségével fejleszthetjük ki, amik a legyőzött ellenfelek, valamint a sikeresen teljesített missziók után járnak. A pontokkal közlekedésünkön is gyorsíthatunk (nem, nem a metrókat tuningolhatjuk), gyorsabb futást, repülést, magasabb ugrást, és még számtalan egyéb hasznos dolgot nyithatunk meg - van mire költeni bőven.

A közlekedés egyébként a Prototype egyik legélvezetesebb eleme. A sprint gombot nyomva tartva Alex automatikusan átugorja az előtte lévő akadályokat, és a falakon is képes felfutni, így már kevés fejlesztgetéssel is villámgyorsan száguldozhatunk a felhőkarcolókon, látványos, hatalmas ugrásokkal operálva. A Nagy Alma ráadásul a kezdetektől fogva teljes egészében nyitva áll előttünk, így bármikor nekiindulhatunk egy városnéző körútnak - az már más kérdés, hogy olyan hatalmas élményre nem szabad számítani. Eddig ugyanis még nem említettem, de a Prototype összességében egy teljesen átlagos kinézetű játék. Amit dícsérni lehet a látványt illetően, azok az animációk, illetve az akadozás teljes hiánya, ami a tömegjelenetekkel operáló sandbox stílusban mindenképpen komoly eredménynek mondható, igaz, ennek megvan az ára, a látótávolság ugyanis elszomorítóan kicsi. Maga a város is nagyon hamar megunható, az egyes negyedek borzasztóan egyszínűek (szó szerint), a helyszínek kidolgozottsága pedig még jóindulattal is csak közepesnek mondható. Hogy mennyire befolyásolja ez a játékélményt? Túlságosan szerencsére nem: a Prototype egyértelműen a harcról szól, és nem a felfedezésről, ebben pedig kétség kívül jól teljesít, és a missziók változatosságára sem lehet panasz. Egetverő újdonságokra persze ne számítsunk - öld meg az ellenfeleket, pusztítsd el a kaptárat, segíts a katonáknak, intézd el a helikoptereket, és hasonló jól ismert dolgok -, de az egyensúly jól lett belőve, és egyik feladattípus sincs az unalomig ismételve.

Sokáig lehetne sorolni, hogy mi NEM a Prototype: nem innovatív, nem egyedi, nem sokrétű, és nem is kiemelkedő, de ez nem lenne fair vele szemben, mert összességében egy abszolút kellemes és szórakoztató játékról van szó. A dinamikus nyitány egyfajta garanciának is tekinthető: ahogy nyitjuk meg az új képességeket és támadásokat, és ahogy növekszik a káosz Manhattan utcáin, úgy fog egyre inkább kiteljesedni a Prototype is, hogy aztán Alex fejében - és persze a miénkben - összeálljon az izgalmas végkifejlet.

Még nincs vége: a második oldalon részletesebben is belemerülünk a Prototype-ba. Ha még többet szeretnél megtudni a játékról, akkor kattints az oldalválasztóra!

Mire jó az alakváltás? Mindig felvehetjük a legutóbb beszipkázott ember külsejét, ami ha mondjuk egy katona, akkor gond nélkül besétálhatunk a bázisokra, ami sok küldetésnél jól jöhet. Plusz, egy jól időzített alakváltással körözöttségünktől is megszabadulhatunk. Összességében igen sok taktikázási lehetőséget nyújt ez a játékelem, csak figyeljünk, hogy a nagy lopakodás közepette ne csináljunk gyanús dolgokat - hiába vagyunk terepszínűben, ha közben vidáman csonkolgatjuk a pajtásainkat.

Mennyire brutális a játék? Röviden: nagyon. Kicsit bővebben: Alex támadásai a hagyományos katonák esetében eléggé radikális anatómiai beavatkozásnak felelnek meg, így elég sűrűn találkozhatunk kettéhulló testekkel. Az igazán kemény képsorok azonban az emberek és az egyéb ellenfelek beszipkázásához társulnak - talán még ízléstelennek is mondható, ahogy futtában felkapunk valakit, és vidám ugrándozás közepette testünk felszívja a szerencsétlen áldozatot.

