[E3] Ubisoft E3 2019 konferencia összefoglaló

Ubisoft E3 2019 konferencia összefoglaló

ne5hVáradi Dániel2019.06.10. 20:53

A Ubisoft erősen indította az E3 2019-es konferenciáját, annyira erősen, hogy ezt a jövőben már igazán sikerült felülmúlni. A játék a hetek óta pletykált Watch Dogs Legion, ami azt tudja, amit a pletykák előre jósoltak. Poszt-Brexit London, zavargások, kemény rendőrállam, korlátozott jogok. A feladat: megdönteni az uralmat, ezt pedig nem egy hőssel, hanem hősök egy csapatával fogod tudni megtenni. A csapat pedig bárkikből állhat - a szó szoros értelmében. London lakosságából bárkit, bármelyik NPC-t beszervezheted és irányíthatod. A csavar, hogy a különféle karakterek különféle skillekkel rendelkeznek, láttunk lopakodós, verekedős, John Wick-szerűen gyilkolászós szereplőt is. A rendszer a bemutatott gameplay alapján jól működik, a világ és a karakterek pedig kellően elborultak (hello, hetven éves ex-bérgyilkos néni!) ahhoz, hogy potenciálisan ez legyen az eddigi legjobb WD epizód. Megjelenés: 2020 március 6

Furcsa kanyarral nem játékkal, hanem egy tévésorozattal folytattuk, ezt az It's Always Sunny in Philadelphia alkotógárdája készíti Ubiékkal szoros együttműködésben. A címe Mythic Quest: Raven's Banquet és egy, a világ legnépszerűbb MMO-ján dolgozó fejlesztőcsapat mindennapjait dolgozza fel. A rövid bemutató korlátozottan volt vicces, maradjunk annyiban, hogy még lehet belőle bármi.

Újabb játék, amire számítottunk, hiszen már bejelentették korábban: Ghost Recon Breakpoint. A játék főgonoszát, a Farkasok zsoldosszervezet vezetőjét Jon Bernthal (igen, a Punisher maga) alakítja, ő személyesen is megjelent, egy cukorfalat kutyával kiegészítve. Amit megtudtunk: mivel alapvetően co-op játékról van szó, ismét kapunk AI partnereket (ha kellenek), a megjelenés október negyedikén esedékes, a kötelező béta pedig szeptember ötödikén startol, erre már lehet is regisztrálni.

És végre egy új (még ki nem szivárgott) bejelentés: Rainbow Six Quarantine. Ebből jött egy CG tízer, és nagyon minimális infó: 3 fős co-op játék, a szándék az, hogy azt az érzést produkálja koopba, mint a Siege PvP-ben. Jövő évi megjelenés.

Division 2, amit csak azért említünk meg, mert jellemzi az egész konferenciát: nem mértük pontosan, de Ubiék a másfél órás konferencia jelentős részét töltötték különböző, már megjelent játék-mint-szolgáltatás címeik különféle bővítményeinek és eventjeinek bemutatásával, ami (ilyen mennyiségben) legalábbis szokatlan egy ilyen kaliberű E3 eseményen. A Division kap egy ingyenes hetet, jön hozzá egy nyári és egy őszi tartalombővítés, az őszivel érkezik a kettes számú Raid is. Plusz egy Division film is készül a Netflixre, amit David Leech (John Wick 1, Deadpool 2) rendez, a főszerepben Jake Gyllenhallt üdvözölhetjük.

Legnagyobb meglepetésünkre (nem!) a Ubisoft is belevág a előfizetéses-játékkatalógus bizniszbe, a Uplay+ néven futó szolgáltatás a PC platformot érinti, 100+ játékot kínál, 2020-tól a Stadia-n is elérhető lesz - és 15 dolcsiba kerül, ami első blikkre kissé húzósnak tűnik a konkurencia áraival összehasonlítva.

A Roller Champions újabb olyan cím, amiről tudtunk: ez egy nagyon jópofa, csapatalapú rolleres labdajáték, a klasszikus Rollerball-ra tessék gondolni, csak rajzfilm-stílusban és erőszak nélkül. A demó június 10 és 14 között kipróbálható, érdemes menni vele egy (vagy több) kört.

A konferenciát egy rövid tízer zárta: a Gods & Monsters egyfajta Assassin's Zelda for Kids, mitológiai lényekkel, gyerekbarát karakterekkel és rajzfilmes grafikával.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

3 órája
2

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

13 órája

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

21 órája
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
1

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

2 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

3 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

3 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

4 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

7 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1