Próbakör: Prototype
Kapcsolódó játék: Prototype (x360)
Eddig 51 hozzászólás
liquid
2009. április 24.
péntek 17:42
Viszonylag kevés játék kezdődik úgy, mint a Prototype: hősünk, Alex nagyon meg van halva, éppen egy boncasztalon kezdik felmetszeni gyanús, fehérköpenyes figurák. A boncolásból persze nem kerekedne igazi akciójáték, így Alex váratlanul magához tér, és lányos zavarában menekülőre fogja. Menekülés közben több dologra is rájön. Egyrészt a baljós helyszín (hullaház) ellenére él és virul, másrészt pedig csont nélkül viszi át a háromméteres betonfalat. Vagyis: szuperképességei lettek valahogy, csak nem tudja, hogy hogyan, meg úgy általában nem nagyon emlékszik semmire - a miértek és hogyanok kiderítésében fogunk neki segíteni. Alex első útja a húgához vezet, útközben pedig megtapasztalja, hogy a város is alaposan megváltozott körülötte. New York-ban csinos káosz uralkodik, furcsa mutánsok gyilkolásszák a népet, a lakosság sikoltozva menekül, a helyzet kezelésére kirendelt katonák pedig lelkesen lövöldöznek mindenre és mindenkire, ami vagy aki kicsit is gyanús nekik.


Itt ismerkedhetünk meg Alex egyik új képességével: az alakváltással. Az alakváltáshoz ki kell választanunk a célszemélyt, közel menni hozzá, opcionálisan megcsapkodni egy kicsit, és zsupsz, át is vettük a fizimiskáját. Az alakváltás jó dolog, mert a segítségével gyakorlatilag rejtve tudunk maradni az üldözőink elől, és be tudunk jutni olyan helyekre, ahová egyébként nagyon nem tudnánk. A képernyő jobb oldalán méretes csík mutatja, hogy mennyire vagyunk gyanúsak a mellettünk haladóknak - ha ez pirosra vált (mert posztos rendőr létünkre házak tetejére ugrálunk fel, például), riadót fújnak, és menekülhetünk ismét.


A Prototype persze nem a menekülésről szól elsősorban, Alexnek már a játék elején is durva képességei vannak - falakra fut fel, hatalmasat ugrik és autókat hajigál - hát még a végén. A Prototype utolsó epizódjába is belekóstoltunk, itt már egy félisten-szerű Alexet irányíthatsz. A játék során gyűjtögetett EP-ből (evolúciós pontokból) folyamatosan fejleszthető tulajdonságoknak köszönhetően hősünk életereje sokszorosára nőtt, szupergyors lett, többféle mutáns harci stílust tudott alkalmazni. Ja és tudott repülni is, egészen pontosan hosszan siklani a levegőben. A közelharci stílusokból hármat próbáltunk ki. Az elsőt “Karomkéznek” neveztük el, itt gyors, kombóba fűzhető támadásokkal ütlegelhettük a népek, sok gyengébb ellenfél ellen tűnt ideálisnak. Van aztán a “Kalapácskéz”, Alex karja végén hatalmas hússzikla nő, a járművek ellen tudtuk jól használni. Végül pedig a “Lándzsakéz”, hősünk keze itt méretes pengévé alakul át, és az ellenséges mutánsokat tudtuk miszlikbe szabdalni vele.


A “miszlikbe szabdalást” tessék szó szerint érteni, a Prototype durva, vérgőzös játék. “Carmageddon autó nélkül, szuperhőssel” - mondta Mocsy, a játékot hazánkban forgalmazó BSC marketingese, és igaza volt, Alex nagyon durva pusztításra képes, ha egyszer belelendül. A Carmageddonos hasonlat persze nem jelenti azt, hogy nincs sztori, és csak ölni kell. A történetmesélés alapját az alakváltás jelenti, húgunk (aki újságíró-féleségnek tűnt) nyomozni kezd, és felderíti nekünk, hogy mely személyek alakját (és így emlékeit) kell átvennünk ahhoz, hogy összerakjuk saját memóriánk apró szilánkjait. Ilyen, a sztorit előrelendítő alakváltásokból nyolcvan lesz - értelemszerűen ezek jelentik a fő küldetéseket is. A sztori-missziókon kívül raklapnyi feladat várja a játékost, ezekből szinte minden sarkon akad egy, általában időre menő “találj meg / pusztíts el iksz darabot a célobjektumból” kihívásokról van szó - vagyis lesz tennivaló bőven.


