Nagyon úgy tűnik, hogy ütött az utolsó órája az Xbox 360 Core csomagjának, a kezdetek óta háttérbe szorított, kisebb pakkot ugyanis minden bizonnyal a hónap végén egy új, tartalmasabb kiszerelés váltja majd fel, amelyet a vásárlóknak is sokkal inkább megéri majd megvenni.
Már az augusztus végi Games Convention előtt is SZÓBA KERÜLT az új kiszerelés, ám különös módon azóta nem igazán hallhattunk felőle.
Ma azonban több nagyobb amerikai áruházlánc kínálatában is felbukkant az új, Xbox 360 Arcade névre hallgató kiadás, amely a mostani Core masinával megegyező árcímkét - 279 dollárosat - visel, és október huszonharmadikára datálják a megjelenését.
Ezzel egy időben a GameStop áruházlánc le is vette termékei közül a Core modellt, amely így nagy valószínűséggel meg fog szűnni, ami abszolút érthető döntésnek tűnik.
Lássuk, hogy mivel kínál többet az Arcade pakk, mint a Core. Először is a név magyarázata: a géphez öt darab Xbox Live játék jár majd, melyek közül kettő, az Uno és a Pac Man Championship Edition már ismert, legalábbis a fentebb található dobozkép alapján. És hogy min lesznek ezek a játékok? Nos, nagy valószínűséggel a memóriakártyán, ami a géphez jár majd (azaz megszűnik a kisebb kiszerelés azon hátránya, hogy mindenképpen szükséges a merevlemez, avagy memóriakártya vásárlás), a változások listáját pedig a vezeték nélküli kontroller teszi teljessé. Kettes számú opció: az öt Arcade játék nem a kártyán, hanem külön DVD-n kap helyet - ez talán elegánsabb, és racionálisabb megoldás lenne.
Emellett a napokban érkeztek olyan híresztelések, hogy hamarosan a kisebb modellt is el fogják látni HDMI kimenettel, ám ezzel kapcsolatosan egyelőre még nem tudunk beszámolni új fejleményekről. A Microsoft egyébként még nem kommentálta a fentieket, ám minden bizonnyal hamarosan a hivatalos bejelentés is megtörténik majd - remélhetőleg Európára vonatkozóan is.
UPDATE: a maradék három Arcade játék a Boom Boom Rocket, a Feeding Frenzy és a Luxor 2 lesznek.
