Halo Infinite: új kapitány a fedélzeten

Halo Infinite: új kapitány a fedélzeten

ne5hVáradi Dániel2019.08.17. 07:59

Mi a közös az Anthemben és a Halo Infinite-ben? A jelek szerint annyi biztosan, hogy mindkettő ugyanazon a héten veszíti el egy fontos fejlesztőjét. Tegnap az Anthem kapcsán számoltunk be erről, ma pedig az Infinite esetében tehetjük meg ugyanezt.

Történt ugyanis, hogy a 343 Industries-nál dolgozó Tim Longo a héten távozott a csapattól. Longo a Halo Infinite-nél töltötte be a kreatív rendezői pozíciót, hasonlóan a 2015-ös Halo 5: Guardians-hez. Jelentések szerint az úriember az elmúlt hetekben más beosztásba került, mielőtt távozott volna a stúdiótól.

A Microsoft az alábbi közleményt adta ki a hír kapcsán:

*"A különböző csapattagok feladatai és felelősségei rendszeresen fejlődnek, hogy megfeleljenek a játék szükségeinek a fejlesztés során. Nemrégiben két változás történt a Halo Infinite fejlesztői csapatában. A producerünk, Mary Olson veszi át a kampányért felelős csapat vezetését a Halo Infinite-nél, mint vezető producer, hasznosítva a 343-nál töltött sok éves tapasztalatát, hogy segítsen egy remek kampányt alkotni a rajongók számára.

Ezen kívül Tim Longo nemrég elhagyta a csapatunkat, mi pedig igazán hálásak vagyunk a rengeteg hozzájárulásáért a játékainkhoz, a stúdiónkhoz és a Halo univerzumhoz. Csakis a legjobbakat kívánjuk neki a jövőbeni törekvéseihez.

Az általános kreatív elképzelés és a játék fejlesztése továbbra is Chris Lee, a Halo Infinite csapat vezetőjének irányítása által történik.

Világklasszis csapatunk van, ami a Halo Infinite-en dolgozik és a lehengerlő pozitív visszajelzés a rajongóktól tölt fel minket energiával, jobban mint bármikor, hogy az eddigi legjobb Halo játékot alkossuk meg. Ezek a változások nincsenek hatással a Halo Infinite megjelenésére."*

Heti megjelenések | 2026 #24

2 órája

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

18 órája
43

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

1 napja
3

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

2 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

2 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

3 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

5 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

5 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

5 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

5 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

5 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

6 napja
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

7 napja
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

8 napja
1

Jövőre csúszik a Fable – ez történt pénteken

Továbbá: Hollow Knight: Silksong, Edge of Memories, The Cat in the Hat: Rainy Day Mayhem.

9 napja
1

WILL: Follow the Light

9 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 és Planet Zoo 2 bejelentés – ez történt csütörtökön

Továbbá: 007 First Light, Escape the Backrooms, BeamNG.drive.

2026.05.29.
3

Forza Horizon 6

2026.05.28.
12

Új The Witcher 3 DLC, Dragon Quest hírcsokor – ez történt szerdán

Továbbá: Tides of Annihilation, Under a Rock, No Man's Sky, Calame, Wonderfall, Storebound, Maseylia: Echoes of the Past, Deer & Boy,

2026.05.28.
7

Tales of Arise - Beyond the Dawn Edition

2026.05.27.
4