Race Pro - teszt

Race Pro - teszt

StingerCsere Krisztián Gábor2009.03.18. 19:30

GTR, GT Legends, Race 07 és esetünkben a Race Pro: mind-mind egy kezdetben lelkes svéd moddercsapat, a SimBin sikerjátékai, amely név az ezredforduló után gyakorlatilag egybeforrt a PC-re fejlesztett, profi autószimulátor titulussal. A mesterek - köszönhetően a kurrens konzolgeneráció és a Microsoft szimpátiájának - most új területre merészkednek, hogy az időközben méretesre duzzadt tapasztalatbombát a konzolos berkekben elvárható kihívások mezsgyéjén is a sztratoszférába robbantsák. A felfokozott izgalmi helyzet abszolút érthető, hisz a Race Pro a mögötte álló csapat tapasztalatának fényében joggal korbácsolta fel az álmában is benzingőzt belélegző társaság vágyait: szomjoltó, és éhségcsillapító reménységként robbant be a köztudatba, hogy újabb trófeákat gyűjtsön be a bűnbe eső pilótáktól.

Nem kis várakozással ültem hát le a játék elé, hisz’ jómagam már rég túl vagyok a bevezető kilométereken: a túraautók és úgy egészében az autósport szerelmeseként szinte még fel sem ocsúdtam az ismeretségi körben kipróbált Seat Leon Cupra által tapasztalt valós (és brutális) teljesítményének fogságából, máris azon kaptam magam, hogy a gyári SEAT csapat egyik majd’ 400 lóerős szépségének virtuális pilótafülkéjében ülök. Az első utam rögvest Laguna Secába vezetett, amely a Forzás küzdelmeknek hála máig kellemes emlékeket idéz fel bennem, így megnyugvással töltött el, hogy gyakorlatilag az utolsó fűszálig ismerős helyen versenyzek majd. Ahogy az lenni szokott, az első köröket egy kötöttségek nélküli mezei Single Race futamban tettem meg, minimalista beállításokkal (only kipörgés- és stabilitáskontroll), amely ha nem is mindenre kiterjedő, de legfőképp azonnali és hatásvadász pillanatokkal igyekszik elnyerni az óvatosan közeledő fél kegyeit. Az első benyomás amúgy is fontos, így remegve vártam a zöld lámpa kigyulladását, hogy megtapasztaljam a Race Pro által beharangozott kőkemény szimulátor erényeket. Néhány másodperc múlva utat engedtünk a lóerőknek, én pedig egy füsttől, és visító gumiabroncsoktól zajos futamban találtam magam, ahol megszűnik a külvilág, s csak a dobogós helyezés jelenti az élet értelmét.

Mint Alice a boxutcában, úgy tévedtem el az első néhány képkocka által kínált bemutatóban: a durva gázadás következményeként szinte érezni lehetett a magatehetetlen kasztni előrelendülését, és a felszabaduló lóerők által kifejtett húzóerő futóműre gyakorolt hatását. A fordulatszám az egekbe szökött, és a retina a riválisok össztüzében egyre szűkülő kiugrási pont irányába fókuszálódott: épphogy felvettem volna a tempót, az első balos kanyarra figyelmeztető csikorgás máris azonnali satuféket és kuplungjátékot indukált. Az már az elején feltűnt, hogy az autó keltette hanghatások drámaian megdobják a hangulatot, ám amikor a motorfék lassította lendkerék-hajtás síró hangja a hallójárataimhoz ért, ott bevallom, egy kicsit én is elérzékenyültem. A domboldali emelkedőhöz érve végre sikerült egy kis lélegzetvételnyi időhöz jutnom, amit rögvest ki is használtam a külső nézetre történő váltásra, amely így utólag visszagondolva az látottakra, nem biztos, hogy jó ötletnek bizonyult...

A Race Pro profi szimulátor létére ugyanis belső nézetből nyújtja a legtökéletesebb élvezetet (még akkor is, ha ilyenkor jóval kisebb a látómező), a külső szemlélődés nem mindig jár pozitív eredménnyel: egyfelől maga a sötétes és rajzfilmszerű, parádés effektektől mentes látvány az, ami kicsit visszafogja a szimulátorban rejlő kapacitást, másfelől pedig a Lizard engine gyermekbetegségei azok, amelyek zavart keltenek az erőben. Sajnos azt kell, mondjam nem igazán konzolos szempárnak való összjátéknak lehetünk szemtanúi, mikor két autó egymást, vagy a korlátot súrolva csapódik ide-oda az aszfaltcsíkon. Az első ütközés közben fellépő, egész képernyős szétesés még csak-csak ellegyinthető egy egyszerű WTF felkiáltással, ám amikor a koccolás következményeként úgy billeg a másfél-két tonnás BMW a mellettem lévő sávban, mint részeges gondolás a sóhajok hídja alatt, akkor kicsit összehúztam a szemöldököm. Bogarakból amúgy sincs hiány: hiába a folyamatosan elcsúsztatott megjelenés, jócskán maradt grafikai és mesterséges intelligenciát érintő hiba a játékban. Barátaink például a nehézségi fokozat és a beállítások függvényében nemhogy egymásban, de még egy 1-es vagy 2-es szintű lassítóban is képesek be- és -elakadni, vagy padlógázzal felöklelni társaikat. Az efféle banális problémák javarészt orvosolhatóak a nehézségi szint növelésével, azonban a textúra hibák, a korlátolt repertoárból építkező effekt-szétesések, vagy az autók külső, gyakran valóságtól eltérő lemodellezése hagy némi kívánnivalót maga után (a rendszer lehetőségeihez mérten tipikusan olyan grafikus gyengeségről van szó, amely egy Live patch segítségével biztosan orvosolhatóvá válik a közeljövőben).

