Próbakör: Prototype

Próbakör: Prototype

liquidSomosi László2009.04.24. 19:42

Viszonylag kevés játék kezdődik úgy, mint a Prototype: hősünk, Alex nagyon meg van halva, éppen egy boncasztalon kezdik felmetszeni gyanús, fehérköpenyes figurák. A boncolásból persze nem kerekedne igazi akciójáték, így Alex váratlanul magához tér, és lányos zavarában menekülőre fogja. Menekülés közben több dologra is rájön. Egyrészt a baljós helyszín (hullaház) ellenére él és virul, másrészt pedig csont nélkül viszi át a háromméteres betonfalat. Vagyis: szuperképességei lettek valahogy, csak nem tudja, hogy hogyan, meg úgy általában nem nagyon emlékszik semmire - a miértek és hogyanok kiderítésében fogunk neki segíteni. Alex első útja a húgához vezet, útközben pedig megtapasztalja, hogy a város is alaposan megváltozott körülötte. New York-ban csinos káosz uralkodik, furcsa mutánsok gyilkolásszák a népet, a lakosság sikoltozva menekül, a helyzet kezelésére kirendelt katonák pedig lelkesen lövöldöznek mindenre és mindenkire, ami vagy aki kicsit is gyanús nekik.

Itt ismerkedhetünk meg Alex egyik új képességével: az alakváltással. Az alakváltáshoz ki kell választanunk a célszemélyt, közel menni hozzá, opcionálisan megcsapkodni egy kicsit, és zsupsz, át is vettük a fizimiskáját. Az alakváltás jó dolog, mert a segítségével gyakorlatilag rejtve tudunk maradni az üldözőink elől, és be tudunk jutni olyan helyekre, ahová egyébként nagyon nem tudnánk. A képernyő jobb oldalán méretes csík mutatja, hogy mennyire vagyunk gyanúsak a mellettünk haladóknak - ha ez pirosra vált (mert posztos rendőr létünkre házak tetejére ugrálunk fel, például), riadót fújnak, és menekülhetünk ismét.

A Prototype persze nem a menekülésről szól elsősorban, Alexnek már a játék elején is durva képességei vannak - falakra fut fel, hatalmasat ugrik és autókat hajigál - hát még a végén. A Prototype utolsó epizódjába is belekóstoltunk, itt már egy félisten-szerű Alexet irányíthatsz. A játék során gyűjtögetett EP-ből (evolúciós pontokból) folyamatosan fejleszthető tulajdonságoknak köszönhetően hősünk életereje sokszorosára nőtt, szupergyors lett, többféle mutáns harci stílust tudott alkalmazni. Ja és tudott repülni is, egészen pontosan hosszan siklani a levegőben. A közelharci stílusokból hármat próbáltunk ki. Az elsőt “Karomkéznek” neveztük el, itt gyors, kombóba fűzhető támadásokkal ütlegelhettük a népek, sok gyengébb ellenfél ellen tűnt ideálisnak. Van aztán a “Kalapácskéz”, Alex karja végén hatalmas hússzikla nő, a járművek ellen tudtuk jól használni. Végül pedig a “Lándzsakéz”, hősünk keze itt méretes pengévé alakul át, és az ellenséges mutánsokat tudtuk miszlikbe szabdalni vele.

A “miszlikbe szabdalást” tessék szó szerint érteni, a Prototype durva, vérgőzös játék. “Carmageddon autó nélkül, szuperhőssel” - mondta Mocsy, a játékot hazánkban forgalmazó BSC marketingese, és igaza volt, Alex nagyon durva pusztításra képes, ha egyszer belelendül. A Carmageddonos hasonlat persze nem jelenti azt, hogy nincs sztori, és csak ölni kell. A történetmesélés alapját az alakváltás jelenti, húgunk (aki újságíró-féleségnek tűnt) nyomozni kezd, és felderíti nekünk, hogy mely személyek alakját (és így emlékeit) kell átvennünk ahhoz, hogy összerakjuk saját memóriánk apró szilánkjait. Ilyen, a sztorit előrelendítő alakváltásokból nyolcvan lesz - értelemszerűen ezek jelentik a fő küldetéseket is. A sztori-missziókon kívül raklapnyi feladat várja a játékost, ezekből szinte minden sarkon akad egy, általában időre menő “találj meg / pusztíts el iksz darabot a célobjektumból” kihívásokról van szó - vagyis lesz tennivaló bőven.

A Prototype mellett töltött egy óra tanulsága szerint van miért odafigyelni a játékra. A hangulat teljesen rendben van, a város nagy, jól néz ki, és az állandó káosznak (menekülő tömegek, útlezárások, lövöldözés) köszönhetően szinte soha nem érezhetjük magunk teljes biztonságban. Tetszett, hogy a Prototype több megoldást kínál ugyanarra a problémára. Elkötheted és használhatod a katonai járműveket, futhatsz a falakon, repülhetsz a magasban, elveheted a katonák fegyvereit és lövöldözhetsz felük, az alap kombókon kívül többféle speciális támadást is bevethetsz. A nyitott világok és a durva szuperhősök kedvelői júniust karikázzák be a naptárban - a Prototype ekkor jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

5 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

13 órája
4

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

22 órája
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

1 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

7 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

7 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

Heti megjelenések

2024.04.08.
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

2024.04.07.
1

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==