[Nyerd meg!] Játékeső - HÚSVÉTI MEGAMIX - SORSOLÁS

Játékeső - HÚSVÉTI MEGAMIX - SORSOLÁS

mcmackoGéczy Attila2019.04.26. 08:00

Eljött a tavasz, itt van a húsvét, az ezévi masszív játékesőnk pedig az első csúscspontjához érkezett! A mostani nyereményjátékunkat is a szokásos módon fogjuk levezényelni, és most is teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni.

A nyereményjáték menete a következő:

Meghirdetünk egy (vagy több) játékot sorsolásra, amihez néhány napon keresztül írhatjátok a részvételi szándékot jelző kommenteket. A határidő után lesz egy pár órás cooldown-szakasz, amikor nem fogadunk több résztvevő kommentet. Ilyenkor történik a sorsolás, majd pár nap után az eredményekkel kiegészülve jön a következő cím, amire ismét lehet jelentkezni!

Igyekezni fogunk mindenféle platformot lefedni, de arra figyeljetek, hogy a megadott játékok csak és kizárólag a feltüntetett gépeken lesznek elérhetőek, a megadott mennyiségben, a kódok/lemezek nem cserélhetőek más gépek játékaira.

A megnyerhető nyeremények teljes verziójú játékok, de adott esetben (jelöljük) promóciós kódként, vagy promóciós lemez formájában léteznek.

A korábbi nyeremény-lépéseknél győztes kommentelőknek javasoljuk: az élő átvétel a leggyorsabb módja a nyeremény megkaparintásának, a tényleges postázás is lehetséges természetesen.

Hajrá, jöhetnek a bókok Robotmajomnak, akinek RNG számlálója segít majd a kommentszámok közötti választásban.

HUSZONHARMADIK KÖR: HÚSVÉTI MEGAMIX (PS4+XO+NS)

Lássuk, mit hozott a nyuszi! A fentebb látható hatféle játék promóciós, lemezes kiadását sorsoljuk most ki köztetek a húsvéti tojásfestés után lefáradt Robotmajom. A játékhoz természetesen érdemes kommentben jelölni a rendelkezésre álló platformokat.

Természetesen most is hatalmas köszönet a Cenegának a felajánlott nyereményekért!

NYERTESEK

Red Dead Redemption 2 (PS4) - secret

Shining Resonance R (XO) - ToXiC

Devil May Cry 5 (PS4) - abydos

Mega Drive Classics (NS) -TomekKowal

Hitman 2 (PS4) - ruszrob

Lego the Movie 2 (XO) - fireman808

Gratulálunk minden kedves nyertesnek, várjuk a jelentkezéseteket a szerkesztoseg(kukac)gamer365(pont)hu email címen!


HUSZONKETTEDIK JÁTÉK: JUST CAUSE (PS4+XO)

Rico, a tornádólovag dobja be magát ezúttal Playstation 4-en és Xbox One-on, a Just Cause 4-ből pedig előbbi platformra egy promócionális, utóbbi platformra egy dobozos kiadást fogunk kisorsolni.

NYERTESEK

**Deleter13 (PS4)

wodbear (XO)**

Természetesen most is hatalmas köszönet a Cenegának a felajánlott nyereményekért!


HUSZONEGYEDIK JÁTÉK: CRACKDOWN 3 (XO)

BOOM, a Crackdown 3 áll be legfrisebb címként a megnyerhető játékok közé. Maga Terry Crews azt szeretné, hogy jó kezekbe kerüljön az általa formázott ügynök irányítása, mi pedig bátran ajánljuk fel a Gamer365 hozzáértő közönségének a játékot.

Tesztünk a játékról: KATT!

NYERTES

Adibadi


HUSZADIK JÁTÉK: FIST OF THE NORTH STAR (PS4)

A Yakuza sorozat sikerére és mechanikai finomságaira építve jött ki a SEGA a Fist of the North Star: Lost Paradise-al, amelyből a Cenega jóvoltából egy gyönyörű, fóliás bolti kiadást sorsolunk ki Playstation 4 platformra.

Jöhetnek a kommentek -> a jelentkezés március 30 este 24.00-kor zárul, várhatóan másnap (vagy a következő napokban) sorsolunk!

Tesztünk a játékról: KATT!

NYERTES

steely


TIZENKILENCEDIK JÁTÉK: AGENTS OF MAYHEM (X)

Ügynökök, ha megbolondulnak... és olvasóink, ha elönti őket a maximális jófejség. Hendrix kolléga felajánlásának köszönhetően egy Agents of Mayhem Xbox One dobozost kiadást sorsolunk ki most a nagyérdemű között, amely a Saints Row ökörségét viszi tovább.

NYERTES

callo

Köszönjük szépen még egyszer a nagylelkű felajánlást!