A Prototype mellett töltött egy óra tanulsága szerint van miért odafigyelni a játékra. A hangulat teljesen rendben van, a város nagy, jól néz ki, és az állandó káosznak (menekülő tömegek, útlezárások, lövöldözés) köszönhetően szinte soha nem érezhetjük magunk teljes biztonságban. Tetszett, hogy a Prototype több megoldást kínál ugyanarra a problémára. Elkötheted és használhatod a katonai járműveket, futhatsz a falakon, repülhetsz a magasban, elveheted a katonák fegyvereit és lövöldözhetsz felük, az alap kombókon kívül többféle speciális támadást is bevethetsz. A nyitott világok és a durva szuperhősök kedvelői júniust karikázzák be a naptárban - a Prototype ekkor jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Összesen: 51 [1-50]
1 | 2
[20] kakasu
febr 25., csütörtök 22:14 #51
nagyon élvezets
[2] Alpár
júl 31., péntek 11:48 #50
neten látam de még nem tölt9tem le
Sosem az számit, hogy mit mért teszel hanem az számit, hogy amit teszel azért tisztelyenek.
[42] stk
jún 12., péntek 0:46 #49
jó cucc, már végig is toltam, nekem nagyon bejön az egész, környezet, képességet játszatóság sztori stb.. nálam nagyon bejött.
"játszani jó" ősi kínai közmondás. A horst fuchs féle V gyalut balkezesek is használhatják! Mobile suit ガンダム 3DS: 1934-0821-8173 Psn: stk_stikk "Mark IV Style Motherfucker" "Truly outrageous"
[31] armi
jún 10., szerda 15:54 #48
nekem baromira bejön a látott videók alapján, ahogy siklik a levegőben meg rohangál a falakon! meg amikor lazán szétkap egy helikoptert kíváncsi vagyok, hogy majd az irányítás hogy valósul meg!
Ki minek gondol, az vagyok annak... PSN: Jethro_HUN
[4] Deadpool
jún 06., szombat 18:58 #47
Remélem jó játék lesz.. Így elsőre kicsit olyannak tűnik mint az Assassins Creed: az is jónak tűnt, aztán elég.. felemás lett a végeredmény.
Wanna know how I got these scars?
[2] Hiei87
máj 01., péntek 0:03 #46
Válasz baloghrichard (#45) üzenetére
Ekkora várhato a hivatalos megjelenés: June 9, 2009 Prototype Activision
Addig amíg a főnököm úgy tesz, mintha jól megfizetne, addig én is úgy teszek mintha jól dolgoznék.
ápr 29., szerda 21:43 #45
Mikor jön ki?
[2] SzivarHUN
ápr 29., szerda 8:35 #44
Köszi a tesztet nagyon jó gamma lesz.
Kérlek ha van egy kis időd légyszíves katt ide. [ur]http://s5.gladiatus.hu/game/c.php?uid=88096[/url]
[8] IceMan00
ápr 28., kedd 20:59 #43
Ez biztos fasza játék lesz Nem kizárt, hogy beszerzem majd a gyűjteménybe..
Ps3-ID= x_NoEl_x
[17] zoba
ápr 28., kedd 9:46 #42
Válasz ARTURUS (#41) üzenetére
magyarország : a többit kitaláljátok XD
jelentkezzen akinek nincs hamisított ruhája ,és illegálisan letöltött filmje mp3 ja és természetesen eredeti windossal kacérkodik
[20] ARTURUS
ápr 27., hétfő 18:33 #41
Crackdown: A városban káosz van!
Mad World: A városban kurvanagy fekete fehér véres káosz van!
Infamous: A városban már akkora a káosz, hogy a szemét is harap te meg megrázod!
Prototype : A városban lévő hihetetlen káosz rád is áterjed, igy magad sem tudod kivagy vagy mivé fogsz alkulni de az biztos, hogy már te is harapsz!
Dum spiro spero!
[25] rob
ápr 26., vasárnap 21:32 #40
Várom.
ONE / PS4 / 3DS XL
[10] anarchoid
ápr 26., vasárnap 18:19 #39
inkabb ez mint a wolvarine
Ego, Draco Ordinis Mallei Inquisitor, per auctoritate Digamma Decimatio Duodecies, ultimum exterminatum planetae Stalindromae cum extreme celeritate impero!
[41] Kuresz
ápr 26., vasárnap 14:10 #38
Uncsi...
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[25] Shark
ápr 25., szombat 18:52 #37
Nem éfdekel,zz ilyen mindig csak egy ideig szrakoztató utána dög unalom,pénzkidobás
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[5] raz
ápr 25., szombat 18:15 #36
Már tényleg nem tudom honnan veszek ennyi pénzt.
Annyi komoly játék jön hogy az nem igaz.
Pedig ez is megvevős cucc.
FORTRESS MAXIMUS
[12] gaborr11
ápr 25., szombat 17:00 #35
[off]Nahát,nem is tudtam,hogy Mocsy marketinges lett!
[on]Remélem lesz szerencsém a játékhoz,nagy potenciál van benne.
