A “filmből játék” adaptációkhoz az esetek döntő többségében nem árt óvatos kétkedéssel közelíteni. Tipikusan ezek azok a játékok ugyanis, melyek a szigorúan kötött témának, és rendkívül szűkre szabott határidőknek (illik a filmmel együtt megjelenni, ugye) köszönhetően maximum közepesre sikerednek - és akkor még a jobbakról beszélünk. A tavalyi év filmes játékai különösen a szuperhősös fronton okoztak csalódást, sem a Hulk, sem az amúgy remek Iron Man játékadaptációja nem tudott többet mutatni a szokásosan elnagyolt “nesze nektek szuperhős, lehet irányítani, ennyi bőven elég” felállásnál.
A Wolverine esetében a fentieknél némileg megalapozottabb a bizakodás - a játékot a Raven fejleszti, akik csináltak már sok remek játékot (Return to Castle Wolfenstein, Soldier of Fortune, Hexen...) meg pár kevésbé remeket is (Quake 4...), de alapvetően megbízható jómunkásemberek, akik odafigyelnek arra, hogy mit adnak ki a kezükből. A játék ennek megfelelően igen jól néz ki, az Unreal 3 technológia dolgozik alatta, de azokhoz az U3 motoros próbálkozásokhoz tartozik, melyekről nem mondod meg kapásból, hogy ez U3 motor. Sehol egy kopasz űrgárdista, vagy szürkés-barnás sziklák: a Wolverine általunk próbált első fejezete az afrikai dzsungelbe kalauzolja a játékost, ahol színpompásan dús növényzet, és egy ősi kultúra romjai fogadják Rozsomák (...csak azért se hívjuk Farkasnak!) barátunkat.
Ha summázni kéne a Wolverine alap játékmenetét, akkor... zárjuk rövidre: Wolverine of War. Vagy éppen: God of Wolverine. Igen, a God of War-ra próbálunk utalgatni, mert arra hasonlít a leginkább. Viszonylag tág helyszínek, több hullámban támadó ellenfelek, kisütés és nagyütés, torkon ragadás, csinos kombókba fűzhető mozdulatok. A Wolverine nem áll meg a szimpla kombóknál, egyrészt fokozatosan több kombinációt tudunk majd megnyitni, másrészt már a játék elején összebarátkozhatunk a Rage-csíkkal. Ezt a normál támadásokkal tudod tölteni, aztán pedig használni - a jobb ravasz meghúzása mellé társított ütések különösen nagyot szólnak, magyarul ezek a durva speciális támadások.
A pofozkodáson kívül Wolverine ügyesen ugrik, méghozzá jó nagyokat - a vállgombokkal célzott, és rendkívül hatékony ugró / ledöntő mozdulatot tudunk bemutatni. Az ugrálás nem csak a harcoknál jön jól, hanem egyes távoli ellenfelek gyors elérésekor is, az első epizódban huncutul géppuskázó helikopterre ennek segítségével tudtunk átugrani. Aztán kirángattuk a pilótát, és felnyomtuk a kobakját (a rotorba bele), hogy levegőzzön egy kicsit.
Rotorba nyomott fej? Úgy bizony, a Wolverine (számunkra meglepő módon, hiszen a film “tizenkettes karikás”, fiataloknak szánt alkotás) kellemesen brutális. Már az intro is az, és a játék sem szűkölködik a sprickoló artériás vérben, és egy baleseti sebészet átlagos szombat esti műszakjából átvett hanghatásokban. Aki szerette volna látni, hogy milyen az, amikor Rozsomák úr adamantiummal bevont karmai amúgy istenesen odacsapnak... nos, a játékban bőségesen találhatók ilyen pillanatok. Nem színtiszta kaszabolós akció az egész játék, szerencsére. Egyszerűbb logikai feladatok (a hangsúly az “egyszerűn” van), és némi sínen csúszó lövöldözés (az első epizódban: rögzített géppuskaállásból) dobják fel a közelharcot. Meg bossharcok, természetesen, ezekből kettőt láttunk - a masszív hússzörnyeteget ugrálással lehetett legyőzni, a Sabertooth ellen nyomott (korai) meccs pedig a védekezésről, és a jól időzített counter-támadásokról szólt.
Összefoglalva: az első benyomás határozottan pozitív, a Wolverine láthatóan mind a befektetett munka, mind a megvalósítás frontján a gyorsan összedobott mozis adaptációk fölé óhajt emelkedni - május elején meglátjuk, hogy TÉNYLEG sikerült-e neki.
A másik kipróbált Activision játékról, a PROTOTYPE-ról holnap olvashattok beszámolót.