Azért meg kell hagyni, hogy amelyben a SimBin eddig is úttörőként lett aposztrofálva, az a Race Pro játékelemeiben is megmutatkozik: nevezetesen a száraz, és keménykalapos szimulációra gondolok, amelyben a pilóta, a vas és a fizika úgy fonódik össze, hogy azt ember nem képes szétválasztani. Aki GRID szintű játékmenetet, látványos árkád megmozdulásokat és falról lepattanó kocsikat vár, csalódni fog - ellenben ha tényleg a vezetésre, a versengésre és a játékban szintúgy rendelkezésre álló, szöszmötölős tuningpotenciálra éhes, bizony el lesz kényeztetve. A Race Pro univerzumában ugyanis még az aszfalt hőmérséklete is számottevő paraméter, így az olyan opcionális változók, mint az ABS, a stabilitás-kontroll szint, az ideális ív felfestése, vagy a spoilerek dőlésszögének változása abszolút triviális funkciókká redukálódnak vissza. A szimuláció által kínált kihívás a számtalan manuális, és előre letárolt nehézségi kategóriának köszönhetően viszont bármikor könnyed árkád élménnyé facsarható, ez pedig mindenképpen komoly előrelépés a korábbi epizódokhoz képest - pláne azok számára, akik nincsenek különösebben oda a pepecselős beállításokért, csak versenyezni szeretnének egy jót. A letisztult menürendszernek hála így akármikor átevickélhetünk a könnyed autózást jelentő novice titulusból a felügyeleti jellegű félprofi, vagy akár a teljes szabadságot nyújtó professzionális versenyosztályba, ahol a riválisok legyűrése mellett a kocsi minden rezdülésére reagálnunk kell valahogy (rutin plusz évek, valaki?) - itt elég egy rossz mozdulat, és a Forma 3000-es autónk máris a kavicságyban parádézik.

Bár a játék néhol kísértetiesen hasonlít az előd Race 07: The Official WTCC Game-re, azért számos tekintetben túlmutat azon, még ha mindez elsőre nem is látszik egészében. A hivatalos FIA licensznek köszönhetően tonnányi jelenleg is futó szériában indulhatunk a versenykupákért, akár a nyolc csoportot indító (mellesleg harmincnál is több szériát felvonultató) karriermódozatot, akár az Xbox Live-on és helyi hálózaton indított multiplayert, vagy a tetszőleges autóosztályban kiválasztott bajnokságot preferáljuk. A majd’ ötvenféle márka és modell közel háromszáznál is több variációja áll rendelkezésre a versengéshez, a kétszáz lóerős belépőszinttől az ezer lóerős fenevadakig, amely nagyon ízlésesen lefedi a hétféle játéktípust alátámasztó WTCC, F3000, Formula BMW, Köenigsegg, Radical, és A8 Audi kupákat (csak hogy néhányat említsek). Fontos megjegyezni, hogy a bajnokság és a karriermód komoly pontokért vívott csatározást rejt, így a sorozattal most ismerkedő pilótanövendékeknek remek alternatívát jelenthet a gyakorlást elősegítő két módozat, a szellemautóinkkal szembeni Time Attack, illetve az egyénileg definiált próbafutamok (Open Practice) személyében.

Külön érdekesség, hogy a Race Pro a Hot Seat menüpontra bökve egyfajta kooperatív szórakozással is kedveskedik a leendő tulajdonosai számára oly módon, hogy az adott versenyben bizonyos időközönként átadja a vezérlés jogát a második kontrollert szorongató játékosnak. Érdekes próbálkozás a múltból, bár igazából csak akkor élvezhető igazán a dolog, ha a játékosok nagyjából egy szintet képviselnek a játékban. Ellenkező esetben folyamatosan a korrigáláson lesz a hangsúly, és mire eljutsz arra a szintre, hogy versenyhelyzet alakuljon ki a mezőnnyel, ráeszmélsz, hogy “ez a hajó bizony már elment...”. Mivel a Race Prohoz hasonló játékok alfája és omegája mindig az egymás ellen történő hadakozás volt, nem kétséges, hogy az Xbox Live lagmentes multiplayer opcióját sokan megkedvelik majd. Az időjárástól kezdve a fékeken át a gumiabroncsok kopásáig szinte mindent egyedire szabhatunk, ráadásul boxban történő tuning- és finomhangolási procedúrát sem kell nélkülöznünk a lóerők elszabadulása előtt. A box igazi paradicsom a tuning- és finomhangolásban járatos őrültek számára, a verseny paramétereinek megadása pedig kispiskóta egy többszáz lóerős vadállat versenyre hangolásához képest.

A Race Pro a fentebb elhangzottak fényében néhány apróságtól eltekintve tehát pontosan olyanná vált, amilyennek eredetileg vártuk: egy letisztult, sallangtól mentes túraautó szimulátorrá, ahol a játékmenet is olyan, akár a verdák: nyers és szálkától érdes. Egyik oldalon a színes, ám valójában nagyon is kihalt Porto városi utcája - akár a menürendszer, emészthetően visszafogott köpönyeget ölt: nem hallani ódákat zengő fanfárzenét, ha dobogóra kerülsz, ellenben olyan realisztikus és fizikális elményben lesz részed, amilyen ritka kevés versenyjátékban adatik meg manapság. A SimBin első konzolos szárnypróbálgatása nem lett maradéktalanul tökéletes, de a célkritériumokat átlagon felül teljesíti: ha képes vagy befogadni a csak versenyzésre fókuszáló koncepciót, egy laza pezsgőbontással egybekötött vállveregetés mindeképp kijár a fiúknak... és magadnak is.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

11 órája
15

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

1 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
21

Heti megjelenések

1 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

6 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

6 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==