"Itten hatalmas nagy fekaság uralkodik" - Rumli Báttya, nem rokon, a Kertvárosi Gettó fekete bőrű ku klux klánosa
[13] x-doboz360
ápr 25., szombat 16:11 #34
Vegyes érzelmek kavarodnak bennem a játék iránt. Remélem a közeljövőben kapunk demot és akkor meg is tudom igazából szemlélni a játékot.
Gamertag: Bubbszy HUN
[42] stk
ápr 25., szombat 12:55 #33
jóféle, várjuk
"játszani jó" ősi kínai közmondás. A horst fuchs féle V gyalut balkezesek is használhatják! Mobile suit ガンダム 3DS: 1934-0821-8173 Psn: stk_stikk "Mark IV Style Motherfucker" "Truly outrageous"
[4] Psycho
ápr 25., szombat 11:56 #32
Nekem mégis valahogy olyan érzésem van, hogy ez nagyon fog hasonlítani, a szintén Actis játékra, a Spider-ma: Web of Shadowshoz. Csak kicsivel jobb várossal lesz körítve A kombó stílusok is ugyanazok, mint Parkernél, itt is lehet majd szörfözni az ellenfelekhez. Az átlalkulás is iylen szimbióta folyású... (mercer körül ami lebeg az a takony féle)
ápr 25., szombat 11:44 #31
"Picit hasonlít a web of shadowhoz" Valóban van némi párhuzam, leginkább a Web of Shadows utolsó pár órájához hasonlít, csak sokkal jobban meg van csinálva.
And since you asked: no. It's massive.
ápr 25., szombat 11:06 #30
Nekem már az első bejelentésnél nagyon bejött a játék. Remélem a játékmenetben se fogok csalódni. Nagyon bírom az ilyen csapkodós szuperhősös játékokat. Picit hasonlít a web of shadowhoz elmondás szerint egyébként is az jó játék. Várom
"Ajándék csónak, ne nézd a lapát" [PSN ID: Vordengo]
ápr 25., szombat 11:01 #29
Válasz dreampage (#24) üzenetére
Ahogy lenti videó is ábrázolja, először minden rendben van. Egy gyanútlan várossal állsz szemben ami szépen fokozatosan rohad le, változik át ahogy haladsz a játékkal.
"Is this real or is this just a ride?"
[4] soooo
ápr 25., szombat 3:20 #28
Válasz jimessor666 (#27) üzenetére
Ja én is láttam rengeteg videót és nem tudtam eldönteni hogy most mi igazán a lényeg de tuti kivan találva, ezek nem szarral dobálóznak már elnézést a kifejezésért! Szerintem szuper játék lesz!
ápr 25., szombat 1:07 #27
Válasz Aky (#26) üzenetére
Én is így érzem...
Célozd meg a Holdat, ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz...
[27] Aky
ápr 25., szombat 0:18 #26
Nekem ez nem tetszik. Nem is a stilussal van bajom - a Crackdownt imadtam - , de tok mindegy mennyi videot nezek meg a jatekrol nekem sut rola a kozepszeruseg, es tul nagy a kaosz az egeszben valahogy.
PSN : Aky82Hun
[14] Deleter13
ápr 24., péntek 23:45 #25
Még mindig tetszik! Tuti vétel lessz!
[111] dreampage
ápr 24., péntek 23:35 #24
Válasz liquid (#21) üzenetére
Értem. Én sosem szerettem az olyan sandbox játékokat, ahol már a kezdetektől "mindenki mindenhonnan lőtt az emberre". Kivétel a Crackdown, egyrészt mivel ott rendesen ki lehetett pucolni a várost, másrészt az örök élet (klónozás) miatt.
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[8] Dae_dead
ápr 24., péntek 23:34 #23
Válasz dreampage (#17) üzenetére
Most néztem a "Story" trailert, ahol Tim Bennison executive producer pontosan ennek ellenkezőjét mondja: "One of the most impotant characters in Prototype is in fact the city itself. New York evolves over time before your eyes as the story unfolds." Videóval alátámasztva... =o) KATT!
"I consider shmups to be the last real classic game genre still alive."
[45] multishoot
ápr 24., péntek 23:33 #22
Eddig nem túlzottan érdekelt a játék,de ez az írás egész meghozta hozzá a kedvem.
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
ápr 24., péntek 23:29 #21
Válasz dreampage (#17) üzenetére
Ez azért természetesen skálázva van, a játék elején két rendőr fut utánad, a végén pedig hat katona, egy tank, meg két harci helikopter. Plusz: az épületek teteje majdhogynem biztonsági zónaként működik, ide csak a helikopterek jönnek utánad (...már amit láttunk belőle).
And since you asked: no. It's massive.
[21] Lonewolf
ápr 24., péntek 23:11 #20
Tuti vétel, jó írás köszi
PS ID : KernyaB
[8] JedaY
ápr 24., péntek 22:56 #19
Én meg azt mondom, hogy had fröcsögjön a vér a Holdig! yeehaaww!

