A Fehér Ház így látja a videojátékokat
Eddig 48 hozzászólás
drag
2018. március 09.
péntek 07:54


Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a videojáték-ipar képviselőivel találkozott a Fehér Házban, a megbeszélés témája pedig a videojátékokban látható erőszak, illetve annak hatása volt a fiatal korosztályra.

Az elmúlt hetekben több iskolai lövöldözés híre is bejárta a médiát, melyek kapcsán - már-már megszokott módon - ismét előkerültek a videojátékok bűnbakként. Ez volt a beszélgetés témája is, ahol a felek azt vitatták meg, mennyire okolhatóak a játékok a hasonló esetekért - hogy mi lett a konklúzió, az nem derült ki.

A fent látható videót a Fehér Ház hivatalos YouTube-csatornájára töltötték fel - mivel nem nyilvános, ezért könnyen lehet, hogy a megbeszélésen ezzel szerették volna illusztrálni a játékokban látható erőszakot.

A videojáték-ipart képviselő Entertainment Software Association néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott a témában, hogy a játékokat a világ minden táján fogyasztják, a fegyveres erőszak mégis csak az Egyesült Államokban mondható kiugróan magasnak, így szerintük nem helyes párhuzamot vonni a kettő között.

[38] Hunk2
márc 13., kedd 15:37 #48
KATT!
"Élni és élni hagyni"
[18] chrss
márc 11., vasárnap 13:43 #47
Válasz Vulpio (#46) üzenetére
Amig nem vagy pszihologus vagy kutato addig ez az en latom milyen hatasa van az emberekre az elegge eros kijelentes. Max ugy gondolod hogy latod a hatasat a gyerekeden, de meg azt se nehez rosszul megitelni.

Amugy tessek:
KATT!,5&as_ylo=2018&as_vis=1&q=effect+of+vide ogames+on+children+study