Hogyan lehet gyógyulni? Az előbb ecsetelt "étkezési" folyamattal. Felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha keményebb ellenfelekről van szó, akiket nem lehet ilyen egyszerűen elintézni. Nos... az utca tele van emberekkel. Igen, a Prototype nem csak brutális, hanem erkölcstelen is. Van ilyen.

Hány féle fegyver van? Az organikus harceszközökből a játék során öt különbözőt nyithatunk meg. A karmok a legegyszerűbbek és a leggyorsabbak; a csáp a helikopterek, illetve a távoli célpontok ellen fog kiválóan működni; a nagyobb izmok az autók dobálásakor segítenek; a keményebb öklök leginkább a tankok ellen fognak remekül működni; az utolsó, ultimatív fegyver pedig a hatalmas penge, amivel minden ellen rendkívül hatékonyan kűzdhetünk. Van emellett kétféle páncél is, az egyes eszközök között pedig gyorsan válthatunk egy jól elrendezett gyorsmenü segítségével, így mindig a megfelelő megoldást tudjuk alkalmazni. Néha a katonák fegyvereit is megéri használni, főleg a rakétavetőt.

Lehet járműveket vezetni? Lehet bizony, tankokat és helikoptereket is elköthetünk, sőt, több küldetésben kötelezően is használnunk kell majd őket. Az általuk nyújtott komoly tűzerő miatt néha megéri bepattanni a volán mögé.

Vannak mellékküldetések? Természetesen. Több feladattípus van, amiket különféle ikonok jelölnek a térképeken, így kedvünkre szelektálhatunk közülük. A "hagyományos" gyilkolós variánsokon túl vannak érdekesebb darabok is: van például egy olyan, ahol időre kell teljesítenünk egy megadott távot, ellenőrzőpontokat érintve - rendkívül élvezetesen épít a feladattípus a háztetők közötti közlekedésre. A kedvencem, és egyben a legmókásabb darab a repülés képességünkre épít: egy magas épület tetejéről kell belesiklanunk egy, a talajon kijelölt céltábla közepébe.

Mennyire nehéz a játék? A nehézség nem fokozatosan növekszik, hanem néha beleszaladunk egy-egy nagyobb "tüskébe", itt ugrik egy nagyobbat a kihívás. Ez általában új, és több ellenfeleket jelent, de egy jó taktikával minden helyzet megoldható.

Imádok gyűjtögetni! Tudok? Igen, több mindent is. A városban elszórva található 200 gömb, plusz még 50, amely apró tippeket is ad. A kis látótávolság miatt sajnos igen nagy türelem kell ahhoz, hogy megtaláljuk mindet, mivel sokszor az utolsó pillanatban bukkannak csak fel, igaz, megéri keresgélni, mert minél többet gyűjtünk belőlük, annál több EP-vel jutalmaz minket a játék. Van emellett 130 ember is, akik a fő sztorivonalon túl kapcsolódnak valahogy Alexhez, egy ikon jelöli a minitérképen, ha közel érünk egyhez. Őket jól be kell szipkáznunk, jutalmul pedig a sztoriban is sokat látott emlék-montázsokat kapunk, amik egyébként rendkívül stílusosra sikeredtek, és sokszor tényleg érdekes dolgokat tartalmaznak.

Milyen hosszú a játék? Ha csak a fő missziókra koncentrál az ember, akkor nagyjából 8-10 óra alatt el lehet jutni a stáblistáig, a mellékküldetésekkel és a gyűjtögetéssel pedig legalább még egyszer ennyit bele lehet csapni a játékba.

Lemaradt a legfontosabb kérdés, nem? Melyik? Hogy InFamous, vagy Prototype? Hm, ez tényleg lemaradt...

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eladó a Gearbox, leépít a Sega - ez történt csütörtökön

Továbbá: Nine Sols, Predator: Hunting Grounds, Don't Nod, Visions of Mana, The Triple-i Initiative, Witcher 4.

5 órája
1

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

1 napja
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
8

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

1 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

2 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

3 napja
9

Heti megjelenések

4 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

5 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

6 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

7 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

8 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

8 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

8 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

9 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

9 napja
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==