Majd lopakodok a Splinter Cell-ekben, meg a Saboteur-ben!
"I Believe in No God, No invisible Man in the Sky..." / XBL: SipiThomy / PSN: WauldenStembo
[17] zoba
ápr 24., péntek 22:52 #18
tutti vétel lesz szerintem
jelentkezzen akinek nincs hamisított ruhája ,és illegálisan letöltött filmje mp3 ja és természetesen eredeti windossal kacérkodik
[111] dreampage
ápr 24., péntek 21:57 #17
Nekem az nem tetszik, hogy alapból káosz van a városban. Sokkal jobban tetszene, ha eleinte minden rendben lenne, és csak fokozatosan, a történet előrehaladtával uralkodna el a káosz. Ez így nagyon olyannak tűnik nekem, hogy már alapból ott a konfliktushelyzet, te pedig küzdheted át magad a városon-katonákon, ahogy akarod. Aztán félúton meghalsz, és idegeskedsz.
A játéknak soha nincs vége. | http://xbox.com/hu-HU | http://xbox.gamer365.hu | Telefonos ügyfélszolgálat: 06 80 018 590
[24] magyari5
ápr 24., péntek 21:40 #16
Legyen demo... !!!
MGS.........
[14] NewYork
ápr 24., péntek 21:24 #15
Válasz Laza (#5) üzenetére
Direkt úgy csinálták a játékot,hogy külböző stílusban lehet végigjátszani.Ha valaki kamikaze stílusban nyomja,az is élvezni fogja ugyanúgy mint az,aki lopakodni szeret.Több módon lehet egy missziót végrehajtani.