TIZENNYOLCADIK JÁTÉK: TOWNSMEN: A KINGDOM REBUILT

A Townsmen teljesen újra lett keverve a Kingdom Rebuilt újrakiadás jóvoltából. A játék egy tipikus birodalomépítős lehetőséget prezentál a számotokra, ha keveltétek a Settlers játékokat, bátran tessék jelentkezni a most felajánlott Steam kódért is, amelyet a játék külföldi forgalmazójától kaptunk.

Jöhetnek a kommentek -> a jelentkezés március tizennegyedikén este 24.00-kor zárul, várhatóan másnap sorsolunk!

NYERTES

nonkeat

Továbbá: a megnyerhető címek továbbra sem állnak le, érdemes minden nap visszatérni az oldalra, mert lesznek még meglepetések!


TIZENHETEDIK JÁTÉK: QUBE 2 - NINTENDO SWITCH

A Toxic csapata baromi jó fej volt, ugyanis felajánlott egy Switch kódot a nemrég Nintendo platformon debültált QUBE 2 játékból, amely a Portal stílust próbálja továbbvinni némi egyedi ízzel nyakonöntve. Mielőtt nagyon bekockulnál, dobj egy kommentet, és játssz!

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES

petibon


TIZENHATODIK JÁTÉK: METRO: EXODUS (XO + PS4)

Szeretnél egy példányt a február egyik legnagyszerűbb megjelenéséből? A két Metro: Exodus példány csak arra vár, hogy bezsákold őket, mint Artyom az elszórt lőszert a bunker folyosóján. Egy példányt nyerhettek itt, egy példányt pedig a Facebook felületünkön, mégpedig az általatok kommentben megjelölt platformra (PS4, XO).

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTESEK:

**XO: Tom Alien

PS4: Orbán Dávid (Facebook)**

Természetesen most is hatalmas köszönet a Magnew-nak a felajánlott nyereményekért!


TIZENÖTÖDIK JÁTÉK: DARKSIDERS III (XO)

A Darksiders első két része lassan rekordot dönt a platformokra megjelent újrakiadások tekintetében, a harmadik rész pedig érkezésével minden kétséget eltörölt azzal kapcsolatban, hogy a lovasoknak van-e bármilyen keresnivalójuk a videojátékok felhozatalában. Most egy XO promóciós kódot sorsolunk ki közöttetek, amely a játék teljes verzióját fogja megnyitni.

NYERTES

XO: Renatto


TIZENNEGYEDIK JÁTÉK: MONSTER ENERGY SUPERCROSS 2

A korábbiakban az első Monster Energy Supercross epizódért folyt a küzdelem, most pedig a folytatásért. Egy példányt nyerhettek itt, egy példányt pedig a Facebook felületünkön, mégpedig az általatok kommentben megjelölt platformra (PS4, XO). Egy fontos feltétel van, azok a kommentek vesznek részt a játékban, ahol válaszoltok a következő kérdésre:

"Ha otthon lenne egy Supercross járgányod, milyen becenevet adnál neki?"

A két platformon való részvétel dupla esélyeket jelent!

A felajánlásért hatalmas köszönet illeti a Magnew Kft.-t.

NYERTESEK:

**XO: Sefneni

PS4: Vojtkó László (Facebook)**


TIZENHARMADIK JÁTÉK: MEGA MAN XI (XO)

Rettenetesen nagy örömmel fogadtuk a kék bombázó visszatérését, aki nem hazudtolta meg önmagát: a Mega Man XI játékot méltán lehet odatenni a régi klasszikusok mellé. Most belőle nyerhettek egy XO promóciós, de teljes verziós-dobozos kiadást.

A felajánlásért hatalmas köszönet illeti a Cenegát.

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES:

TexMurphy


TIZENKETTEDIK JÁTÉK: MONSTER ENERGY SUPERCROSS (XO+PS4)

A héten érkezik a Monster Energy Supercross folytatása, ennek örömére pedig kettő darab Xbox One és kettő darab Playstation 4 játékot sorsolunk ki közöttetek, ez összesen négy darab promóciós, teljes verziós Monster Energy Supercross-t jelent.

A felajánlásért hatalmas köszönet illeti a Magnew Kft.-t.

NYERTESEK:

**PS4: Joel1970; Andras_01

XO: petibon, Đoma**

Keressetek minket priviben (mcmacko) vagy a szerkesztőség kukacán -> a cikk végén található emailcímen!


TIZENEGYEDIK JÁTÉK: MOTOGP 18 (XO)

A 2018-as nyári szezon egyik érdekes megjelenése volt a MotoGP 18, amely végre technológiailag is nagyott lépett előre. Most egy Xbox One promóciós kiadást nyerhettek a programból.

