Platformokat bővít a Sony kiadó ága?

Platformokat bővít a Sony kiadó ága?

mcmackoGéczy Attila2019.08.21. 15:10

A közelmúlt cross-platform híreit két szalagcím dominálta. Az egyik kb. úgy szólt, hogy "Ilyenek lesznek a Microsoft exkluzívok Switchen" (amiről egyébként a konzolgyártó az Ori után úgy nyilatkozott, hogy több programot nem tervez átemelni X-ről NS platformra). A másik fáma pedig arról szólt, hogy a Sony így vagy úgy, de keresztbe tesz a cross-play játékoknak, és nem tesz jót a platformokat összefonó ambíciókat dédelgető, szélesedő iparágnak.

Most a Bloombergnek nyilatkozott egy Sony fejes. Shawn Layden azt mondta a publikációnak, hogy a Sony elkötelezett az exkluzívok irányába, de lehetséges, hogy a multi-fókuszú játékaik más platformon is megjelennek majd.

Ez nagyon fontos kijelentés lehet, hiszen a Sony is felismerte (az MS PC-Nintendo nyitása után), hogy a platformok kiszélesítésével, mint kiadó, anyagilag is jól járhat.

A hadművelet azért is lehet szükséges, mert vannak olyan stúdiók, akiknek jobbat tesz, ha széleskörű platformbázisra jelentetik meg a termékeiket - ilyenek például a kisebb súllyal bíró indie csapatok is.

Egyes spekulációk alapján a PC-s lehetőségeket fejtegeti az úr, a héten a Readyset Heroes (ami egy SIEE kiadó által gondozott cím), már kapott is egy Epic Store oldalt. Az indie játéknál egyértelmű lehet a platformszélésítés fontossága - azonban érdemes látni, hogy ez a nyitás nem a platformot eladó AAA élményjátékok mitt lesz bevezetve. A Sony exkluzívok híre és piaci ereje nem fog a bővülés miatt csorbulni.

A cross-play játékokról bővebb nyilatkozatot nem kaptunk.

Wolverine sztori trailer, Aliens: Fireteam Elite 2 megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Marvel Tokon: Fighting Souls, Borderlands 4, Akatori, Constance, Dodo Duckie, Alpha Nomos, Sombras: Negative Frames.

17 órája
3

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

1 napja
16

Deathbulge: Battle of the Bands

2 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

2 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

3 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

3 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

4 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

4 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

5 napja
2

Welcome to Kowloon

6 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

6 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

7 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

7 napja
2

Star Fox (2026)

8 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

8 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

9 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

2026.07.14.
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

2026.07.14.
2

Heti megjelenések | 2026 #29

2026.07.14.
2

The Alters: Last Variable DLC

2026.07.13.
6