Egy ilyen felkapott tema erdekel sok mindenkit. Termeszetes hogy sok kutatas van rola.
Photoshop Hero 3 - Filter Power!
[10] Vulpio
márc 10., szombat 21:35 #46
Válasz chrss (#45) üzenetére
Senki sem mondta, hogy pszichopata lesz valaki. Mutass már egy ilyen vizsgálatot vagy kísérletet. Nekem ezekről a rövidtávú
kisérletekről mindig az archív DDT reklámfilmek jutnak eszembe.
KATT!
Pszichológia mint egzakt tudomány?
Én a saját gyerekeimen látom, hogy milyen könnyű őket befolyásolni és mennyi baromságot képesek valóságnak hinni.
Például a fiam 2 évesen látott egy Old Spice reklámot amiben Terry Crewsnak szétrobban a feje és kb. egy hétig abban a hitben volt ha benttartja a levegőt és erőlködik, neki is sikerül.
Cannibals for Human Rights
[18] chrss
márc 10., szombat 19:11 #45
Válasz Vulpio (#44) üzenetére
Barmily meglepo de van egy halom felmeres ami azt mutatja a videojatekoktol nem leszel pszichopata. Ez csak a narancs orangutan orszagaban tema igy ahol a kutatasokat figyrlmen kivul hagyjak ha nem tetszik nekik az eredmeny.
Photoshop Hero 3 - Filter Power!
[10] Vulpio
márc 10., szombat 16:33 #44
Válasz muerte (#43) üzenetére
Ez mennyire tipikus.
Egyszerűbb ráfogni, hogy retardált a gyerek, illetve szülő vagy a nevelés hiánya okozza a dolgot.
Cannibals for Human Rights
[13] muerte
márc 10., szombat 13:57 #43
Ez mennyire tipikus.
Ezt mar eljatszottak a zenevel, a filmekkel (mozi), a televizioval, most a jatekokkal.
Egyszerübb rafogni valamire a jelenseget mint beismerni, hogy a retardalt gyerek, szülö vagy a neveles hianya okozza a dolgot.
Ami nem ol meg az erosit
[18] chrss
márc 10., szombat 12:19 #42
Válasz Laza (#35) üzenetére
Hat nem tudom te milyen horrorfilmeket nezel - mert a jatekok amibol a reszletek vannak 18 felettieknek van. Ami a moziban csak a durva horrorfilmeknek van, a legtobb horror meg ott is 16-os. Szoval nem meglepo hogy ritkan latod ezt a moziban.
Photoshop Hero 3 - Filter Power!
[20] WarAdmir4L
márc 10., szombat 9:48 #41
Válasz CeXzer (#39) üzenetére
Az utolso bekezdesed az sajnos ram is igaz 🤔
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[10] Vulpio
márc 10., szombat 8:22 #40
Persze, hogy lehet összefüggés, rengeteg fiatalnak a videojátékok jelentik a szórakozást, kimaradt a normális gyerekkor ami nekünk még megadatott. Nincsenek személyes kapcsolatok, vagy csak minimális az internetnek hála. Eltűnek a társadalmi normák, amik eddig megfékezték az erőszakra hajlamos egyéneket. Empátia hiány, amire bizonyos játékok ahol az erőszak elkerülhetetlen vagy fontos részét képzi, csak ráerősítenek. Én 100%ig biztos vagyok benne hogy a videojátékok képesek negatív irányba befolyásolni a még fejlődésben lévő gyerekek személyiségét.
Cannibals for Human Rights
[23] CeXzer
márc 10., szombat 5:59 #39
Válasz WarAdmir4L (#37) üzenetére
Én aztán nem mondom, hogy nincsenek tele elmebetegekkel a játékok, elég szétnézni a mobák környékén. De anno ircen is sikerült összehozni egy kisebb bunyót hasonló lelkületű emberkéknek, szóval az ok-okozati összefüggésben nem vagyok biztos. Szerintem inkább az internet hatása, hogy a mai világ agresszívabb, mint régen. Arctalan tömegekkel találkozunk minden nap rengeteg olyan elképzeléssel, ami nem illeszkedik a miénkbe, és következmények nélkül leírhatunk olyan dolgokat, amiért régen ha szóban adjuk elő ugyanezt, instant feedback járt volna. Ráadásul minden elszállt ötlethez találunk támogatókat, egy-egy laposföld/a repülők nem is léteznek, csak hologrammok, meg levitálnak, nem repülnek témájú youtube csatornának több tíz-százezres követője van, míg régen ha találtál még egy olyan embert a környezetedben, aki hasonló értelmes dolgokat vallott, már csoda volt.
Szóval azerintem az egész világ sokkal arctalanabb és bizonytalanabb lett. Az is lehet ezek,akik írnak neked ilyeneket internet meg játékok nélkül is ilyenek lennének, csak nem mernék kifejezni, vay ha igen, minden hétvégét kocsmai bunyókkal töltenének.

