Betör a K-pop piacra a League of Legends
Eddig 6 hozzászólás
ne5h
2018. november 05.
hétfő 12:37


Nemrég ért véget a League of Legends World Championship 2018, a Riot Games pedig újabb módját találta meg, hogy további igen komoly dollárokat lapátoljanak össze a játékkal. Történt ugyanis, hogy fogták a játék négy karakterét (Akali, Ahri, Kai’Sa és Evelynn) és összehoztak belőlük egy K-pop bandát, valamint értelemszerűen egy debütáló számot is.

Ez még önmagában kevés lenne a sikerhez, a fenti videóban látható kinézetek azonban a játékba is bekerülnek skinek formájában, 10 dollár ellenében lesznek beszerezhetőek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a számban hús-vér énekesek (Madison Beer, Miyeon, Soyeon, Jaira Burns) is közreműködtek, biztosra vehetjük, hogy jónéhányan már csak emiatt lecsapnak a némileg túlárazott hacukákra.

nov 07., szerda 20:19 #6
Nem vagyok nagyon otthon a K-pop stílusban, de ezt mitől az? Mert nekem tisztára úgy hangzott, mint bármelyik nyugati, aktuális popsláger. (A J-popot még megértem a maga "giccses", csilingelő mivoltával.)

herooftime: (Az egyik szörnyű, a másik borzalmas. De ugye ízlések és pofonok )
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
nov 06., kedd 10:53 #5
Válasz bLz (#4) üzenetére
Nálam is tök ugyanez a helyzet.
I am such a B.A.
[9] bLz
nov 06., kedd 10:18 #4
Ez nagyon messze áll a műfajoktól amiket hallgatok meg életemben nem játszottam LoL-al, de ez nagyon tetszett.
Fear the old blood
[9] Kinedobj
nov 06., kedd 9:35 #3
Nem játszok a gémmel, de ez jó volt!
[19] herooftime
nov 05., hétfő 14:07 #2
(Maradok a jpopnál)
dlsite, pixiv, pawoo, mangagamer, nintendo, nicovideo
[37] playmore
nov 05., hétfő 13:46 #1
Más játékok példát vehetnének róluk. Így kell skineket eladni.
Cheers, love! The cavalry's here!
Friss hírek

1856 | [Nyerd meg!] Játékeső - HÚSVÉTI MEGAMIX

A játékeső folytatódik! A mostani nyereményjátékunkat is a szokásos módon fogjuk levezényelni, és most is teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni. A húsvéti nyuszi most extrán kitett magáért, Read Dead 2, DMC 5, Lego Movie 2, három platformon, hatféle játék...

18 | Gamer365 Podcast 2019 április

Hosszú-hosszú éheztetés után visszamászunk a hallójáratokba, és beszélgetünk egyet a videojáték-szcéna elmúlt heteiben történt hírekről, érdekességekről. Lesz itt Epic Store botrány, Streaming szolgáltatások, Starship Troopers, meg amit akartok.

94 | Anthem: a játék, ahol minden félrement

Ritkán látunk be a játékfejlesztés kulisszái mögé: a Kotaku háttér-riportja az a pillanat, ahol mégis. A lap tizenkilenc (volt és jelenlegi) BioWare alkalmazottat szólaltat meg, ők pedig az Anthem problémás születéséről beszélnek. Összegereblyéztük belőle a lényeget.

4 | [E3] Hajnalban indít a Square Enix

Aki élőben akarja nézni a kiadó idei konferenciáját, nem árt, ha betankol kávéból.

6 | Halo Infinite: nem lesz Battle Royale

Frank O’Connor személyesen cáfolta a pletykákat.

16 | Kemény cenzúra jön Kínában

Tiltani fogják a vért és a hullákat, beleszólnak a történelmi játékok tartalmába, és ugrik az online póker is.

0 | Chernobylite: fél óra sugárfertőzés

30 perces gameplay a Kickstarter kedvéért.

25 | Mortal Kombat 11: rideg profizmus

Frost lehűti a kedélyeket.