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES:

IdnaMark


TIZEDIK JÁTÉK: YAKUZA KIWAMI 2 (PS4)

Dojima sárkányának a történetét érdekes remakek formájában indította újra útjára a SEGA, a Kiwami sorozat pedig már a második epizódnál jár. A Yakuza Kiwami 2 a legfejlettebb technikai hátteret, és egy szívvel lélekkel felépített japán gengsztersztorit kínál, amely órák sokaságára foglalhatja le a gyanútlan játékost! Egy PS4 promóciós, teljes verziós játékot sorsolunk ki a Cenega jóvoltából.

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES:

Asher


KILENCEDIK JÁTÉK: LEGO DC SUPER-VILLAINS (XO)

LEGO-világban nem csak szuperhősök, hanem a szupergonoszok is beindultak, ezt a menetelést pedig nekünk kell levezényelnünk a LEGO DC Super-villains keretein belül, amelyből most egy Xbox One promóciós, de teljes mértékben teljes verziós játékot sorsolunk ki a Cenega jóvoltából.

NYERTES:

arsenal


NYOLCADIK JÁTÉK: HITMAN 2 (PS4)

A jól fésült (khm) bérgyilkos visszatér, hogy egy minden eddiginél nagyobb és részletesebb játékban hentelje le az ügynökséggel szemben álló célpontokat. A második számmal érkező folytatás talán kisebb érdeklődés közepette jött ki a piacra, minit a sorozatos formátumot követő előd, ám ez mit sem vont le a program értékeiből. Pláne, hogy az első rész pályáit is újraélhetjük a segítségével.

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES:

Kinedobj


HETEDIK JÁTÉK: DIVINITY 2: ORIGINAL SIN DEFINITIVE EDITION (PS4)

Masszív kalandokkal és rettentő sok játékórával kecsegtet a Divinity: Original Sin 2 - Definitive Edition PS4 változata, amely nem csak személyes szerkesztőségi kedvencünk (Siklara) személyes szerkesztői kedvence, hanem nemzetközileg is nagy elismerést zsebelt be.

TESZTÜNK A JÁTÉKRÓL:KATT!

NYERTES:

MRenton1985


HATODIK JÁTÉK: LEGO: THE INCREDIBLES (XO)

Egy promóciós XO változat várja a gazdáját a nyár habkönnyű LEGO megjelenéséből, amely a The Incredibles, azaz A hihetetlen család Disney-legendát járja körbe, korrekt alapossággal.

A felajánlott nyereményért óriási köszönet a Cenegának.

NYERTES:

biziclop


ÖTÖDIK JÁTÉK: SOUL CALIBUR VI (PS4)

Csak, hogy ne a karácsonyi asztalnál vezessük le egymáson a feszültséget - egy promóciós PS4 változat várja a gazdáját a Soul Calibur VI-ból, ami az idei ősz egyik fontos bunyós megjelenése volt.

NYERTES:

samus101

A felajánlott nyereményért óriási köszönet a Cenegának.


NEGYEDIK JÁTÉK: SONIC MANIA PLUS (XO)

NYERTES:

zaz

A felajánlott nyereményért óriási köszönet a Cenegának.


HARMADIK JÁTÉK: NBA2K19 (PS4)

NYERTES:

kwalker

A felajánlott nyereményért óriási köszönet a Cenegának.


MÁSODIK JÁTÉK: SHENMUE 1+2 (PS4+XO)

A folytatásban egy igazi klasszikus újrakiadása szerepel, igazából csomagonként nem is egy, hanem rögtön két játékkal folytatjuk a mókát, ráadásul két promóciós kópia várja a gazdáját PS4 és XO platformokra!

A felajánlott nyereményért óriási köszönet a Cenegának.

NYERTESEK:

**peti9 (PS4)

Boomer (XO)**


ELSŐ JÁTÉK: RIDE 3 (PS4+XO)

Kezdjük a nyereményeket egy fincsi versenyzős játékkal, amely ráadásul két platformon, két nyertest is boldogít majd, ráadásul igazán ropogós megjelenésnek is számít. Két promóciós kópia várja a gazdáját, a felajánlott nyereményért pedig óriási köszönet a Magnew Kft-nek.

NYERTESEK:

grande (XO)

cajos (PS4)


A nyertesek jelentkezését a szerkesztoseg kukac gamer365 pont hu emailcímen várjuk!

Jó játékot minden kedves olvasónknak! Köszönjük, hogy itt vagytok velünk és ezt a fantasztikus 2018-as évet is együtt játszottuk végig!

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Steam Next Fest 2025 ősz - Gyermeki félelmek, harcias művészek, komor roninok és a fájdalomcsillapító

Az őszi Steam Next Fest felhozatala idén kétségkívül roppant erősre sikeredett, az esemény során kipróbálható játékok között ugyanis számtalan remek indie cím mellett jó pár AA kategóriás gyöngyszem is képviselteti magát. Ezen demók között szemezgettünk ismét, kigyűjtve, hogy mi az, amire mindenképp javallott egy (vagy több) pillantást vetni a fesztivál vége előtt.