Abban nem hiszek, hogy maga a játék, könyv, film agresszív témája tesz agresszívvé, szerintem ennél több tényezős a dolog. Aztán lehet tévedek, teljesen nem hozzáértőként könnyen gyártok elméleteket és terjesztem itt, mint a laposföld hívők.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
[13] Nyarlako
márc 09., péntek 23:13 #38
Válasz Fre (#31) üzenetére
Szerintem az lenne a megoldás hogy permabannoljuk a létezésböl a teljes emberiséget, van elég atomunk hozzá.
Akkor megszünik a bünözés is.
Steam id.: Nyarlako
[20] WarAdmir4L
márc 09., péntek 20:40 #37
Válasz CeXzer (#36) üzenetére
Igen, ezekkel egyet ertek, viszont peldaul elegge jol megy a multi, es eleg durva uzeneteket kapok neha, nemelyik fenyegeto, olyat meg nem kaptam hogy de jo vagy hogy siman lerendeztel minket, inkabb add meg a cimedet azt lerendezunk. Vitatkozhatunk de csapat alapu lovoldozos jatek, 30 eves tapasztalatom szerint, tobb agressziot valt ki az emberekbol. Engem egyszer Vanquish 6 challenge jol kikeszitet amikor egy lovesre meglett volna 30 ora probalkozas utan.
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[23] CeXzer
márc 09., péntek 20:19 #36
Válasz WarAdmir4L (#30) üzenetére
Hát én anno a great giana sisters miatt hamarabb hajítottam volna el a joyt, mint a dark souls miatt a controllert, de a tetris is okozott néha ilyen pillanatot, mikor véletlenül leejtettem a tetronimot. Most attól, hogy az egyikben pont kard van, nem lesz hatásosabb az érved, miszerint az agresszív játékok az idegesítőbbek. Ez nem a játék témájától függ, hanem a mechanikától. Egy heroes of might and magicben is gyilkolászni kell, vagy akár vegyünk egy total war: warhammert, mégse fog soha úgy felhúzni, mint egy super mario, mikor ugyanannak a pályának 9000x nekimegyek és az utolsó akadálynál 2 pixellel odébb ugrok, ezért kezdhetem előröl. Ettől leszek ideges, nem attól, hogy agresszív. Vagy mostanában a monster hunterben sem attól leszek ideges, mert szörnyeket kell ölni és húde agresszív fazon lettem ettől, hanem attól, mikor összejön 3 monsta és mire észreveszem csak nézem a stunlockot, ahogy felváltva ordítanak és kinyírnak anélkül, hogy egyáltalán lehetőségem lenne megmozdulni. Viszont pl egy egyébként nyugis blood bowl is fel tud húzni, mikor 100x egymás után rosszat dobok. Ha nem dobok rosszat, akkor pedig jó kedvem lesz tőle, pedig a témája nem változik. De pont ugyanígy tud felhúzni a monopoly, mikor senki nem hajlandó a mezőimre lépni, de én minden körben megnézem milyen megszállni broadwalkon.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
[33] Laza
márc 09., péntek 20:11 #35
Mondjuk azért a videóösszeállítás ékes példája a videójátékokban lévő túlzásba vitt, hatásvadász erőszakra ... azért filmekben is ritkán engednek meg maguknak hasonló jeleneteket.

