Borderlands 3: a tények magukért beszélnek
Eddig 1 hozzászólás
ne5h
2019. augusztus 14.
szerda 19:38


Ha valakinek az elmúlt 10 esztendőben teljesen kimaradt a Borderlands széria és a hamarosan érkező 3-as számot viselő epizóddal ugorna be a looter-shooterkedésbe, a fenti trailernél jobb összefoglalót keresve sem találhat. Akik pedig már ismerősek a vault hunterkedésben... nos, nekik csak megerősítésként szolgál, hogy a Gearbox még mindig tudja, mit csinál.

A megjelenés közeledtével a játék írópárosa, Danny Homan és Sam Winkler a játék jövőjéről is ejtett néhány szót. Bár a korábban bejelentett season pass tartalmát még nem részletezték, azt mindenképpen megosztották, hogy a második részhez hasonlóan ezúttal is négy, történetorientált kampányt kapunk, melyek az alapjátékhoz képest is furábbak, ugyanakkor jobban fókuszáltak is lesznek.

Emellett megosztották azt is, hogy a Borderlands3 nem pusztán az eddigi legnagyobb epizód lesz, és annak ellenére, hogy néhány szálat elvarrnak benne, újakat is behoznak, vagyis "a Borderlands 3 egyértelműen nem a sorozat vége, semmilyen értelemben."

A Borderlands 3 szeptember 13-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

[31] Matild
aug 15., csütörtök 18:30 #1
Csak a mikrotranzakcióktól mentsd meg Istenem és tökéletes lesz.
NNID / PSN_ID: Travis_HUN