[E3] Nioh 2: a saját szamurájod
Eddig 5 hozzászólás
ne5h
2018. június 13.
szerda 07:06


A Sony konferenciáján bukkant fel a Nioh folytatása, az első részletekre pedig nem kellett sokáig várnunk, a játék rendezője, Fumihiko Yasuda osztott meg néhány friss információt.

Elmondása szerint a Nioh 2 az előd természetes evolúciója lesz, drámai változásra nem érdemes számítani. Bár elégedettek voltak a játék teljesítményével, akadtak olyan dolgok, amiket nem tudtak megvalósítani. A folytatásban főleg erre koncentrálnának, fejleszteni az első rész erősségeit és kijavítani a gyengeségeket. Utóbbiak közé sorolta a játék RPG oldalának balanszolását, erre mindenképp nagy figyelmet fordítanak.

Ahogy a játékosok visszajelzésére is, akik elsősorban a karaktergenerálást hiányolták a játékból, így természetesen a folytatásból ez már nem marad ki. A Nioh 2-ben már teljesen a saját kedvünkre formálhatjuk a karakterünket, legyen szó a neméről vagy a származásáról. Az új főhős a Yokai erejét is birtokolni fogja, ez pedig egy új szintre emeli az akciót.

A folytatás története kapcsolódik az elődhöz, de teljesen élvezhető lesz az első rész ismerete nélkül is, a veteránok azonban jobban tudják majd élvezni. Végezetül megosztotta, hogy ezúttal is számíthatunk ingyenes demóra a megjelenés előtt, hogy visszajelzéseket kapjanak a játékosoktól.

A Nioh 2 egyelőre csak PS4-re lett bejelentve, megjelenési dátum nélkül.

[1] Malleus
jún 13., szerda 14:38 #5
"A Nioh 2 egyelőre csak PS4-re lett bejelentve"

:I
[41] Kuresz
jún 13., szerda 10:12 #4
Az új főhős a Yokai erejét is birtokolni fogja

Durva harcok lesznek benne! Varom, johet!
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[11] FooLman
jún 13., szerda 9:51 #3
Az elso resznek jot tett, hogy fix karakter volt. De annak a tortenete szepen kereken lezarult.
Igy a masodikban meg szabadabbak lehetnek a hatteret illetoen.
...ami gáma bugzik, az láma efix marad...
[25] arpi0912
jún 13., szerda 9:23 #2
Pontosan ezt kell csinálni egy 2. résszel. Nem értem mi olyan nehéz ebben más cégeknek.
Ha a ps4 pro 115k, és a One X 159k, akkor megéri nekem az a hangyafasznyi különbésg 44k-t? Hmmmm.
jún 13., szerda 9:20 #1
Izgatottan várok minden további fejleményt!
"We chose to live the only life available to those who would truly be free. We are Thieves."
Friss hírek

938 | [Nyerd meg!] Újévi játékeső - Monster Energy Supercross (XO+PS4)

Karácsony elmúlt, mi pedig masszív játékesővel izzítjuk be az újévet. A mostani nyereményjátékunkat is a szokásos módon fogjuk levezényelni, és most is teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni. Majd két tucat játék után most Supercross bajnokságra invitálunk mindenkit.

236 | [Szavazz és nyerj] 2018 legjobb játékai

Szép lassan lezárjuk a 2018-as esztendőt, december második fele pedig évek óta ugyanazt jelenti itt a Gamer365-ön: ideje sort keríteni A Nagy Év Végi Olvasói Szavazásra! A 2018 legjobb játékait tartalmazó ötvenes toplistánkat most is a ti voksaitok alapján fogjuk összeállítani - mutatjuk, hogy szavazhattok!

22 | Gamer365 Podcast 2018 november

Itt van az ősz, itt van újra a maga kismillió videojátékos megjelenésével, napsütésbe csavart időjárásával, és a következő Gamer365 Podcasttel, amelyben kivesézzük a Blizzcon legizgalmasabb pillanatát, regélünk Ian Livingstone-ról és a Playstation Classicról.

ps4 0 | Wandersong: PS4-es megjelenés

A bárd Playstation platformon is dalol.

6 | Utolsó trailer: Resident Evil 2

Pénteken újból belépünk a túlélő-horror világába.

1 | Sztori trailert kapott a Far Cry New Dawn

Friss ízelítő a februárban érkező folytatásból.

wiiu 5 | Ilyen indie játékok jönnek idén Switch-re

Negyedórás prezentáció a Nintendótól.

0 | Metro Exodus: ilyenek lesznek a fegyverek

Részletes videó a Metro-fegyverkezésről.