Én már réges-rég bekarikáztam a naptárban
ápr 24., péntek 21:16 #14
Válasz R.P (#13) üzenetére
Igen, a hős meg van fertőzve, és lehet, hogy irányítani is tudja - de ez eddig számunkra még nem derült ki
And since you asked: no. It's massive.
[7] R.P
ápr 24., péntek 21:13 #13
Válasz liquid (#11) üzenetére
Ne is legyen igazam! Amúgy tuti,hogy a főhős lesz az aki megfertőződik,de mivel ő a "kiválasztott" így irányítani tudja a vírust(Hasonlóan mint a Dark sectorban)És akkor minden szuper brutális dolgot csinálhatunk,mert a katona bácsik nem komálják a fertőzötteket,a fertőzötteknek meg mindegy kit gyepálnak le.Nah ezt most jól kiadtam! Jár a kockacukor???
"Forward ever backward never"
[22] roli576
ápr 24., péntek 21:08 #12
Tuti vétel.
"In My Restless Dreams. I See That Town. Silent Hill. "
ápr 24., péntek 21:07 #11
Válasz R.P (#10) üzenetére
Nem tűnt bugosnak. Igaz: még késznek sem volt kész.
And since you asked: no. It's massive.
[7] R.P
ápr 24., péntek 21:03 #10
Az alapból jó koncepciót általában a bugok halmaza rontja el.Attól félek,hogy itt sem lesz ez másként.
"Forward ever backward never"
[47] zsozsa
ápr 24., péntek 20:52 #9
Már az elejétől nagyon tetszik a projekt. Ez a beszámoló pedig csak megerősített.
Dzsézon Tetem a Transplanter
[23] V_Karesz
ápr 24., péntek 20:48 #8
Válasz Laza (#5) üzenetére
Igen, én is ettől tartok, de ne legyen igazam...
Once I thought I was wrong, but I was mistaken. --- P L A Y B 3 Y O N D --- PSN USA ID: VKaresz-HUN
[1] drake
ápr 24., péntek 20:46 #7
Valóban érdekesen hangzik. Pedig az eddig látottak alapján megmondom őszintén nálam teljesen érdektelen volt a játék...
ápr 24., péntek 20:40 #6
Válasz Laza (#5) üzenetére
Szerintem a fentiekből pont az jön le, hogy az álcázás, elrejtőzés fontos eleme lesz a játéknak. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy bizonyos helyeken titokban kell majd ügyeskednünk, hogy elérjük a célunkat.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[34] Laza
ápr 24., péntek 20:27 #5
Válasz wodbear (#3) üzenetére
Ha tele lenne kaland elemekkel, átváltozós, belső részeken lopakodós, feladatmegoldós részekkel, jó lenne, de félek,. csak a brutális hentelésre van kiélezve a játék
GamerTag: LazaHunter ... Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295 ... Steam: **Laza** Twitch: http://twitch.tv/lazahun
[34] Laza
ápr 24., péntek 20:26 #4
Azon kívül, hogy brutális módon kell aprítani a népet, ez a játék még mindig nem mutat számomra többet.
GamerTag: LazaHunter ... Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295 ... Steam: **Laza** Twitch: http://twitch.tv/lazahun
[35] wodbear
ápr 24., péntek 20:22 #3
jó lesz ez kérem! remélem nem fullad unalomba, hogy átváltozgatni kell csak a sztori során!
"Az interneten található idézetekkel az a baj, hogy nem tudhatjuk kitől származnak" - József Attila
ápr 24., péntek 20:21 #2
Az előbb a kinti hírecskénél írtam, hogy már mennyire unom a stílust, de ezek alapján azt kell, hogy mondjam: érdekesnek ígérkezik.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
Összesen: 51 [1-50]
1 | 2
Prototype adatlap
Még nincs besorolva Még nincs besorolva
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Radical Entertainment
Megjelenés: 2009. jún 06.
Kategória: Akció
Online játékmód: Nincs

