Ilyen volt a Budapest Game Dev Day

Ilyen volt a Budapest Game Dev Day

liquidSomosi László2019.06.18. 22:37

Június tizennegyedikén, pénteken került megrendezésre a Budapest Game Dev Day. Mi is az a BGDD (hogy kapásból rövidítsünk)? Ahogy a neve is mutatja egyfajta fejlesztői „konferencia”, találkozó, ahol hazai és (kisebb mértékben) külföldi játékfejlesztők osztják meg egymással a tapasztalataikat előadások és workshopok formájában. A BGDD nem előzmények nélküli, a világ számos pontján rendeznek ilyesmit (elég csak a GDC-re, vagy a két éve felélesztett kölni DevCom-ra gondolni), és itthon is volt már ilyesmi, csak (bizonyára) sokan elfeledkeztek róla, mert úgy tíz éve került rá sor utoljára. Az akkori és a mostani rendezvény résztvevői jól mutatják a hazai játékfejlesztés komoly résztvevőjét: tíz éve a magyar Eidos, vagy a magyar Crytek stúdió is létezett - a mostani BGDD elsősorban az indie, és részben a mikró-indie (egyszemélyes) fejlesztőcsapatokról szóltak.

A választott helyszín, az Ingame Game Bar (szerencsére?) alig-alig tudta befogadni a nagyszámú érdeklődőt - pedig az esemény nem volt teljesen nyitott, a részvételt előzetes regisztrációhoz kötötték. Egy nap, tizenkét (jellemzően) félórás előadás, és egy külön, kisebb teremben hét darab, (jellemzően) egyórás workshop - ez volt a kínálat. Ami egy napra szétosztva nagyjából elég is, a magunk részéről a kilenc harmincas megnyitótól kora délutánig követtük figyelemmel az eseményeket, az előadásokra koncentrálva - a sajtónak nagyjából ez a vadászterülete, a workshopok tényleg szigorúan a szakmának szólnak, egy külsős keveset / semmit nem ért belőlük.

Milyenek voltak az előadások? Összeségükben igen jók, jól beszélő, összeszedett előadókkal, az általunk látott prezentációk közül egyértelműen a Varga Bálint Bánk, a Wild Gentleman: Chicken Police narratív dizájnere által tartott bemutató volt a legérdekesebb. Ez - kevésbé meglepő módon - a jövőre megjelenő narratív kalandjáték sztorimesélésének rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot, különös fókusszal a karakterépítés és a karakter-motiváció fontosságára.

Ezen kívül megismerkedhettük a VR játékfejlesztés kihívásaival, örömeivel és buktatóival, a mobilos játékfejlesztésben régóta az élvonalban szereplő Gameloft által alkalmazott ravasz „így tartsuk fent folyamatosan a játékos érdeklődését, hogy hetek és hónapok múlva is visszatérjen” technikákról, és a hagyományos társasjátékok és a PC/mobiljátékok egyre inkább összefonódó fejlődéséről is.

Az érdeklődés egy ponton akkora volt, hogy a (képeken is látható) belső ülőhelyek mellett a bár felső szekciója is megtelet (itt amúgy pár indie fejlesztést közelebbről is meg lehetett nézni, a pár napja megjelent Flux Caves határozottan ígéretesnek tűnt), így a szervezők a lassan árnyékossá váló teraszra is kipakoltak egy nagyobb képernyőt, amin a BGDD Twitch/YT sztrímje futott. A rendezők ígérete szerint az előadások többsége hamarosan (szerkesztett) formában) felkerül majd a YouTubera is, így akit érdekel valami, utólag is pótolhatja,

Van jövője a BGDD-nek? A válasz határozott igen, kellenek az ilyen események, nem csak az előadások és a workshopok miatt, hanem azért is, mert kitűnő platformot biztosítanak az ismerkedésnek és a kapcsolatépítésnek. A szervezők a megnyitóban még (nyilván) poénból mondták, hogy pár éven belül jó lenne ezt egy sportcsarnokban tartani - ha ez nem is következik be, egy combosabb bővülést már jövőre megérdemelne a Budapest Game Dev Day.