Ezzel együtt csak a játékokat hibáztatni nettó hülyeség.De az tény, hogy a mai gyerekeknek nagyon máshol van az ingerküszöbe, mint a miénk volt anno. Ha csak azt veszem alapul, hogy a lányom elsős osztálytársai mikkel játszanak és hogyan beszélnek erről egymás között, már kikerekedik a szemem ... pedig ez katolikus iskola.
GamerTag: LazaHunter ... Diablo 3 Battle Tag: LazaHunter#2295 ... Steam: **Laza** Twitch: http://twitch.tv/lazahun
márc 09., péntek 19:41 #34
Válasz WarAdmir4L (#30) üzenetére
Hát ha a tetris hatására téglákat kezedenél el potyogtatni a tizedikről, az azért elég félelmetes lenne.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[34] nesman
márc 09., péntek 19:06 #33
Válasz multishoot (#3) üzenetére
Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom neked valaha is írni......pacsi!
[27] Fre
márc 09., péntek 19:06 #32
A Dexter sok a pszichopata, a fűrész miatt , sok a rákos igazság osztó, a mario miatt pedig gombáznak.... Mortal ,hogy hogy kimaradt a kis filmből? Manhunt?
PC : I7 4790K + MSI Gaming5 Z97 +Asus Geforce Strix GTX 1080 + 16 gb Kingston 2400Mhz ram
[27] Fre
márc 09., péntek 19:02 #31
filmeket is tiltsák, játékokat is , az internetet is csak azért mert fogyatékosak az amerikaiak. A nagy jólétben már nem tudnak magukkal mit kezdeni... sok gyökér.
PC : I7 4790K + MSI Gaming5 Z97 +Asus Geforce Strix GTX 1080 + 16 gb Kingston 2400Mhz ram
[20] WarAdmir4L
márc 09., péntek 18:43 #30
Válasz CeXzer (#13) üzenetére
Engem Tetris kikapcsol inkabb, Mario nem erdekel viszont Dark Soulsnal volt hogy ratenyereltem a kikapcs gombra, keszitettem is magamnak egy 2 meteres kardot, tetris kockat meg gokartot. Szerinted melyikkel vagyok "felelmetes"?
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[29] gabi1818
márc 09., péntek 18:27 #29
Válasz xXwilliamsXx (#28) üzenetére
The Evil Within
That's How I Roll!
márc 09., péntek 17:45 #28
Az utolsó jelenet melyik játékból van?
Blade of the Darkmoon Xbox Live:williamsHUNGARY,PSN ID: xXwilliamsXx73
[19] Drazse
márc 09., péntek 17:38 #27
Kár, hogy ez nincs benne. KATT!
PSN ID: dragee1984 | Battletag: dragee#2133 | Twitch: facepalmdesign
[17] Insect
márc 09., péntek 16:20 #26
Azért borzasztó belegondolni hogy mi lenne ha bizonyos országok kormánya arra költené a pénzt, hogy ilyen borzasztó lövöldözős játékokon keresztül szeretné megszólítani a fiatalokat, hogy bárhol bevethető, agyatlan gyilkológépeket csináljanak belőlük
KATT!
"Quotes on the internet are most times attributed wrong." Albert Einstein
[41] ssj4vegita
márc 09., péntek 15:32 #25
KATT!
"Imagination is everything, it is the preview of life's coming attractions." Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.
[13] Nyarlako
márc 09., péntek 15:20 #24
Válasz Rick Dangerous (#15) üzenetére
Na neked meg hogy van pofád kritizálni nálunk különb emberek szabad vallásgyakorlási jogát?
Takarodj vissza a barlangba.
Meg eleve egy fehér tudtommal hetero férfi vagy úgy meg föleg csitu.
2018 van ha nem tünt volna fel.
Amúgy is európa tehet róla mert biztos nem kapott elég segélyt, vékony volt az aranyréteg a lakás vécéjén amit kapott, meg az a szörnyü, embertelen kirekesztés.
Plusz csak hitetlenek haltak meg, nem?
A londoni polgármester is megmondta hogy a nagyvárosok életéhez hozzátartoznak a terrortámadások, cultural enrichment stb.
Steam id.: Nyarlako
[13] Nyarlako
márc 09., péntek 15:15 #23
Természetesen a család és a tanintézetek felelösségét firtatnák utoljára, valahogy el kell jutni egy olyan lelkiállapotba, annyi frusztráció, kilátástalanság és gyülölet hogy valaki úgy döntsön megy és halomra öli az embereket nem magától jön.
Legtöbbször kinéznek valami szerencsétlent a rohadt kölykök, aztan addig zaklatják meg cseszegetik hogy bekattan.
Aki meg nagyon fegyvert akar szerezni megteszi illegálisan is.
Steam id.: Nyarlako
[10] Ákos23
márc 09., péntek 14:26 #22
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Ahogy lentebb írták csak a játékban vagy aktív részese a dolognak. Túlzás amit csinálnak, de ettől függetlenül teljesen más, h pl egy filmben egy szereplő lemeszarol 50 embert minthogy te a játékban 50-szer meghuzod a ravaszt és olsz meg 50 embert. Szerinted egy amúgy is labilis emberből előbb hozza ki a játék az állatot mint akármi más film, sorozat stb, persze tiltás is hülyeség, de igenis foglalkozni kellene vele, csak az a gond mindenki löki a saját álláspontját.
[48] Fórumozó
márc 09., péntek 13:21 #21
Válasz WarAdmir4L (#9) üzenetére
A columbine-i sracok asszem Doomoztak.
MEDIOCRE
[7] reptai
márc 09., péntek 13:18 #20
1st class topic
[48] Fórumozó
márc 09., péntek 13:11 #19
A videojátékok meg így látják a Fehér Házat:
KATT!
MEDIOCRE
[6] Rehynn16
márc 09., péntek 12:53 #18
Szegény Gamergaterek, az elnökük nem érti őket.
[25] Hwopapa
márc 09., péntek 12:49 #17
Válasz Rick Dangerous (#15) üzenetére
És a Carmageddon?
PSN ID: Snake.aZ.eKe / Switch Friend Code: SW-6493-2649-5593
[23] CeXzer
márc 09., péntek 12:47 #16
Válasz Rick Dangerous (#15) üzenetére
Mondjuk szvsz a kettő eléggé más kategória elég más módszerekkel, ennyi erővel mondhatod, hogy sok bűnözőnek is van fegyvere a tiltás ellenére ergo nem ér a tiltás semmit. Mellesleg lövöldözött a rendőrökre a támadó Nizzában is.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
márc 09., péntek 12:41 #15
Válasz Lacix (#11) üzenetére
Nizzában nem lőttek halomra ötven embert fegyverekkel az elmebetegek, ehelyett halálra gázoltak százat, egy 19 tonnás kamionnal. Úgy mindjárt más. Mondom, hogy nem lehet betiltással megállítani a pszichopatákat. Inkább arra kellene törekedni, hogy: 1. minél kevesebb legyen belőlük, 2. aki már az, azt a lehetőségek szerint meggyógyítani / kiszűrni / likvidálni.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[25] Hwopapa
márc 09., péntek 12:18 #14
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Nyilván a videójátékok vannak megnevezve, mint scapegoat, hiszen az NRA Trump egyik legnagyobb támogatója - akármennyire is van tele az öreg, rájuk még neki is szüksége van.