55 perce

Heti megjelenések

4 órája
5

Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles

Melyik minden idők legjobb Final Fantasy játéka? A kérdést akár provokációnak is vehetnénk, pláne, ha a Final Fantasy Tactics-et is behozzuk a képbe. Tényleg, melyik a legjobb?

14 órája
3

Battlefield 6

1 napja
8

Változatos apróságok - ez történt pénteken

Benne: Silent Hill 2, Marvel Rivals, Dragon Ball, Assetto Corsa Rally, Zoochosis, Horizon Zero Dawn.

2 napja
6

Snoopy & The Great Mystery Club

2 napja
3

Gyásznap, Quantic Dream tervek - ez történt csütörtökön

Benne: Tomonobu Itagaki, Battlefield 6, Spellcasters Chronicles, N++.

3 napja
11

Sonic Wings: Reunion

3 napja
3

PlayStation Game Catalog: októberi érkezők

Silent Hill 2. Until Dawn. V Rising. A PlayStation előfizetéses szolgáltatása komolyan vette az októberi rettegést!

3 napja
1

Száguldó metrók, driftelő autók – ez történt szerdán

Benne: EXODUS, Metro Rivals: New York, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Protocol: Terminate, JDM: Japanese Drift Master, Sonic Rumble, Videoverse, Witchbrook, Surviving Mars: Relaunched.

4 napja
1

Steam Next Fest 2025 ősz - Öreg hősök, gyászoló apák, vérszomjas robotok és szellemkamionok

Október 13. és 20. között újra megrendezésre kerül a Steam Next Fest, melynek keretein belül egy héten át számtalan játék demója válik elérhetővé a Valve digitális áruházában. Lássuk hát, mit lehet érdemes megnézni és kipróbálni a brutális méretű felhozatalból!

4 napja
14

Visszatér a Summer Game Fest, lelépett az Assassin's Creed-főnök – ez történt kedden

Továbbá: Rules of Engagement: The Grey State, Silly Polly Beast, Decision: Red Daze.

5 napja

Absolum

Újabb hónap, újabb „újrakezdős” játék, mondhatnánk már unott arccal, de az Absolum olyat tesz le az asztalra, amit eddig még nem igazán láttunk. Pedig annyira adja magát a koncepció, hogy felfoghatatlan, miért nem jutott ez eddig senkinek eszébe. Roguelike / Beat ’em up / Comic-style egyben? Frankón? Frankón!

5 napja
7

Game Pass: az októberi mozgolódás

Ball x Pit. Keeper. Ninja Gaiden 4. The Outer Worlds 2. Premier özön az Ultimate előfizetők számára. De néhány érdekes címmel bővül a Premium könyvtár is.

5 napja

Demók és megjelenési dátumok minden mennyiségben – ez történt hétfőn

Benne: Pathologic 3, Beneath, Painkiller, Reanimal, SpongeBob SquarePants: Titans of the Tide, Of Ash and Steel, The House of the Dead 2: Remake, Wall World 2.

6 napja
2

Yooka-Replaylee - Visszatértek a mulató aztékok!

A Yooka-Replaylee egy remaster, vagy inkább már remake. A grafikus motor teljes lecserélésével és a tonnányi variációnak, finomhangolásnak köszönhetően olyan, mintha egy régi jó ismerős térne vissza egy detox kúra és egy szépítészeti szanatóriumban töltött nyári szabadság után. Teszt!

6 napja
4

Beneath – Félelem és reszketés az óceán fenekén

A Beneath fejlesztőit nem kisebb cím isnpirálta, mint a 2005-ös F.E.A.R., de vajon fel tud-e nőni egy kis indie csapat alkotása a Monolith legendás horror FPS-éhez?

6 napja
4

Heti megjelenések

7 napja
2

Super Mario Galaxy 1 + 2

Mario csak a belengetett tortából szeretett volna enni egy szeletkét, a jól kinéző teadélután helyett azonban királyságokon átívelő mentőakció kerekedett újra és újra Peach meghívóiból. Szegény vízvezetékszerelő ráadásul puszit sem mindig kapott, de volt olyan kalandja (kettő is), ahol a „nagy hűhó semmiért” jegyében még galaxisokon is keresztülnyargalt. Emlékeztek ezekre a játékokra?

7 napja
5

The Knightling

Egy kis lovag útra kél, hogy rátaláljon az ünnepelt hősre, az út során azonban olyan felfedezéseket tesz, amikre kicsit sem számított. Mi is így jártunk a játékkal.

7 napja
3