A szerkesztőség értékelése:
7,4
Ami tetszett
Rendkívül élvezetes és dinamikus parkour-közlekedés, változatos és jól alkalmazható harci repertoár, több taktikával is megoldható missziók, stílusos emlékképek.
Ami nem tetszett
Átlagos látvány, kis látótávolság, kevés főellenfél, néha túlságosan nagy a káosz.
Olvasói értékelés: 17,4 (59 szavazat)
Ugyanez a játék más platformokon:
pc | gc | xbox | ps2 | ps3 | x360 | wii | nds | psp | xbox1 | ps4 | wiiu | n3ds | psv | mob

95 | [Teszt] Prototype

Nem véletlenül meséltünk a szuperhősös játékok és a padlás érdekes kapcsolatáról az InFamous kapcsán, itt van ugyanis a következő darab: a Prototype-ban New York utcáin és felhőkarcolóin akciózhatunk, megfűszerezve némi vírusfertőzéssel, és egy kis brutalitással.

51 | Próbakör: Prototype

Mit csinálsz, ha egy hullaházban ébredsz, éppen boncolni akarnak, de te nagyon nem akarod? Valószínűleg azt, amit a Prototype főhőse, Alex: előbb menekülőre fogod, aztán a frissen szerzett szuperképességeidet használva nekiállsz válaszokat keresni a kérdéseidre.

10 | [E3] Prototype trailer

Néhány nappal az E3-at követően fog a boltokba kerülni a Radical Entertainment sandbox-akciója, a Prototype, így vélhetően az utolsó trailert tekinthetjük meg a játékról.

41 | Prototype: brutális főnökök

Júniusban debütál az Activision szuperhősös akciójátéka, a Prototype. A friss gameplay trailerben nagy kihívást kínáló főellenfelekkel ismerkedhetünk meg közelebbről.

16 | Prototype - bizarr tenyésztés

Nincs már olyan sok hátra a Prototype megjelenéséig, így a premier közelségével arányosan egyre több trailer érkezik a játékról - lássuk a legújabb kedvcsinálót.

29 | Prototype: az intro

Lassan, de biztosan közeledik a Prototype júniusi premierje, az Activision pedig kezdi felpörgetni a reklámgépezetet. A masina most egy igen hangulatos intro-videót köpött ki magából.

38 | Prototype: sztori trailer

Produceri kommentárral ellátott, gameplay jelenetekkel bőségesen megpakolt trailerrel jelentkezik a Prototype. A mozgókép a szupehősös akciójáték karaktereire, ellenfeleire, és a sztorira koncentrál.

37 | [GDC] Prototype: tíz ok

A júniusi hónap a nyitott játékterű, földöntúli erőt birtokló főszereplőket felvonultató akciójátékokról fog szólni, ekkor csap össze ugyanis az InFamous és a Prototype - most utóbbiról érkezett trailer.

16 | Prototype júniusban

Véglegesnek mondható megjelenést lőtt be a Prototype-nak az Activision: a Radical által jegyzett produktum várhatóan június végén kerül majd a boltokba.

22 | [CES] Prototype helikoptervadászat

Ahogyan arra a korábban kiszivárgott anyagok alapján számítani lehetett, a CES alkalmából látványos trailer-rel robban be újra a köztudatba a Radical brutális sandbox-akciója, a Prototype.

11 | Prototype szivárgás

Jó régen írtunk utoljára a Prototype-ról, ami nem véletlen, hiszen a megjelenését még májusban 2009-re tolták, most azonban ismételten hallatott magáról a játék.

6 | 2009-re csúszik a Prototype

Igazából túl sok jele nem volt annak, hogy a Radical Entertainment fejlesztésében készülő Prototype nem fog időben a finisbe érni, de mégis úgy tűnik, hogy a játék késni fog.

38 | Prototype - instant mutáció

A Prototype is ott volt a most lezajlott Sierra Gamer's Day rendezvényen, ennek megfelelően pedig itt is van róla a legújabb trailer - gameplay akcióval megtöltve.

46 | [GDC] Prototype: testközelből

Eddig csak képeket, meg egy ingame jeleneteket nagyon szűkösen adagoló trailert láttunk a "mutánsos GTA-ból", a Prototype-ból. A GDC-n demózták a játékot - két vaskos gameplay videó következik.

13 | [GDC] Prototype képek & videó

Magyar idő szerint ma délután startolt el a 2008-as Game Developers Conference. A GDC nem E3, ennek ellenére itt is akadnak újdonságok. Például ezek a friss Prototype képek és fejlesztői napló.

27 | Prototype: bővített trailer

Legutóbb tavaly év végén láthattunk trailert a Prototype-ról: most következzen az akkor bemutatott kedvcsináló kibővített, még több ingame jelenetet tartalmazó változata.

17 | [GC] Prototype: az első trailer

Két hete írtunk először a Radical Entertainment ígéretes akciójátékáról, a Prototype-ról, ma pedig az első trailer is megérkezett a jövőre megjelenő produktumról.

31 | Prototype - kaszabolás New York-ban

Megérkeztek az első képek a Radical Entertainment legújabb fejlesztéséről, a Prototype-ról, amely a teljesen nyitott játékmenetével próbálja felkelteni a játékosok figyelmét - cseppet sem vérmentes környezetben.
Tovább a játék adatlapjára / fórumába