Egyébként 99% hogy ezt ők maguk terelték ebbe az irányba, hogy még véletlenül se a probléma gyökerével foglalkozzon a média (hogyan is kerül egy 17 éves kezébe egy gépfegyver).

Ahogy azzal sem, hogy a korábban tiltott elefántvadászatot Trump kedves fiai űzik, mire az elnök annyit mondott, hogy ő nem vadászik, azok a fiai...

Tavaly kint voltam céges úton Amerikában és volt egy nagyon találó matrica egy veterán autóján, amit le is fényképeztem: "My dog is smarter than our president" állt rajta

Greatest country on earth, ez kell neked.
PSN ID: Snake.aZ.eKe / Switch Friend Code: SW-6493-2649-5593
[23] CeXzer
márc 09., péntek 12:14 #13
Válasz WarAdmir4L (#10) üzenetére
Mivel a sorozatoknál passzív megfigyelő vagy 0 befolyással, a játék meg téged szívat, fura is lenne. De ennek semmi köze a témához, a tetristől is beverheted a controllert a képernyőbe, a super marióról nem is beszélve.
The laws of time are mine AND THEY WILL OBEY ME!
[6] zozoka
márc 09., péntek 12:11 #12
Válasz Lacix (#11) üzenetére
Amerikában betiltani a lőfegyvereket? Nonszensz.
[10] Lacix
márc 09., péntek 11:55 #11
Válasz Rick Dangerous (#5) üzenetére
Azért ha betiltanák a lőfegyvereket, lehet egy elmebeteg nem tudna lemészárolni 50 embert, hanem csak 3-t mondjuk. Azért az sem lenne mindegy.
Never give up, never surrender
[20] WarAdmir4L
márc 09., péntek 11:40 #10
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Olyat meg nem ereztem hogy sorozat miatt kidobnam a TV-t az ablakon, de jatek mar volt ilyen. Szoval azert mas, azt is lattam hogy egy 15 eves hulye gyerek szetveri ami a kezebe kerul mert az anya raszolt jatekkozben. Nem hiszem hogy jatekok okoznak serulest de viszont siman fokozzak arra fogekony emberekben az elmebetegseget.
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[20] WarAdmir4L
márc 09., péntek 11:21 #9
Kellene csinalni egy felmerest milyen konzollal rendelkezik egy atlagos iskolai lovoldozo.
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[38] Hunk2
márc 09., péntek 11:19 #8
Válasz Rick Dangerous (#7) üzenetére
Ebben az a vicces legtöbb ember csak viccből szavazót Trump ura, senki se gondolta megnyeri!XD
"Élni és élni hagyni"
márc 09., péntek 11:05 #7
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Gondolom, most az összes gamer, aki esetleg nem Hillary nénire szavazott, most fogja a fejét: KATT!
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[6] zozoka
márc 09., péntek 10:41 #6
Mit szoktam írni?
A tények bizonyos ismeretében a tények bizonyos tartalmát ki ragadva állítanak valamit.
Azt viszont már nem mutatják, hogy a valós erőszak is az életünk része, kiknek a saját országában és lakhelyén, másoknak a TV-n, youtube-n keresztül.
Itt pedig a VALÓS kib*b*sz*tt életet kapjuk.
Szóval Trump menny a sunyiba.
márc 09., péntek 10:16 #5
Ez egy tipikusan olyan téma, amely esetén mindkét fél szélsőséges baromságokat állít. Egyik pszichopata sem a videojátékok miatt gyilkolkolt és nem is azért, mert sok lőfegyver van a lakosságnál, hanem mert pszichopaták.

