Final Fantasy VII: ismerős ismeretlenek

Final Fantasy VII: ismerős ismeretlenek

ne5hVáradi Dániel2019.11.26. 12:35

A Final Fantasy VII új köntösbe öltöztetése nem kis feladatot jelent a Square Enix zámára, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a népszerű epizód újragondolása epizodikus formában fog megjelenni.

Nemrég Tetsuya Nomura arról számolt be, hogy a nyilvánvaló stílusváltás (valós idejű harcrendszer szerepeltetése is) és grafikai cicoma mellett a remake bővelkedni fog újdonságokban is, mint például teljesen új karakterek, sőt, még új boss harcokra is készülhetünk.

"Az új karakterek, bár nem főszereplők lesznek, a számuk jelentősen nőtt a folyamat során, melyben Midgar gazdag ábrázolásának megalkotására koncentrált. Amikor Midgar utolsó boss-ára gondoltok, valószínűleg a M.O.T.O.R. jut eszetekbe, de ebben a játékban új boss-ok fognak feltűnni és további izgalmakat adnak a történethez."

Ezen kívül megtudhattuk, hogy már elkezdődtek a második epizód fejlesztési munkálatai is.

"Már elkezdtünk dolgozni a következőn is, de biztos vagyok benne, hogy ennek a résznek a végigjátszása szélesíteni fogja az elvárásaitokat, ahogy a világ kibővül Midgaron túl."

A Final Fantasy VII március 3-án jelenik meg PS4-re.

Heroes of Might and Magic: Olden Era és Metro 2039 sikerek – Ez történt pénteken

Továbbá: LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight , Subnautica 2, Dark Light: Survivor és Zero Sievert 2.

42 perce

Puzzle Bobble Everybubble! - ilyen a PC változat

11 órája

Resident Evil mozis előzetes, Star Wars: Galactic Racer megjelenés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Nacon Connect, Subnautica 2, Atmosfar, Wilderdark, Gravelord, City of None, The Immortal John Triptych.

1 napja
8

The House of Hikmah

A The House of Hikmah a gyász megannyi oldalát szeretné megmutatni nekünk, ami ötletnek ugyan nem rossz, de a kivitelezés sajnos nagyon nem az igazi.

1 napja
2

PlayStation Plus: a májusi hármas

Klasszikusokat idéző soulslike. Kétdimenziós metroidvánia. Friss sportmezek. Ez várja a belépő szintű előfizetőket a következő hónapban.

2 napja
4

Bezár a Spiders, Microsoft üzleti jelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Above Land: Rhapsody, NBA The Run, Thick as Thieves, Phonopolis, No More Room in Hell, Warhammer 40,000: Speed Freeks.

2 napja
3

Drop Duchy: Complete Edition

Az egészen egyedi koncepciójú roguelike pakliépítős játék most újabb platformokra látogatott el.

2 napja
3

The Blood of Dawnwalker megjelenési dátum – ez történt kedden

Továbbá: Shot One Fighters, 4:LOOP, Final Fantasy VII Rebirth, PLAYISM, Kioku: Last Summer

3 napja
6

Alien: Isolation életjelek – ez történt hétfőn (és a hétvégén)

Továbbá: Karma Exorcist, Steam Controller, EA Sports UFC 6, Battlestar Galactica: Scattered Hopes, Froggy Hates Snow.

4 napja
10

Moominland: Winter's Warmth

4 napja
13

Heti megjelenések | 2026 #18

5 napja
6

Resident Evil Requiem és Expedition 33 mérföldkövek – ez történt pénteken

Továbbá: Samson, BrokenLore: Don't Play, Sydless, Retrospace, Crusemark, Memoirium, Rune Dice, Hell Clock.

6 napja
8

Saros

8 napja
27

Nevet vált a Microsoft Gaming, ID@Xbox újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Embers of the Uncrowned, Saros, Feather's Edge, Switch 2 hírcsokor.

8 napja
6

Moses & Plato: Last Train to Clawville

A Vadon egyik legveszélyesebb helyének tartott Clawville két elképesztő detektív duót is kitermelt: a kakaskopókkal rivalizáló róka-macska páros, Moses és Plato hasonló elszántsággal végzi a munkáját, pláne mivel ezúttal is a világ sorsa forog kockán.

8 napja
10

Warhammer Classics

8 napja
10

Assassin's Creed Black Flag Resynced: Showcase, ahol bemutatkozik a felújított változat

Nézzük együtt!

8 napja
10

Ecco the Dolphin: Complete bejelentés, elindult a The Expanse bétája – ez történt szerdán

Továbbá: Hypnos, Gallipoli, Bubsy 4D, D-topia.

9 napja
14

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

2026.04.22.
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

2026.04.21.
21