(A képek a Budapest Game Dev Day Facebook oldaláról származnak)

Újdonságokkal jön a PS5-ös Starfield, lezárult a Subnautica 2-per – ez történt kedden

Továbbá: Death Stranding 2, MindsEye, Grime II, Sound System, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains, Momento, Kusan: City of Wolves, Absolum, Bus Bound.

14 órája
1

Game Pass: március utolsó hetei

Disco Elysium. Absolum. Nova Roma. Többek között ezekkel a játékokkal frissül a Microsoft előfizetéses könyvtára.

1 napja
4

Frissült a PS5 Pro PSSR, előbb jön a LEGO Batman – ez történt hétfőn

Továbbá: My Little Puppy, Sekiro: No Defeat, Resident Evil Requiem.

1 napja
3

Az Nvidia ledobta az atomot az AI-alapú bevilágítást bevezető DLSS 5 technológiával

2 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #12

2 napja
3

Forgotlings

2 napja
9

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

Inon Zur arról beszélt egy nemrég adott interjújában, hogy idő kell, amíg az emberek meglátják a nagyságot a Starfieldben.

3 napja
7

Tiny Garden - a Nintendo Switch változat

3 napja
2

Konzolra érkezik a gamer AI – ez történt pénteken

Benne: Gaming Copilot, Slay the Spire II, Subnautica 2, BrokenLore: FOLLOW és a Slitterhead fejlesztőinek új játéka.

4 napja
7

Pink Noise

A Pink Noise egy horror irányba kacsintgató vizuális regény, melynek a főszereplői egyik pillanatról a másikra a saját személyes Poklukban találják magukat.

4 napja
2

Insider Trading - Aki mozgatja a szálakat

5 napja
5

Future Games Show játékdömping – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crimson Desert, Borderlands 4, Trash Goblin, Tomb Raider I-II-III Remastered, Etrange Overlord, Dread Delusion,

5 napja
4

Pokémon Pokopia – Szeresd meg hát mind!

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: a márciusi érkezők

Warhammer 40,000: Space Marine 2. Metal Eden. Persona 5 Royal. Többek között ezek a címek várják majd az előfizetőket.

6 napja
7

Az új Xbox árnyékában – ez történt szerdán

Benne: Pokémon Pokopia, The Legend of California, Warhammer Blood Bowl, Splash Divers, Dracamar, MotionRec.

6 napja
1

Project Helix: az Xbox következő generációja

7 napja
36

John Carpenter's Toxic Commando

7 napja
3

Bővül a Resident Evil Requiem, Yoshi and the Mysterious Book májusban – ez történt kedden

Továbbá: Super Mario Bros. Wonder – Nintendo Switch 2 Edition + Meetup in Bellabel Park, Abyssus, Delphinium, LumenTale: Memories of Trey, The Boys: Trigger Warning.

7 napja
3

The Super Mario Galaxy Movie trailer, Hoa 2 bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Metal Gear Solid Delta: Snake Eater, MotorSlice, Cast Outs, Lou's Lagoon, Nekome: Nazi Hunter, SiN Reloaded, The King is Watching, The Mound: Omen of Cthulhu, Jay and Silent Bob: Chronic Blunt Punch, Castle of Alchemists.

8 napja
10

Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection

A Monster Hunter World és a Rise a Capcom legnagyobb eladásokat produkáló játékai. A sikeres szörnyvadászreceptet fűszerezte most meg a Capcom egy adag JRPG-stílussal, amellyel elsősorban az ázsiai közönséget igyekeznek még jobban kiszolgálni. A kérdés már csak az, hogy vajon a mi ízlésünknek is megfelel az, amit a Palico macsekok kifőztek nekünk?

8 napja
4