Gyilkosok a videojátékok és a lőfegyverek előtt is voltak. Ha betiltják a videojátékokat, ugyanúgy lennének; ha betiltanák a lőfegyvereket, szintén: akkor gyilkolnának késsel, szögbelövővel, láncfűrésszel,, gázpalackkal, autóval, csak a beteg fantáziájukon múlik.

Inkább azon kellene fáradozni, hogy ne legyen ennyi beteg nyomorult, akiik ilyen szörnyűségekre képesek.
I'm a gamer. Not because I don't have a life, but because I choose to have many.
[47] soliduss
márc 09., péntek 10:01 #4
Tipikus bullshit.....

A mozi és film/sorozat piacnak miért nem mennek neki? ....a képregényeknek??

A fegyverlobby meg a hátérben röhög a markában

Ez kérem szépen Amerika legsötétebb napjai.... és itt a sötétet remélem mindenki helyén kezeli... mert amit ezt a Trump művel az kabaré...
[45] multishoot
márc 09., péntek 9:31 #3
Na most Amerika, aki egyébként kéz a kézben Izraellel, nyakra-f*szra háborúzik, lehet nem a legjobb helyen keresi a probléma gyökereit...
Egyre jobban. [Rühiblokker user]
[14] laja x
márc 09., péntek 9:28 #2
Az a McDonaldsos bohóc a fehérház élén megint bűnbakot keres.
A szamuráj lét egyszerü: Szolgálj hogy tiszteljenek, és tisztelj hogy szolgáljanak! PS Vita / PS4 : LAJAX02 Xbox One: LAJA X Nintendo ID/PS3: LAJAX01
[17] travis18
márc 09., péntek 9:25 #1
Idiotak. Isten ments, hogy belassak, hogy talan nem kene minden idiotanak fegyvert adni a kezebe. Alkotmanyos jog rulez.
It's better to die on your feet than to live on your knees. PSN ID: Travis182HUN_MVP GamerTag: Travis182HUN
Friss hírek

407 | [Nyerd meg!] Adventi játékeső - SOUL CALIBUR VI

Közeledik a karácsony, mi pedig masszív játékesővel izzítjuk be az adventet. A mostani nyereményjátékunkat is a szokásos módon fogjuk levezényelni, és most is teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni. Ötödik körben Ríviai Geralt és néhány cimborája esik egymásnak a ringben.

22 | Gamer365 Podcast 2018 november

Itt van az ősz, itt van újra a maga kismillió videojátékos megjelenésével, napsütésbe csavart időjárásával, és a következő Gamer365 Podcasttel, amelyben kivesézzük a Blizzcon legizgalmasabb pillanatát, regélünk Ian Livingstone-ról és a Playstation Classicról.

976 | [Nyerd meg!] Játékeső - VALKYRIA CHRONICLES 4

Van egy jó hírünk, meg hozzá pár még jobb - a dögmelegnek ígérkező augusztust és szeptembert fincsi nyereményjátékkal szeretnénk feldobni, ahol teljes verziós játékokat fogunk nektek kisorsolni nyereményjáték formájában. Gyertek és játsszatok - veszteni nem veszíthettek!

8 | DiRT Rally 2.0: ahol a játék újfent szintet lép

Videós prezentáció az apróbb és jelentősebb fejlődési részletekről.

9 | Ingyen van: Lego The Hobbit & Full Throttle

Két játék is ingyenesen tölthető PC-re.

14 | Előbb jön a Metro Exodus

Egy héttel korábban megkapjuk a játékot.

5 | World War Z: beköszönnek a túlélők

Traileren a kooperatív zombiölés kasztjai.

ps4 3 | Spider-Man: nem mind ezüst, ami fénylik

Rövid pillantás az utolsó DLC-re.